Nagyon röviden és a teljesség igénye nélkül: állami támogatást követelünk az otthonaink korszerűsítésére, folyamatosan küzdünk a szaporodó akkumulátorgyárak ellen, kiállunk és tüntetünk a pedagógusokat megalázó új státusztörvény ellen és tovább harcolunk az ápolási díj minimálbérre emeléséért.

Kattints ide, és tudj meg még többet a munkánkról!

Sokan érezhetik ma úgy az országban, hogy olyan szintre emelkedett a beletörődés és a kiábrándultság, illetve olyan mértékben romlanak az életkörülményeink, hogy már nem is történik semmi, ami bizakodásra adhat okot. Ezt mi sem tudjuk ellensúlyozni, de azt meg tudjuk mutatni, hogy van élet, van akarat, van aktivitás, és ezekben a pillanatokban is elkötelezett emberek sokasága próbál tenni az ügyeinkért és a körülmények javításáért. Sőt az aHang éppen ebben a nehéz időszakban kezdett bele egy olyan, nagyszabású építkezésbe, amely összekapcsolja, felkészíti és csoportokokba szervezi ezeket az elkötelezett embereket, hogy az egész országot érintő ügyekben is hatékonyabban tudjunk fellépni.

Az elmúlt fél évben megszületett az első négy aPont, azaz az első helyi csoportjaink, ami hatalmas mérföldkövet jelentett ebben az összetett munkában, reményt és motivációt adott nekünk a következő lépésekhez. Összesen 6 megyében vagyunk már aktívak, mutatjuk térképen is.

Róluk, kampányainkról, küzdelmeinkről és győzelmeinkről szól ez a beszámoló, amit szeretettel ajánlunk tagságunk, támogatóink és a bizakodni vágyók figyelmébe.

A beszámoló a képre kattintva olvasható.

K. Sándorné, Jászfelsőszentgyörgy – “Ugyan nagyon szerencsés vagyok, mert nem vagyok érintett, de nagyon becsülöm ezeket a családokat, hogy az elszegényedést is vállalva, erőn felül DOLGOZNAK.”

T.Zsuzsanna, Békéscsaba – “Több érintett ismerősöm van, s csak csodálni tudom őket és elismerésem nekik! Teljes mértékben egyetértek, hogy erre szükség van!!!”

Z. Gyula, Vértesszőlős- “Tejesen magatehetetlen, alzheimeres édesanyámat ápolom, akinek 24 órás felügyeletre van szüksége. Lassan két éve. Közalkalmazottként két év fizetés nélküli szabadságot kaptam, ami nem sokára letelik. Nem tudom mi lesz ezután? Az is nagyon szomorú, hogy ez az idő nem számít a nők 40 éves nyugdíjába. Fizikálisan és mentálisan is az egyik legnehezebb munka.”

Sz. Attila, Budapest – Szeretném, hogyha azok az emberek, akik ilyen fontos dolgot választottak (hogy együtt maradnak a nehezebb/kiszolgáltatottab helyzetben lévő hozzátartozójukkal, és nem hagyják őt magára, vagy másra, vagy intézményre), megélhessenek szabadságot is.
Hogy ezért a munkáért mi, a magyar társadalom, ne megbüntessük (viccnek is nagyon fájdalmas léptékű segéllyel), hanem ünnepeljük őket; megköszönjük nekik a munkájukat, és támogassuk őket, amennyire egy társadalom támogathat valakit egy ilyen helyzetben.

Sz. Istvánné, Debrecen – “Véleményem szerint a Balaton – mint a többi természeti kincsünk – mindenkié. Ezért továbbra is lehetőséget kell biztosítani arra, hogy mindenki hozzájuthasson a szabad, ingyenes strandoláshoz. Éppen úgy, mint ahogyan belépőjegy nélkül lehet pl. túrázni a hegyeinkben.”

V. Mária, Budapest – “Valamikor a közegészségügy képviseletében dolgoztam a Balaton és a vízhasználók védelmén. Civilként és szakmabeliként is mindent meg szeretnék tenni, hogy ezt a – valódi – nemzeti értéket megvédjük az álnemzeti önzés ártalmaitól.”

Cs. Márta, Balatonszabadi- “Siófoki születésűként, a Balaton rajongójaként fontosnak tartom, hogy ne az anyagi lehetőségeken múljon, hogy fürödhessünk a tóban. A Balaton tényleg legyen mindenkié, ne csak a luxus jachtok tulajdonosaié!”

Sz. Imre, Pilisvörösvár – “Nagyon szeretem a Balatont, hosszú évek óta Balatonfenyvesen nyaralunk. Nem szeretném, ha a part további részét foglalnák el épületek, azt viszont nagyon szeretném, ha azok is élvezhetnék a tavat, akiknek gondot okoz egy strandbelépő kifizetése is. A tó mindannyiunké, nem kell több biznisz!!!”

Cs. Sándorné, Nagykanizsa – “Tárgyilagos, részrehajlás nélküli, független médiára van szüksége az országnak azért, hogy valós tények birtokában tudjon minden állampolgár véleményt formálni, döntést hozni.”

N. Enikő, Budapest – “Mert amit művelnek, az nem újságírás. Szégyent hoznak a szakmára.”

P. Péter, Győrújbarát – “Az adómból egy mértékadó, hiteles, kormány- és pártfüggetlen, magas színvonalú közmédiát szeretnék látni és hallani. Ugyanilyen rádiót és MTI-t!”

B. Judit, Budapest – “Elképesztő, hogy évek óta nem lehet betartatni a reptérrel a törvényeket és felháborító, hogy ennyire semmibe lehet venni egy több, mint 100 éves településrészt, és az ott évtizedek óta élő embereket.”

K.N. Margit, Csákvár – “Évekig éltem azon a környéken. elköltözésem oka részben a repülőtér közelsége volt. teljesen együttérzek az ott lakókkal, mégsem költözhet el mindenki. nekem óriási szerencsém volt, de a maradóknak is joguk van a normális emberi élethez.”

T. Ferenczné, Budapest – “Szabályosan halál félelmem van néhány gép leszállásánál olyan alacsonyan jön. Addig szórakoznak míg egyszer tényleg baj lesz. ”

B. Andrea, Tatabánya- “2009-ben minket is kilakoltattak, karácsony előtt jött egy levél amiben az állt, hogy már nem mi vagyunk a tulajdonosok és az új tulajdonos még embert is küldött, hogy “segítsen” a kiköltözésben. A fekvőbeteg nagymamám és az akkor kiskorú testvérem sínylette meg a legjobban, persze az egész családnak nagy tragédia volt, segítségünk sem volt, se rokon se az önkormányzat nem tudott tenni semmit. Senkinek nem lenne szabad ezen átmenni, főleg ha gyermeket is érint!”

L. Melinda, Budapest – “A gyerekek nem tehetnek semmiről. Figyelmet és törődést érdemelnek. Biztosan nem az a megoldás, hogy a család nehéz helyzete miatt elszakítják őket a szüleiktől, testvéreiktől.”

Sz. György,Budapest – “Az emberi élet a legfontosabb.
A gyermekeink a jövő. Az elesettek segítése, támogatása a lelkünk része.”

L. Levente, Mátészalka – “A mátészalkai térség lakói is megérdemelnék a 80 km/órás sebességet. Nagyon sok hozadéka lenne a felújításnak, pld lehetne Debrecenben is munkát vállalni.”

O. Nóra, Mátészalka – “A Debreceni Egyetemen tanulok, és mindig nagyon sok időt elvesz tőlem az utazás, mindig egyik napszakból a másikba érek, amikor hazajutok, illetve vissza Debrecenbe. A vonatok állapota pedig egyenesen szörnyű.”