Skip links

Győzelem! Újra járható az M30-as!

Az elmúlt hónapokban jelentős győzelmet arattunk: tizenhárom hónap kitartó munka után végre megnyílt az M30-as autópálya csaknem két évig lezárt szakasza. Most szeretnénk részletesen beszámolni a kampányunkról, hogy lásd: még a látszólag reménytelen helyzetekből is lehet valódi változást kicsikarni – ha a közösség összefog, és mindenki a maga módján hozzájárul a munkához.

2024 decemberében petíciót indítottunk, amelyben követeltük a felújítás mielőbbi megkezdését, a lakosságot ért anyagi károk enyhítését, valamint a 3-as főút túlterhelt szakaszainak műszaki kezelését a lezárás idejére. Készítettünk egy honlapot, amely számokban is bemutatta a dugók miatt naponta keletkező veszteséget, és folyamatosan frissítettük rajta a kampány híreit és követeléseink státuszát.

A kampány első látványos lépése egy hajnali demonstráció volt a 3-as főút mellett, a legnagyobb dugó idejében. A hideg ellenére szórólapokat osztottunk, transzparenseket tartottunk, és percek alatt több száz aláírást gyűjtöttünk a petícióhoz. A helyiek támogatása, a forró tea és a meghívások a melegedésre igazi erőt adott az aktivistáknak.

Ezt követően nem várt fordulat következett: Lázár János Miskolcra érkezett egy kihelyezett minisztériumi ülésre, hogy támogassa a frissen megválasztott polgármestert. Aktivistáink órákon át vártak a hivatal előtt, végül személyesen adták át követeléseinket, és meghívták a minisztert a tervezett lakossági fórumunkra.

Februárban megtartottuk a fórumot, ahol világosan ismertettük követeléseinket: autópályadíj-kedvezmény, műszaki megoldások a dugók csökkentésére, határidős információ a beszakadt pályatest helyreállításáról, valamint egy munkacsoport felállítása, amelynek mi is tagjai vagyunk. A fórumon a miniszter ígéretet tett ezek teljesítésére.

A munka azonban itt nem ért véget. Több mint 30 hivatalos levelet küldtünk a döntéshozóknak, folyamatosan szerveztük a hajnali demonstrációkat, és videókat forgattunk a kihalt pályaszakaszon, hogy a nyilvánosság folyamatosan figyelje a kampányt.

Az eredmények látványosak voltak:

  • Az arnóti körforgalom bővítése néhány nap alatt megvalósult.
  • Az autópálya-használati kedvezményt jogszabályba foglalták, így 2026-tól életbe lép.
  • A Strabag a vállalt határidőre befejezte a rekonstrukciót, a pályaszakasz műszakilag elkészült.

Bár a Fidesz végig a Strabagot támadta, aktivistáink újabb videókat készítettek a helyszínen, és a petíció aláíróit arra kértük, hogy gyakoroljanak nyomást a döntéshozókra. A végeredmény: 2025 utolsó előtti napján az M30-as autópálya újra megnyílt a forgalom előtt.

Ez a győzelem nem magától történt. A siker közös eredmény: az aPont Miskolc aktivistái, a helyi lakosok támogatása, a folyamatos nyomásgyakorlás és a nyilvánosság ereje mind hozzájárultak hozzá.

Ha szeretnél a jövőben is hasonló eredményekhez hozzájárulni, csatlakozz hozzánkaktivistaként az aPont Miskolchoz – mert a változás mindig azokból a közösségekből születik, akik kiállnak, és cselekszenek, még a legnehezebb helyzetekben is.