Az elmúlt másfél hét talán az egyik legnehezebb, de egyben legfelemelőbb időszak volt az aHang megalakulása óta. Amikor május 14-re virradóra Halász János benyújtotta az elnémítási törvénytervezetet, nem volt idő hezitálni – azonnal lépnünk kellett. Tudtuk, hogy ez nem csupán egy újabb jogszabály, hanem egy veszélyes támadás a szabad véleménynyilvánítás és a civil közösségek ellen.
Miről szólt az elnémítási törvényjavaslat? A javaslat értelmében a Szuverenitásvédelmi Hivatal javaslatára jegyzékre került szervezetektől a kormány elveszi az adó 1%-ot, a közvetlen vagy közvetett külföldi támogatást, a megszavazott módosító értelmében a korábban felajánlott 1%-ok sem jutnak célba. Bármilyen támogatás elfogadásakor a támogatók számára is magánokirati nyilatkozat kiállítása kötelező. A jegyzéken lévő szervezeteknél helyszíni ellenőrzést tarthatnak, belenézhetnek mindenbe, másolatot készíthetnek. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy bárki célkeresztbe kerülhet, aki nem a hatalom szócsöve: civil szervezetek, független kutatóműhelyek, oktatási szereplők – és különösen a független sajtó. Aki támogatást kap, kérdez vagy kritikát fogalmaz meg, az veszélyt jelent a rendszerre, ahogy az őket támogatók is – ezt üzeni a kormány.
Petíciót indítottunk, majd 11 nap alatt 17 településen szerveztünk megmozdulásokat, utcai tiltakozásokat, kiállásokat – nemcsak a fővárosban, hanem országszerte.
Ott voltunk Békéscsabán, Kisvárdán, Szentesen, Nyíregyházán, Szolnokon, Salgótarjánban, Orosházán, Szegeden, Pásztón, Tiszaújvárosban, Makón, Gyulán, Budapesten, Kazincbarcikán, Hódmezővásárhelyen és Veszprémben – olyan helyeken is, ahol a hatalom nem is számított ellenállásra. Mégis százak csatlakoztak hozzánk. Emberek jöttek el, akiknek elegük van abból, hogy megbélyegzik, kirekesztik vagy el akarják némítani őket. Leragasztott szájjal, molinókkal, békésen, de határozottan álltunk ki a jogainkért. (Válogatás a tüntetésekről készült képekből ide kattintva érhető el.)
Kanadától Indiáig mintegy 30–40 országban és körülbelül 200 hazai sajtóorgánumban jelentünk meg, messze a legnagyobb erőt mutatva fel az akcióinkkal.
Ami a legfontosabb: nem voltunk hiába az utcán. A kormány június 4-én meghátrált. A közös fellépésünknek, a vidéki és budapesti tiltakozásoknak igenis volt ereje. Megmutattuk, hogy nem lehet minket elnémítani, és hogy a valódi közösségi erő nem helyhez kötött – jelen van mindenhol, ahol egymásért kiállunk.
Ez a 11 nap új mércét állított fel számunkra. Tudjuk, hogy ha ott vagyunk helyben – a helyi csoportjainknak, az aPontoknak a hálózatán keresztül –, akkor képesek vagyunk mozgósítani, szervezni, hatást gyakorolni. Ezért építjük tovább a hálózatunkat, új megyékben kezdünk el dolgozni, és még nagyobb láthatóságot adunk azoknak az ügyeknek, amelyek rólunk, mindannyiunkról szólnak.
