Az aHang Csongrád megyei szervezete, aPontja rendezett lakossági fórumot a szegedi Ifjúsági Házban február elsején, délután öt órakor, a Szent Gellért Fórum mellett kivágni tervezett véderdőszakaszról. Az önkéntesek megelőző igényfelmérő akcióiból ugyanis kiderült, hogy igencsak érdekli a helyieket az ügy: a kormány tavaly év végén adományozta az egyházmegyének a sportkomplexum szomszédságában, mintegy hat hektáron elterülő erdődarabot azzal a szándékkal, hogy ott iskolát építsenek (illetve, az újabb hírek szerint, inkább edzőpályákat). Árnyalja a dolgot, hogy erről nem kérdezték meg az önkormányzatot, sőt, megelőzték az intézkedéseiket. Persze a tervekben szerepel az újrafásítás, ahogy sok egyéb is – de az egyeztetés valamiért nem.

Az aHang, mint az érdekérvényesítés platformja, már számos ügyet karolt fel országszerte, többek közt a természetvédelem kapcsán is (gondoljunk csak a balatoni nádasokra), a megyei aktivisták ezért látták fontosnak beindítani a diszkussziót egy látszólag diszkusszió nélküli helyzetben. A fórumra meghívták a döntéshozókat is: az önkormányzattól Mihálik Edvin zöld tanácsnok és Fodor Antal, a körzet képviselője volt jelen, az egyházmegye ugyanakkor nemet mondott, arra hivatkozva, hogy egy másik fórumon szeretnék megvitatni az ügyet – az már kimaradt a válaszból, hogy hol és kikkel. Az aHang fórumán mindenesetre az sem tudott volna leejteni egy gombostűt sem, akinek ez a hobbija, az érdeklődők ugyanis túltöltötték a kb. száz férőhelyes kistermet.

A megyei aPont koordinátora, Tóth Rebeka vállalta a moderátori feladatokat, megnyitójában célul a tájékoztatást és a párbeszédet kitűzve, pártpolitikától mentesen – leszögezte ugyanakkor, hogy ma már nemigen vannak helyi ügyek, csak amúgy mutatis mutandis. A fórum ugyanis a magyar civilek napjára esett, egy időben zajlott egy józsefvárosi, hasonló tematikájú eseménnyel, ahol épp azt vitatták, civil kezdeményezésre, hogy a Pázmány kapja meg a Rádió egykori épületét.

Valami hasonló „egycipőség” volt kiérezhető a meghívott szakértők mondandójából is: néhány rövid, tudományos, szakértői előadás hangzott el ugyanis a közönségbeszélgetés előtt. Ábrahám Krisztián (Kör-Te Egyesület) mondandója az erdősültség körül kulminálódott, arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdőirtás utáni telepítés nem komplementer folyamatok. A környéken ráadásul a vegyes talaj, a vízháztartás és a széljárás miatt nehéz erdőt telepíteni, mely telepítés egyébként sem tudná visszaadni a véderdő mai heterogenitását. Illetve az sem mindegy, milyen példával járunk elöl a következő generációknak. Bozsóné Margóczi Katalin ökológus szerint nyilvánvaló a klímaválság hatása, eleve el vagyunk késve, így a tulajdonképpeni őserdők kiirtása megengedhetetlen. Györgyey János növénybiológus az erdőgazdálkodás, semmint valami védd a fákat, egyél hódot perspektívából beszélt, amikor azt mondta, a fáinkkal igenis bánni kell. Ugyanakkor tény, hogy ez a meglévő erdőszakasz nagyságrendekkel több port köt meg, mintha fiatal fákat telepítenének helyette a közelbe, és hasonló a helyzet a vízzel is. Györgyey felhívta a figyelmet az Agrártárca elviekben működő országfásítási programjára – hogy kinek a figyelmét, azt a nyájas olvasóra bízom. Szabó József Kristóf erdőmérnök a jogi helyzetet tisztázta: erdő az, aminek helyrajzi száma van (és erdő besorolású). Hogy ez parkerdő vagy véderdő vagy valami más (a kormányoldal ugyanis ugyanúgy rámutatott a szóban forgó erdődarab őserdőjellegére, mint arra, hogy nincs ott semmi), az a funkciójában jelenik meg. Szabó leszögezte, hogy a hatályos erdőtörvény szerint erdőt „igénybe venni” csak a közérdekkel összhangban lehet. Más kérdés, hogy ezt a nemzetgazdasági érdek adott esetben felülírhatja, ilyenkor a közérdeket, úgymond, vélelmezni kell. Lovászi Péter, lévén a Madártani Egyesülettől, a terület biológiai sokféleségére hívta fel a figyelmet (a kijelentését, hogy a rigó az erdőben igen, a rigófészek mellett azonban nem költ, tapsvihar fogadta), míg Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere, hívő református, az összefogásra és a közösség erejére a gonoszsággal és a jövőtudat-nélküliséggel szemben. Molnár Kiss-Rigó László kiszólására is reagált, miszerint a püspök teremtésvédelmi szempontból védte a döntést: Molnár szerint a természetben gyönyörködnünk adatik, nem visszaélni vele.

Az előadások után nagyjából egy óráig a közönségé volt a szó, amit sokan kértek is. Az aHang (és talán a szegediek) szellemiségének megfelelően erőszakmentesen, egymásra figyelve folyt a beszélgetés, a légkör inkább páratartalmában volt nehéz. A felkészült hozzászólók a jelenlévő képviselőket kérdezték, akik biztosítottak a tájékoztatásról, és hogy nem hagyják nyugodni az ügyet, ugyanakkor többekben felmerült a civil összefogás lehetősége – akár szó szerint is, élőláncokkal. Többen rámutattak a város romló klímájára és a(z annak idején Temesi Ferencet is megihlető) szálló por problémájára, amelyeken kevéssé segítene a tarvágás. A párbeszéd nehézsége, ha akarom, lehetetlensége, ugyanakkor rányomta a bélyegét az estébe forduló fórumra. Szóba került, hogy a szegedi lakosok elnevezték az erdődarabot, stílszerűen Szent Ferencről, hiszen nehezebb megölni olyasmit, aminek neve van, mint ahogy szóba került az is, hogy van két ingatlan a közelben, amelyek, kiépített infrastruktúrával, alternatívái lehetnének e tarvágásnak.

Hogy honnan jutottunk el és hova, majd a közeljövő válaszolja, illetve az utókor ítéli meg. Nem újkeletű, hogyha majd kivágjuk az utolsó fát, megmérgezzük az utolsó folyót és kifogjuk az utolsó halat, akkor fogunk rájönni, hogy nem tudjuk megenni a pénzünket – az viszont még előttünk áll, hogy a közvélekedésből lesz-e közvélemény, és hogy az a miénk lesz-e. Lehet, de csak az ilyen társadalmi diszkussziók által.

Szabó Ferenc

2023. szeptember 13-ára lakossági fórumot szervezett az aHang Csongrád megyei önkéntescsoportja a csongrádi városi könyvtárba, a település környékére tervezett-nem tervezett vízlépcső kapcsán. (A kormány jelenleg nem foglalkozik ilyesféle beruházással, a környék vízügyi igazgatóságai ezért nem mutattak hajlandóságot a szereplésre – s közölték mindezt egyenlevélben –, a közönségigény ellenére.) A cél az volt, hogy a helyiek vízügyi tudósoktól hallhassanak annak színéről és fonákjáról, amit évtizedek óta lebegtetnek a fejük felett. Ha nem csak úgy tennénk, hogy egy ország az, amelyben élünk, ha nem az emberek feje fölött döntenének róluk, hanem a bevonásukkal, akkor az ilyen fórumok az önerőadást, a tájékozódást szolgálhatnák és nem számítanának „eseménynek”. Ugyanakkor a fönt vázolt esetben talán meg sem telt volna úgy a könyvtár előadóterme, hogy, ahogy mondani szokás, egy gombostűt se lehessen leejteni. S most nagyívűen tekintsünk el attól, hogy ugyan ki és miért hozott volna magával gombostűt, még ha a szervezők egyik félelme bevallottan az is volt, hogy a fórum majd a régi sérelmek és félelmek kiventillálásának lesz a helye. Nem így lett, a civil módi került a fókuszba, na, meg a mérnöktudomány, a természetvédelem, a vízi művek, és társaik.

A csongrádi Zsiray Zsófia megnyitója után, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy igenis közünk van ahhoz, ami velünk történik, a szegedi Tóth Rebeka, az aHang Csongrád megyei koordinátora mondott néhány szót a szervezetről. Ezután már csak jelen sorok írójának felkonferálását kellett meghallgatnia a szépszámú publikumnak, az előadók vonatkozásában.

Keve Gábor (KG), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Területi Vízgazdálkodási tanszékének vezetője történeti felütésű előadást tartott, amelynek a sarokpontja, Vasvári Pálon, Pietro Paleocappán és Beszédes Józsefen kívül, az volt, hogy bízzunk a mérnöktudományban, hiszen nem csak Bős-Nagymaros áll előttünk példaként. KG kitért arra, hogy a vízszabályozás több tudományág együttműködésével működik jól, és, hogy a vízgazdálkodásban a hasznosítás a kulcsszó, így lesz egyenrangú az öntözés a hajózási mélységgel, vagy az energiatermeléssel.

Kiss Timea (KT), a szegedi Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi tanszék docensének előadása következett ezután, amely előadás talán a leginkább lokális fókuszú volt a három közül. Innen a címbéli parafrázis is, a láthatólag pedagógus-szellemiségű, még a pillanatnyi áramszünetet is talpraesetten kihasználó KT ugyanis arra hívta föl a figyelmet, hogy a tisztavíz-erózió így is, úgy is hatással lesz a Körös-torok homokpadjára, amelynek elvesztésétől a legjobban félnek a helyiek a vízlépcső kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a szabályozott és a szabályozatlan folyóvizek is reagálnak a környezetükre és alakítják azt, a zátonyok vándorolnak, a meder mélyül – bárhogy is nyúlunk, nyúlnak a Tiszához, meglesz a következménye, nincs olyan mérnöki-, gazdasági-, természetvédelmi- stb. megoldás, amely a történet minden szereplőjének kielégítő lenne. A lényeg az, hogy hogyan tudunk tájékozódni és alkalmazkodni: a duzzasztó (KT fölhívta ugyanis a figyelmet, hogy ez nem komplementer kifejezése a vízlépcsőnek) nélkül is el fog tűnni a Körös-torok jelen formájában, ahogy a duzzasztóval is. Ha a város fölé épül, akkor gyorsabban, ha alá, akkor a homokpad maga kerül víz alá, ez utóbbi esetben viszont föl lehet készülni a mesterséges strand kiépítésére.

Király András (KA) zárta az előadók sorát a WWF Tisza-programjának képviseletében (egyedül, hiszen előadótársa, Kajner Péter vis major okán csak később érkezett meg) és az ő prezentációjával állt igazán párbeszédbe egymással a három felszólalás. KA egyet értett KG-val abban, hogy fata morgana, hogy víznagyhatalom lennénk, hiszen több víz tűnik el az ország területéről (kifolyik, illetve elpárolog), mint amennyi bejön, és KT mondandójára is rábólintott, hogy a vizeink így is, úgy is változnak és a saját életüket élik, ha hozzájuk nyúlunk, ha nem. KA mindenesetre fölhívta a figyelmet, hogy a törvényi rendelkezéseknek (miszerint a vízügyi igazgatóságok nem tárolhatják a belvizet, mondván kell a hely az árvizek lecsapolására – amire nagyjából 2006 óta nem volt példa a Tiszán) és a mérnöki tudománynak is reagálnia kell a globális fölmelegedésre és az ezzel kapcsolatos vízfogyásra, hiszen lassan a felszín alatti vizeink is eltűnnek. Ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy a vízmérnöki tudomány sem ördögtől való és nem ez okozza, önmagában, a vízi élőhelyek változását vagy pusztulását – ahogy a „zöld válasz”, a lakossági víztakarékosság sem elég. KA Koncsos László találmányának fontosságát húzta alá az előadása végén, miszerint a fölösleges vizeket mélyártéri gödrökbe lenne jó gyűjteni, valamint, hogy a folyómentét is ki lehetne használnia a mezőgazdaságnak, ha átállnánk víztűrő fajták termesztésére.

A közönség mindvégig együtt élt az előadásokkal, a feszültség a figyelemben, és nem a modorban volt tetten érhető. Külön köszönet illeti a könyvtár vezetőjét, Illés Pétert, a kifogástalan technikai háttér biztosításáért. Az előadásokat mintegy másfél órás közönségbeszélgetés követte, ahol helyi polgárok, környékbeli tudósok és gazdálkodók szólaltak föl, a publikum pedig csak nyolc óra környékén kezdett szedelőzködni, amikor a bajai illetőségű KG-nak indulnia kellett. A közönségbeszélgetésen előkerültek köz- és magánérdekek, hogy a Tisza alsó folyása környékének jellemző és egyre inkább látható kiszáradása ugyan kinek a hibája, ki és hogyan tehet ellene, amire az előadók reflektáltak is. Kiemelendő a „pandás” szervezet vélekedése, hogy nem a lakossági kútfúrás a kerékkötő ebben a kérdésben, illetve KT tudományos, de inkább emberi kiszólása, hogy nem csak mi alakítjuk a Tiszát, hanem az is minket, illetve a környezetét. Fontos topik volt a természetvédők és a gazdálkodók látszólagos érdekellentétének kibontása is, ami az előző megjegyzéshez köthető vissza. Feltűnt a közönség soraiban és szót is kért Balogh Péter geográfus Az Élő Tiszáért Egyesület és az ELTE Természetföldrajzi tanszékének képviseletében, aki az általa kidolgozott, mondjuk, alternatív vízmérnöki tudomány egyes megoldásait prezentálta, alapvetően a vízlépcső megépítésének ötletével szembehelyezkedve. A közönségbeszélgetés, ha beszélhetünk ennek kapcsán konklúzióról, arra futott ki, hogy nem minden fekete vagy fehér (KG), a csongrádi vízlépcsőt nem lehet pártoskodva megközelíteni, hanem nagyon fontos a tájékozódás és a különböző tudományok és érdekek lehetséges összeegyeztetése. Magyarán a diszkusszió, amelyet jelen lakossági fórum volt hivatott elindítani – a lakossági fórum, ami nem tudott és nem is akart végleges válaszokkal szolgálni, funkciójából fakadóan, hanem pusztán egy helyi igényt és érdeklődést kihangosítani. A vízlépcső ügye régi topik a városban és környékén, szinte mindenkinek megvan róla a maga véleménye, de, hogy az érdeklődéseket felváltsa az együtt-gondolkodás ahhoz ilyen „eseményekre” van szükség – és arra, hogy ezek ne menjenek eseményszámba.

Szabó Ferenc – a Szegedi aPont önkéntese

Nagyon röviden és a teljesség igénye nélkül: állami támogatást követelünk az otthonaink korszerűsítésére, folyamatosan küzdünk a szaporodó akkumulátorgyárak ellen, kiállunk és tüntetünk a pedagógusokat megalázó új státusztörvény ellen és tovább harcolunk az ápolási díj minimálbérre emeléséért.

Kattints ide, és tudj meg még többet a munkánkról!

Sokan érezhetik ma úgy az országban, hogy olyan szintre emelkedett a beletörődés és a kiábrándultság, illetve olyan mértékben romlanak az életkörülményeink, hogy már nem is történik semmi, ami bizakodásra adhat okot. Ezt mi sem tudjuk ellensúlyozni, de azt meg tudjuk mutatni, hogy van élet, van akarat, van aktivitás, és ezekben a pillanatokban is elkötelezett emberek sokasága próbál tenni az ügyeinkért és a körülmények javításáért. Sőt az aHang éppen ebben a nehéz időszakban kezdett bele egy olyan, nagyszabású építkezésbe, amely összekapcsolja, felkészíti és csoportokokba szervezi ezeket az elkötelezett embereket, hogy az egész országot érintő ügyekben is hatékonyabban tudjunk fellépni.

Az elmúlt fél évben megszületett az első négy aPont, azaz az első helyi csoportjaink, ami hatalmas mérföldkövet jelentett ebben az összetett munkában, reményt és motivációt adott nekünk a következő lépésekhez. Összesen 6 megyében vagyunk már aktívak, mutatjuk térképen is.

Róluk, kampányainkról, küzdelmeinkről és győzelmeinkről szól ez a beszámoló, amit szeretettel ajánlunk tagságunk, támogatóink és a bizakodni vágyók figyelmébe.

A beszámoló a képre kattintva olvasható.