Sajtóközlemények – aHang https://ahang.hu Alaphang, felhang, összhang! Tue, 19 Mar 2024 14:26:09 +0000 hu hourly 1 https://wordpress.org/?v=6.5.2 https://ahang.hu/wp-content/uploads/2020/09/mstile-310x310-1.png Sajtóközlemények – aHang https://ahang.hu 32 32 Megcsináltuk Magyarország első országos előválasztását! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/megcsinaltuk-magyarorszag-elso-orszagos-elovalasztasat/2021/10/21/ Thu, 21 Oct 2021 12:36:08 +0000 https://ahang.hu/?p=4433

Pár nap híján egy évvel ezelőtt kezdtük el az intenzív felkészülést erre a folyamatra, ekkor kerestük fel az összes párt tisztviselőjét és mondtuk azt, hogy ezt mindenképp meg kell csinálni, közösen meg tudjuk csinálni. Akkor még egyáltalán nem volt biztos, hogy ez összejön, illetve hogy a szükséges politikai döntések, megegyezések lehetővé teszik azt, hogy ti döntsetek 106 képviselőjelöltről és a miniszterelnök-jelöltről. A közbeszéd, a véleményformáló elit nagy része egészen az utolsó pillanatokig szkeptikus volt a folyamattal kapcsolatban, hol jogosan, hol teljesen öncélúan, ki-ki vérmérsékletének megfelelően.

Aztán “egyszer csak” megjelent 850 ezer ember két hét alatt, akik éltek a lehetőséggel és szavaztak. De a szavazáson túl valami mást is megtettek: kiálltak a változásért, az igazságért, a demokráciáért.

Amikor az előválasztás végre elindult, mi is egyre inkább láttuk és éreztük, hogy az emberek erre vártak. Várták, hogy újra hihessenek a demokráciában, és ezért végre tehessenek is valamit. Ezt vártuk és ezért dolgoztunk mi is és az a közel 10 ezer aktivista, akik hittek abban, hogy ez bekövetkezhet.

Ezt a lehetőséget egy eddig Magyarországon sosem látott együttműködés teremtette meg, melyben pártoknak és civil szervezeteknek kellett együtt dolgozniuk. Két teljesen külön világot kellett összehangolni pár hónap alatt. Különböző érdekekkel, világnézettel, logikával, temperamentummal rendelkező csoportok csiszolódtak össze egy ügy érdekében, s így pár nappal az előválasztások után minimum a fél ország mondja azt, hogy megérte. A politikai megosztottság miatt mondjuk, hogy fél ország, azonban pontosan tudjuk, hogy ez a közös élmény és tanulás az egész ország hasznára válik a jövőben.

Néhány gondolat arról, hogy mit jelentett ez a munka számunkra

Amikor alig 4 évvel ezelőtt megalapítottuk az aHangot, tudtuk, hogy egy olyan szervezetet akarunk építeni, ami párhuzamosan tud legalább 5 dolgot egyszerre:

  • helyi ügyekben szervez, támogat csoportokat, közösségeket a számukra legfontosabb problémák megoldásában, ügyeik sikerre vitelében;
  • az egész országot érintő témákban is tud mobilizálni a XXI. század legnagyobb kihívásaira reflektálva;
  • kapcsolódik a közösségszervezéshez, tehát jelen van a “földön”, a terepen;
  • interneten keresztül is bekapcsolódási lehetőséget nyújt tömegek számára véleményük kifejezése érdekében;
  • anyagi fenntarthatóságát a különböző ügyeket, kampányokat követő, támogató emberek tömege biztosítja.

Az országos előválasztásokban ez az 5 elem egyszerre érvényesült, ebben a munkában csúcsosodott ki eddigi tevékenységünk. Az a több mint 500 ezer tagunk, feliratkozónk tette lehetővé az előválasztások megszervezését, akik különböző ügyek mentén csatlakoztak hozzánk. Az évek során kialakult bizalom teremtett olyan helyzeteket, hogy pl. amikor a legnagyobb baj volt, s kértünk 2 millió forintot további eszközökre az internetes szavazás biztosításához, ezt néhány óra alatt összeadtátok. (A tételes elszámolást még készítjük és küldjük nektek, az utolsó teljesítéseink még folyamatban vannak). Szintén ez a bizalom és hit ágyazott meg annak, hogy végül az aHang 2500 civil aktivistát tudott delegálni a sátrakba és az online call centerekbe. Ezen 33 koordinátorunk közel fél évig dolgozott, toborzott, képzéseket szervezett, építette a helyi megvalósítás logisztikáját.

Néhányan közülük már korábban is segítettek a fővárosi előválasztásban, a Stop Airbnb kampányban és a Fudan konzultációban is, mely folyamatok segítettek tökéletesíteni azt a keretrendszert, amely végül az előválasztások alapja lett. Ez az ELEVE (Elektronikus Választási Eszköz). Ez a keretrendszer nemcsak az online, hanem az offline szavazást, a szavazatszámlálást és a sok ezer aktivista beosztáskezelését is biztosította, illetve eszközeink tették lehetővé, hogy naprakészen tudjuk ellenőrizni a sátras és online szavazási folyamatot, kiszűrjük a rendellenességeket, és folyamatos statisztikákat is biztosítsunk az Országos Előválasztási Bizottságnak és a nyilvánosságnak. Az ELEVÉ-ről esett a legkevesebb szó, talán éppen a komplexitása miatt nem figyelt fel rá a nyilvánosság, pedig enélkül nem lehetett volna menedzselni egy országos választás megvalósítását.

Ezt a rendszert veletek közösen fejlesztettük, több ezren vettetek részt valamilyen formában a felépítésében, tökéletesítésében. Köszönjük nektek!

Mi lesz most, hogyan tovább?

E történelmi vállalkozás megvalósítása után független szervezetként vissza kell lépnünk a szervező pártokkal való szoros együttműködésből.

Szeretnénk, ha tudnád, tudnátok azt is, hogy e pártok, jelölőszervezetek mekkora munkát végeztek. Természetesen nélkülük pláne nincs előválasztás. Ott voltunk, láttuk, tanúsítjuk, hogy a folyamat, a szervezés tiszta és korrekt volt, a közös érdek az előválasztás tisztességes lebonyolítása volt. A pártok által alkotott Országos Előválasztási Bizottság és a teljes pártos szervezést a hátán cipelő Országos Előválasztási Iroda munkatársainak nem nagyon volt ideje és szándéka politizálni, ahogy haladtunk előre az időben, egyre inkább a megoldások kerültek fókuszba. Jó volt ezt látni, jó volt közösen megélni a rengeteg nehézséget és megoldást. A civilek – így mi is 🙂 – mindig óvatosan bánnak az elismerő szavakkal a pártok irányába. Most azt kell, hogy mondjuk, le a kalappal, elképesztő volt, amit véghez vittek, köszönjük nekik! Ha ezek a vezető beosztású pártemberek ilyen minőségben tudnak tovább együtt dolgozni, akkor tényleg lehet remény egy okosabb, együttműködőbb, tisztább ország felépítésére.

Bízunk benne, hogy így lesz, és abban is, hogy ehhez a minőséghez mi is sokat hozzátettünk, de a következő feladatainkat már ezen a körön kívül kell végeznünk, így tudunk előrelépni és a legjobban képviselni közös érdekeinket.

Miközben jobban akarunk az általános ügyeinkre fókuszálni, ezeket az ügyeket szeretnénk viszontlátni a politikai programokban is. Erősíteni próbáljuk a vidéki jelenlétünket és az országos aktivistahálózatunkat, azért, hogy valódi vállalások történjenek a tagságunkat legjobban érintő témákban. Célunk, hogy az előválasztásokhoz hasonló tisztességes folyamat valósuljon meg a 2022-es választások során is, hogy leleplezzük a visszaéléseket, és segítsünk abban is, hogy mindenhol legyenek megfigyelők és szavazatszámlálók. Azt szeretnénk, hogy az országgyűlési választás a lehető legnagyobb részvétellel valósuljon meg, melynek érdekében minden offline és online eszközünkkel mozgósítani fogunk.

Az előválasztás élményét már senki nem veheti el tőlünk, de számítunk arra, hogy a választásokat egy szélsőségesen kemény és ellenséges kampány fogja megelőzni, amiben nekünk, tagságunknak és partnereinknek a normalitást kell képviselnünk. Mert egy funkcionáló demokráciában az a normális, ami az utóbbi hetekben történt. Még egyszer köszönjük, hogy támogattál, támogattatok ebben minket, köszönjük a fantasztikus munkát a koordinátorainknak és az önkénteseinknek, civil partnereinknek, a pártoknak, jelölőszervezeteknek és aktivistáiknak, s természetesen a Civil Választási Bizottságnak.

]]>
Az igazság az előválasztást ért/érő támadásokról ‑ ahogy és amit ebből mi látunk! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/az-igazsag-az-elovalasztast-ert-ero-tamadasokrol-ahogy-es-amit-ebbol-mi-latunk/2021/09/22/ Wed, 22 Sep 2021 16:44:22 +0000 https://ahang.hu/?p=4387

Háttér

Ezzel a bejegyzéssel az a célunk, hogy a nyilvánossággal folyamatában is megosszuk az éppen megosztható információkat az előválasztás rendszereit ért támadásokkal kapcsolatban. Hangsúlyozzuk, hogy az aHang nem egy emberi és anyagi infrastruktúrában bővelkedő technológiai vállalat, vagy tech szolgáltató, hanem egy közösségi finanszírozásból fenntartott, igazságosságért és demokráciáért küzdő civil szervezet, amely lelkesedésből és elkötelezettségből fejleszt közösségi részvételi eszközöket (milyen egyéb tevékenységekkel segíti az aHang az előválasztást?). Online választási eszközeinket számos alkalommal bemutattuk a nyilvánosságban, szakértői beszélgetéseken és fejlesztői körökben, és az előválasztást megelőzően e csoportok bevonásával és a politikai szereplőkkel való tárgyalásokon keresztül alakultak ki az előválasztáson alkalmazott megoldások. Természetesen ahogy minden szoftver és háttérrendszer, a mi eszközeink is fejleszthetők, javíthatók (ez most is folyamatos), ahogy a biztonsági kockázatok is állandó kihívást jelentenek minden állampolgár és cég számára. Az aHang küldetéséhez és működéséhez hűen, a jelenleg lehetséges mértékben próbálunk átláthatóak maradni a rendszereinket ért támadásokkal, és a folyamat közben esetlegesen felmerülő saját hibáinkkal kapcsolatban is, igyekszünk tanulni mindezekből, hogy tökéletesítsük az előválasztás folyamatát. Megköszönjük, ha a hozzáértők és a hozzászólók is a realitás talaján maradnak tanácsaikkal, vagy elvárásaikkal, és tekintetbe veszik azt is, hogy az első hazai országos előválasztás megszervezése egy lehetetlenhez közelítő vállalkozás a mai magyar viszonyok között. A szervezők és lebonyolítók komoly része közel egy éve erőn felüli befektetést vállal ebben a bonyolult, sokrétű és nagyszabású munkában, jelenleg 24 órás üzemmódban, óriási ellenszélben, immár technológiai hadviseléssel is szembenézve.

És akkor néhány megnyugtató tény:

  • Az elmúlt napokban történt (feltételezhetően) támadások az irányítópult és a rendszer-erőforrások megbénítására irányultak, vélhetően a hálózati forgalom megzavarásával, nem történt behatolás rendszereinkbe.
  • Nem történt adatvesztés, adatlopás, kiszivárgás. Az adatbázisszerver nem elérhető kintről, csak belső hálózaton érkező autentikált kapcsolatokat fogad el.
  • Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a rendszerünk alapvető eleme, hogy a szavazáson való részvétel vissza nem fejthetően kerül eltárolásra, és nem kerül összekötésre a szavazatokkal (titkos szavazás).
  • Az előzetesen leadott szavazatok megvannak a rendszerben. Probléma egyedül a félbemaradt szavazási folyamatokkal kapcsolatban merülhet fel (a szakaszos leállás közben megszakadt kapcsolatok miatt a sátras tabletek és az operátori központban csatlakoztatott eszközök fokozatosan szakadtak el a szerverektől). Ezek csekély számú szavazatot érintenek, és hamarosan döntés születik a legoptimálisabb megoldásról az Országos Előválasztási Bizottság részéről.

Mi is történt/történik valójában?

(A kiberbiztonsági vizsgálat lezárultáig csak általános információt tudunk nyújtani.)

Szeptember 17-18

Szeptember 17-ike 19 és 21 óra között időszakos, majd 18-án 8 órától fokozatosan erősödő anomáliák jelentkeztek egy hazai szolgáltatónál elhelyezett szervereink elérésében, amelyek 10 órától a rendszer teljes elérhetetlenségéhez vezettek. Az informatikusokkal és a szerverszoba-szolgáltatóval történt többszöri egyeztetés után sem sikerült a problémára azonnali megoldást találni, de minden jel az erőforrások (vagy sávszélesség) extrém és indokolatlan túlterhelésére mutatott (amíg volt hálózati kapcsolat, a szerverek nem mutattak extrém processzorhasználati, vagy memória adatokat).

(A szerverekhez kapcsolódó Cloudflare védelmi rendszer a legkritikusabb órákban több egyéb fenyegetést is megállított, amelyek kiindulását Kínára és az Egyesült Államokra azonosította, de ennek csak az azonos időzítés miatt lehet jelentősége, nem értek célt.)

A szerverszoba szolgáltatójánál a hétvégi személyzet első ránézésre nem tapasztalt hardveres, vagy forgalmi anomáliákat. A szervernaplókon túl elsősorban a szerverszoba routerjének naplófájljaira lett volna szükség, amelyet válaszuk szerint nem tárolnak.

Eközben az aHang és a pártok informatikusai biztonsági szakértők bevonásával elemezték a helyzetet a rendelkezésre álló információk alapján, és mivel a problémát nem sikerült egyértelműen azonosítani, a teljes rendszer azonnali elköltöztetése mellett döntöttek, amit a csoport rögtön meg is kezdett.

Az OEVB ezt követően az előválasztás hétfőig való felfüggesztéséről döntött.

Délután sikerült elérni felsőbb vezetőt a szerverszoba-szolgáltatónál, aki azt közölte, hogy „mégis van a normálistól eltérő külföldi terhelés egy csatornán, ami reálisan megállíthatta a rendszert”. Kértünk minden lehetséges rendelkezésre álló adatot, de mindössze grafikonokat kaptunk meg, amelyen ugyan jól látszik az érintett idősávokban érkezett extrém terhelés, de nem derült ki, hogy ez milyen csatornán, honnan jött, hogyan és pontosan mire irányult (ezeket a részleteket továbbra is próbáljuk kideríteni).

Szeptember 19.

Megkezdődött a szerverek naplófájljainak vizsgálata a létrejött informatikai csoportban, illetve külső szakértők bevonásával.

Egyeztetések kezdődtek Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértővel, aki felajánlotta segítségét az ügy kivizsgálásában. Eljuttattuk számára a vizsgálathoz legfontosabb anyagokat.

Folytatódott a szerverkörnyezet elköltöztetésének és kiépítésének folyamata.

A pártok és az aHang informatikusainak kitartó munkája eredményeképpen estére felépült az új rendszer a legfejlettebb biztonsági és monitorozási funkciókkal, sikeres tesztelések valósultak meg.

Szeptember 20.

Újraindult az előválasztási folyamat, az önkéntes menedzsmentet és a sátras szavazást is támogató applikációval elindult a helyi szavazás, továbbá az online azonosítási és szavazási folyamatot támogató rendszer is működésbe lépett.

A szükséges finomhangolások az új rendszerkörnyezetben kisebb akadozásokkal jártak, de nem történt jelentős leállás, vagy külső támadás.

Szeptember 21.

11 órakor támadást előkészítő tevékenységet észlelt a rendszer (szkennelték az eleve.hu szolgáltatást, hogy információt gyűjtsenek, a normál forgalom 4X-ese érkezett be, kárt nem okozott, az erőforrásokon alig látszott meg, a támadást automatikusan és manuálisan is detektáltuk, az új tárhelyszolgáltató rendszere is megerősítette a tényét.

Szeptember 22.

A szolgáltató által küldött üzenet szerint kártékony tevékenységet észleltek az online szavazási operátorközpontunk internetes hálózatán, a probléma rövid kimaradást okozott a központ működésében, kivizsgálása folyamatban van.

A Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztálya feljelentést követően nyomozást indított a 18-án történt támadás körülményeinek felderítésére. Megkezdődött a vizsgálat az aHang (Magyarhang Nonprofit Kft.) munkatársainak megkeresésével.

Megkeresésünkre válasz érkezett a szerverszoba-szolgáltatótót. Amely megismétli, hogy további adatok sajnos nem állnak rendelkezésükre, de tisztázza, hogy az egyik ábra “az egyik jellemzően nemzetközi forgalmat bonyolító transit linkünkön tapasztalt adatforgalmi adatokat mutatja. Utóbbiról mi magunk sem tudunk több információval szolgálni, hogy ez a szokásostól eltérő adatforgalom azt a grafikon is alátámasztja, de nem bizonyító erejű abban a vonatkozásban, hogy ez az Önök kiszolgálóját célozta”.

Szeptember 23.

Átadtuk a rendelkezésre álló adatokat a Kiberbűnözés Elleni Főosztálynak.

15.10 Újabb támadást előkészítő tevékenységet észlelt a rendszer, ezúttal a célpont az elovalasztas.hu.

Az eredeti szerverszoba-szolgáltatónál 18 óra körül általános leállások tapasztalhatók (látszólag a virtuális gépekre vonatkozóan). Ezek immár nem érintik az előválasztás folyamatát, csak az aHang infrastruktúráját, illetve fontos információkat hordozhatnak az első támadásokat illetően is.

Az 4h4n9.ahang.hu és több más szolgáltatásunk is elérhetetlenné vált.

Szeptember 24.

Az új rendszer monitorozásai során látszik, hogy próbálnak a szövegmezőkbe adatbázis utasítástokat beírni, de a rendszer védett ez ellen, több mint egymillió ilyen próbálkozás történt.

Újabb megkeresésünkre a szerverszoba-szolgáltató a következő válaszlevelet küldte:

“Ismételt hálózati támadás miatt a szolgáltatást kénytelenek voltunk újra korlátozni, jelenleg is vizsgáljuk a lehetőségét annak, hogy visszaengedhetjük-e a forgalmat a kiszolgálóra anélkül, hogy az a többi ügyfelünk szolgáltatását veszélyeztetné. Szíves türelmét kérem további tájékoztatásunkig.”

18 óra után ismét támadás érte az aHang szervereit is tároló szerverszoba-szolgáltatót. (Ez már nem érinti az előválasztás rendszerét, de információt ad az előzményekre vonatkozóan).

Az esti órákban kérdésünkre a következő választ kaptuk:

“Sajnos újabb támadást észleltünk, mely miatt ismét korlátoznunk kellett a kiszolgálót. Eddig minden esetben jelentős mennyiségű csomagszámmal terhelték a kiszolgálót UDP és TCP portokon egyaránt. Az éppen aktuális terhelésnél nagyságrendileg 10 perc alatt 6 millió csomag érkezett.”

Szeptember 26.

16.57 Újabb támadást előkészítő tevékenységet észlelt a rendszer, ezúttal a célpont az eleve applikáció.

Szeptember 27.

Megérkezett Frész Ferenc kiberbiztonsági szakértő vizsgálati eredménye az előválasztást érintő támadások kapcsán.

Nagyon köszönjük neki, hogy ellenszolgáltatás nélkül az ügy társadalmi fontosságát mérlegelve, haladéktalanul elvállalta ezt a feladatot.

A mi szemszögünkből a vizsgálat legfontosabb hozadéka, hogy kétséget kizáróan bizonyítja, támadássorozat valósult meg az előválasztást is kiszolgáló infrastruktúra ellen. Az is nyilvánvaló, hogy ezek a támadások a legfontosabb pillanatokra voltak időzítve.

A magunk részéről sokat tanultunk ebből a folymatból, illetve Frész Ferenc vizsgálatából, és azt is felvállaljuk, hogy lehetett volna jobban készülni ezekre a támadásokra. Az aHang jó ideje jelen van digitális eszközeivel a legforróbb közéleti témákban (említhetjük a 2019-es előválasztást, vagy a Fudan konzultációt is), és eddig mindig meg tudtuk védeni az infrastruktúránkat. Az is igaz, hogy az elmúlt időszakban elsősorban a szoftverünk véglegesítésére koncentráltunk, hogy elvégezzük a közelmúlt politikai döntései nyomán szükséges változtatásokat/fejlesztéseket, ami szintén nem könnyítette meg a mindenre kiterjedő előkészítést. Végeredményben a jelentésből is látszik, hogy a szerverszoba-szolgáltató infrastruktúráját terhelte túl a támadás, ami ellen más konfigurációval sem tudtunk volna semmit tenni (hiszen a rendelkezésünkre álló – legnagyobb csomag – sávszélességének többszörösét továbbították a szerverek felé), emellett rendszereink eredetileg tervezett kapacitása bőven kiszolgálta volna az előválasztás megvalósítását. 

Szeretnénk továbbá köszönetet mondani a pártok informatikusainak, akikkel egy fantasztikus csapatmunkában sikerült rövid idő alatt átköltöztetni a rendszert, így újra tudtuk indítani az előválasztást.

A teljes jelentést megküldtük a Nyomozó hatóság részére is, illetve teljes terjedelemben elérhetővé tesszük a nyilvánosságnak is.

A jelentés összegzése:

  • Kijelenthető, hogy a rendszer a nem tervezett hálózati terhelés miatt nem tudott kiszolgálni.
  • Támadási minták tapasztalhatóak a forgalomban, de ezek egyike sem hálózati túlterhelés, sokkal inkább a kiszolgálók és az alkalmazás sérülékenységeit letapogató próbálkozások voltak.
  • A megnövekedett forgalom, melynek 41%-a nem rendeltetésszerű volt, valamint a szerverek internetkapcsolatának alulméretezése és a belső szinkronizáció hiányának együttese okozta a leállást.

A teljes jelentés itt letölthető!

MÁSODIK FORDULÓ

Október 10.

Reggeltől a rendszer több komponensére is egymás után, összesen négy alkalommal DoS támadás érkezett, kezdetben a normálistól eltérő, 1-2 nagyságrenddel nagyobb forgalom, majd ezeknél nagyságrendekkel erősebb terhelés. A publikus weboldal elovalasztas.hu komponensben okozott 4 perces kimaradást, a többi elviselte.

A reggeli terheléses kísérletek után Brute force támadásokkal kísérleteztek, 50 ezer bejelentkezési kísérletet mértünk fél-háromnegyed óra alatt, de a támadás nem járt sikerre.

Újabb támadás érkezett 16.30 körül, ami a háttérrendszert célozta, ennek volt DoS és login brute force komponense is.

Október 11.

Délután 15 óra körül, majd később 16:30 óra körül extrém terhelés érkezett az elovalasztas.hu komponensre. Lásd felső grafikon: a normális használat mellett 100 request/perc helyett 100.000 request/perc, tehát kb 1000x akkora forgalom, mint a normális. Szolgáltatás kimaradás nem történt egyetlen látogató számára sem.

Október 16.

A szavazás utolsó napján folyamatos támadások érkeztek a rendszerünk megbénítására:

  • 14 óra DDos támadás
  • 15 óra ismételt, erősödő DDos támadás
  • 16 óra DDos támadás
  • 20 óra DDos támadás

Október 17.

Vasárnap egy újabb aldomainünket találták meg, ez célzott támadás volt a szavazatszámlálás ellen. Az informatikusunk azonnal változtatásokat eszközölt a tűzfalon, melyeknek köszönhetően a szavazatok számolása perceken belük folytatódott.

]]>
Megtámadtak, de nem némulunk el! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/megtamadtak-de-nem-nemulunk-el/2021/09/18/ Sat, 18 Sep 2021 15:32:23 +0000 https://ahang.hu/?p=4366 (Fotó: 444!)

Bejött az a forgatókönyv, amit nagyon nem kívántunk sem az előválasztáson részt vevő szavazóknak, sem a jelölteknek és kampánystábjaiknak, és különösen nem annak a több ezer civil és pártos aktivistának, akik startra készen álltak ma ez előválasztás fizikai és virtuális sátrainál.

Óriási előkészítő munka után ma reggel hat órakor indult az előválasztás és egészen délelőtt 10 óráig rendben működött a rendszer. Ezután történt valami. Szervereink instabillá, majd elérhetetlenné váltak, pedig a nagy érdeklődés ellenére csak töredékét használták az erőforrásainknak.

A szervező pártokkal közösen az elmúlt órákban minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk, amely alapján teljesen világossá vált, hogy erősödő terheléses támadások érték az előválasztás háttérrendszerét, majd 10 óra körül le is blokkolták a szerverek működését.

Nem alkalomszerű túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett. Az Országos Előválasztási Bizottság és az aHang egyetlen felelős döntést hozhatott, az Előválasztás felfüggesztését, amíg rendszereink visszaállnak a biztonságos működésre.

Az előválasztás 2021. szeptember 20-án, hétfőn reggel folytatódik.

Addig is néhány praktikus információ:

  • Időpontod volt erre a hétvégére az online szavazásra, vagy nem sikerült ma az azonosítás? Kérlek, foglalj új időpontot hétfőtől.
  • Sikeresen elvégezted a videóhívásos azonosítást, de nem érkezett meg a szavazáshoz a linked? Ha megadtad az időpontfoglalási oldalon az email címed, és sikeresen elvégezted az azonosítást az online szavazáshoz, akkor elküldjük neked.
  • Nem tudsz/tudtál szavazni, pedig megvan a szavazólinked? Hétfőtől le tudod adni a szavazatodat.

Nagyon sokan fognak dolgozni a következő 36 órában azon, hogy megvédjük és folytassuk, amit elkezdtünk. Nem fogjuk hagyni, hogy százezrektől elvegyék a részvétel és a választás lehetőségét, az előválasztás, s így a véleménynyilvánítás jogát. Azt a jogot, melynek biztosításáért civil és pártos aktivisták ezrei dolgoztak.

Az elmúlt hónapokban nem ez volt az első alkalom, hogy szervezett online eszközökkel próbálnak árnyékot vetni a munkánkra, de ezek a támadások csak megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk, és hogy folytatnunk kell. Rengeteg erőt és önbizalmat merítünk a tagságunkból és a támogató visszajelzések ezreiből.

Kérünk titeket, hogy tartsatok velünk továbbra is, legyetek türelemmel, kövessétek a szabad sajtót és az előválasztási információs oldalakat: előválasztás.hu, elovalasztas2021.hu, az aHang előválasztási Facebook-oldala és a pártok előválasztási Facebook-oldala.

Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja és megosztja a nyilvánossággal.

Tartsatok velünk és szorítsatok, közösen túl leszünk az aHang történetének eddigi legnehezebb 36 óráján is.

Köszönettel,
Varga Máté, ügyvezető igazgató

Az aHang tevékenységeit olyan felelős állampolgárok támogatják, akik hisznek az általunk felvállalt ügyekben, azonosulni tudnak a közösségünk által képviselt értékrenddel. Csatlakozz hozzájuk, ha teheted, támogasd anyagilag is az aHangot még ma!

Támogatom!

]]>
Pacira emlékezünk! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/pacira-emlekezunk/2020/11/02/ Mon, 02 Nov 2020 20:00:39 +0000 https://ahang.hu/?p=3904

"Én azt gondolom, hogy ezek a kihívások nem szólnak másról, csak hogy tiszteljük és szeretjük egymást. Én hiszek abban, hogy minden baj után újra lehet kezdeni."

Roma aktivista. Az aHang munkatársa. Folklór zenész. Civil munkásságát a kispesti Roma kulturális központban kezdte, majd budapesti szegregátumok közösségszervezésével kezdett foglalkozni. Alapítója volt a Dikh TV-nek- az ország első roma televíziójának. A 2018-as országgyűlési választásoknál a "Ne add el a szavazatod!" kampány vezetője volt.

"Nagyon sokat szeretnék beszélgetni..."
Mondta gyakran egy csupa szív, sokoldalú, büszke, ám végtelenül szerény magyar roma, aki sosem csak beszélt.
Aki mellett a “legnehezebb” pillanatokban sem lehetett nem nevetni.
Aki azt akarta, hogy ha valami nem tetszik, álljunk ki érte.
Aki okosan, bátran, rettenthetetlenül és fáradhatatlanul példát mutatott.
Aki valahogy mindig tudta, hogy mi a jó.
Aki mindig tudta, hogy hova tart, és nem lehetett nem követni.
Aki megtanította, hogy soha, egy percig sem szabad elfelejteni szeretni.
Sosem feledünk, Paci!

Te szabadságharcos, a jövő reménysége!
Nagyon könnyű volt megszeretni, de annál nehezebb elveszíteni.

Köszönjük neked testvérünk, barátunk, kollégánk: Balogh Lajos "Paci"!

]]>
A sajtó munkatársainak segítségét kéri az aHang kampányplatform https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/a-sajto-munkatarsainak-segitseget-keri-az-ahang-kampanyplatform/2018/12/03/ Mon, 03 Dec 2018 11:55:31 +0000 https://ahang.hu/?p=1633 A sajtó munkatársainak segítségét kéri az aHang kampányplatform, a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület és a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) csoport.

Ma van a Fogyatékossággal élők világnapja. Erre az alkalomra a Lépjünk, hogy léphessenek! Egyesület, az aHang és a CSEVE csoport egy kérdőívet készített, amelynek célja, hogy a közös ápolási kampány további irányát meghatározza.

E három szervezet, a hozzájuk csatlakozó 41 formális és informális csoport, illetve több mint 50 ezer ember kitartó munkájának eredményeként a kormány 2019. január elsejétől bevezeti a GYOD-ot, a gyermekek otthonápolási díját, melynek összege bruttó 100 ezer forint lesz. Azok a családok, amelyek több önellátásra képtelen gyermeket is nevelnek, másfélszeres összegű, tehát bruttó 150 ezer forint GYOD-ot kapnak januártól.

Több érdekvédelmi szervezet, köztük a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) kritizálta a döntést, mert szerintük csak átmeneti megoldás született, és több mint 33 ezer érintettre nézve hátrányos ez a megkülönböztetés.

Az ápolási díj emeleséért és foglalkoztatási jogviszonyként való elismeréséért petíciót is indító 3 szervezet (aHang, Lépjünk!, Cseve) egy országos közvéleménykutatásba kezd az otthonápolók ügyében.

https://ahang.hu/hogyantovabb

Céljuk az, hogy megmutassák a döntéshozóknak és a nyilvánosságnak, hogy mi a véleménye az embereknek az elmúlt időszak intézkedéseiről.

Fontos, hogy nemcsak az otthonápolók, hanem bárki kitöltheti ezt a kérdőívet. Jelenleg nincs még egy olyan kezdeményezés hazánkban, ami ennyi ápolási díjban érintett vagy velük szolidaritást vállaló állampolgárt egyszerre elérne. Az aHang levélküldő rendszerén keresztül több mint 50 ezer ember kapja ma meg ezt a kérdőívet.

Kérjük, hogy Önök is terjesszék a kérdőívet, melyet szakemberek értékelnek majd ki és az eredmények tükrében folytatják a szervezetek a kampányt.

Mutassuk meg, hogy mi a véleményünk!

]]>
Van igény a társadalmi kampányokra https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/van-igeny-a-tarsadalmi-kampanyokra/2018/11/26/ Mon, 26 Nov 2018 12:17:24 +0000 https://ahang.hu/?p=1636 Van igény a társadalmi kampányokra: magánszemélyek pár nap alatt több ezer aláírást gyűjtöttek össze egy lokális, illetve egy országos ügyben. Vajon csak „beletaláltak a témába? Tényleg sokakat megmozgató probléma a családi pótlék kérdése vagy egy vidéki város szülészetének korszerűsítése? Esetleg platform és aktivitás kérdése, hogy megmozduljanak az emberek az őket érintő ügyekben?

Két hónapja indult a Szabad.aHang.hu közösségi kampányoldal, azóta tucatnyi petíciót fogalmaztak meg rajta magánszemélyek, az aláírásgyűjtésen alapuló kampányokat eddig összesen több mint 20 ezren támogatták.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/

Az ügyek között akad környezetvédelmi és szociális, infrastrukturára vonatkozó, de politikai is. A Gozsdu udvarból kizárt roma fiatalok aláírásgyűjtéséről heteken át jelentek meg anyagok nagyolvasottságú felületeken és több tévécsatornán. Az aHang leginkább olyan szuperlokális kampányokra indítására buzdít, mint amilyen a győrszentiváni szelektív hulladékgyűjtők miatt indított petíció.

Az elmúlt napokban két kampány is hatalmas növekedést ért el, megpróbáltunk utánajárni a népszerűség okának.

A családi pótlék 50 százalékos emeléséért egy vidéki édesapa pár héttel ezelőtt indított petíciót. Kampánya országos, hitelességét és ezáltal erejét pedig a kampánygazda érintettsége adja.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/csaladi-potlek-osszegenek-emelese-a-minimum-50-1

„Egyedül nevelem a kislányomat, aki 10 évesen egyszer fogalmazott egy levelet Novák Katalinnak arról, hogy milyen jó lenne, ha nagyobb támogatást kapnának az olyan családok, mint a miénk. Egy fotót is mellékelt rólunk. Azt a választ kapta, hogy kérjen meg engem, az apukáját, hogy legyen még két testvére. Ez nem így megy. 10 éve nem javult az olyan családok helyzete, mint a miénk. Nekünk nem jár CSOK és adókedvezmény, csak mert így alakult az életünk. De az influenzaoltás nekünk is ugyanannyiba kerül” – mondja Attila, a kampány elindítója, aki két hét alatt több mint 5000 aláírást gyűjtött. Jobb és baloldali csoportokban egyaránt osztotta a petícióját, még Orbán Viktor hivatalos oldalára is feltette a kampánya linkjét. Feltevése beigazolódott: minden társadalmi csoportban, világnézettől függetlenül előfordulnak olyan emberek, akiket súlyosan érint a 10 éve befagyasztott családi pótlék kérdése, akik igazságtalannak érzik azt, hogy csak a jólszituált sokgyerekes családokat támogatja az állam.

Attila megkereséseire, amelyekben felhívja a figyelmet a nagyszámú aláírásra és annak céljára, az Emberi Erőforrás Minisztériumának illetékes vezetői eddig nem válaszoltak. A múlt héten kézbesítette az eddig összegyűlt 5000 aláírást Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtikárnak és Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkárnak. Amennyiben nem történik előrelépés az ügyben, akciókat tervez. A most még inkognitóban kampányoló Attila ekkor már a nyilvánosságot is vállalná.

Nem tervez egyelőre akciókat, de a nagyszámú összegyűlt aláírást szintén szeretné átadni a Szegedi Klinika vezetésének Újvári Dóra, akinek petícióját pár nap alatt 3600-an írták alá.

A fiatal édesanya a Szegedi Klinika szülészeti osztályának anya- és bababaráttá tételéért kampányol. Korábban már megfogalmazta észrevételeit az intézmény vezetőjének, aki arra a felvetésre, hogy a WHO által javasolt gyakorlatok közül van, ami nem pénzkérdés, így bevezethető lenne a kórházban, azt válaszolta, hogy nem nyitottak az alternatív szülészeti irányzatok felé. Pedig az ún „aranyóra”, amelynek lényege, hogy a születést követően a baba és a szülei egy órán át háborítatlanul együtt lehessenek, rég nem számít különleges gyakorlatnak a nyugati világban.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/peticio-a-szegedi-noi-klinika-anya-es-bababaratabba-teteleert

Dóra nem „gondozta” petíciója útját úgy, mint a családi pótlék emeléséért indított aláírásgyűjtést Attila, ahogy a fiatalasszony fogalmaz magától kelt „önálló életre a kampány”. Egy helyi kismama csoportban osztotta meg, azóta sok más csoportban jött szembe vele a felhívás.

A Szabad.aHang.hu oldalt elindító aHang plaform mindeközben tovább építi a minden otthonápoló elismeréséért indított, áttörést elérő kampányát, és aktívan részt vesz az A Város Mindenkié Stop Kilakoltatás kampányában, amely a gyermekes családok elhelyezés nélküli kilakoltatásának ügyében indult.

https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij
https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/stopkilakoltatas

]]>
Pár óra alatt több mint húsz szervezett csatlakozott a Gozsdu udvarnak írt nyílt levélhez https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/par-ora-alatt-tobb-mint-husz-szervezett-csatlakozott-a-gozsdu-udvarnak-irt-nyilt-levelhez/2018/11/16/ Fri, 16 Nov 2018 11:22:37 +0000 https://ahang.hu/?p=1627 Pár óra alatt több mint húsz szervezett csatlakozott a Gozsdu udvarnak írt nyílt levélhez, amelyet a pár hete történt roma diszkriminációs ügy miatt írt Kiss Márió. A szórakozóhely továbbra sem szólal meg az ügyben.
 
„Nem ez az első eset, hogy a Gozsdu udvarban hasonlóan alaptalan és célzott diszkrimináció történik. Ez a hely Budapest központjának talán legismertebb reprezentatív szórakoztató helyszíne, amelynek egyik legfőbb értéke az a sokszínűség, melyet a vendéglátóhelyek és a vendégek egyaránt képviselnek. Az ezzel járó felelősséget csak kiegészíti a hely története és Gozsdu Manó öröksége, továbbá a helyszín sajátos fekvése, amely köz és magánterületek kombinációját alkotja.
 
Úgy gondoljuk, hogy ez az ügy túlmutat az üzletpolitikai és biztonsági kérdéseken. Egy ilyen nagymúltú, reprezentatív, központi és rendkívül népszerű komplexum üzemeltetése számos előnnyel, ugyanakkor komoly felelősséggel is jár. A tulajdonosok és bérlők által kialakított normák és szabályok mintát jelentenek a hazai szórakozóhelyeknek, továbbá meghatározzák az ide betérő külföldiek benyomását is a hazai viszonyokról” – érvel a nyílt levélben a roma közösségszervező amellett, hogy miért kellene elejét venni a hasonló eseteknek. Az aláírók még a segítségüket is felajánlják a megfelelő és európai színvonalú eljárásrend kialakításához.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/gozsdu-engedj-be

A tegnap a Szabad.aHang.hu oldalon megjelentetett nyílt levélhez pár óra alatt több mint 20 szervezet és magánszemély csatlakozott, és tovább nőtt az aláírók száma.
A csatlakozó szervezetek között van a Polgár Alapítvány az Esélyekért, a Híd a Demokráciáért Egyesület és a Roma Rendőrök Országos Egyesülete.
Mindeközben ismert roma aktivisták (Daróczi Ágnes és Setét Jenő) videóüzenetet küldtek a Gozsdu udvarnak az aHang kampányplatform Facebook oldalán, amelyben felszólítják a szórakozóhelyet, hogy reagáljanak az ott történt diszkriminációra.
https://www.facebook.com/szabadahang/videos/2078792858847019/
https://www.facebook.com/szabadahang/videos/114802399465992/
A szórakozóhely hetek óta nem reagál a több mint 600 tiltakozó levélre, amelyet legutóbb személyesen próbált átadni nekik Kiss Márió és az aHang aktivistái.
 
November 9-én Kiss Márió közösségszervező és az aHang aktivistái flashmobot szerveztek a Gozsdu udvarba, hogy átadják az (akkor még) 500 tiltakozó levelet a hely vezetőségének, beszéljenek a biztonsági főnökkel, illetve hogy felhívják az ott szórakozó magyar és nemzetközi közönség figyelmét arra, hogy a szórakozóhely nemrég romákat diszkriminált.
 

 
A tucatnyi aktivista angol és magyar nyelvű táblákat tartott fel többek között az alábbi feliratokkal:
 
Budapest világváros, a Gozsdu a közepe. Mi is a világ részei vagyunk.
Mulatni jó ránk, velünk együtt mulatni már nem?
Gypsies can be cool too.
We are not targets. We are a target group.
 
A biztonsági őröket több ízben megkérték arra, hogy hívják ki a biztonsági főnököt, de ők szóba sem álltak az aktivistákkal. Nem úgy a külföldi és magyar vendégek, akik a feliratokat böngészték és kérdéseket tettek fel a bejáratot elálló tiltakozóknak. Ők megtudhatták, hogy október végén magyarázat nélkül hajtottak el egy jól öltözött, józan társaságot az udvarból – pusztán mert romák voltak.
 
Egy hangfelvétel is bizonyítja, hogy az október 26-án este a Gozsduba betérő roma társaság tagjai nem voltak ittas állapotban, nem viselkedtek provokatívan, sőt meglepően szelíden viselték a megalázó bánásmódot és hogy a biztonsági őr nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy miért nem engedi be őket az udvarra.
 

 
Az eset után, a társaság egyik tagja, a Nyíregyházán közösségszervezőként dolgozó Kiss Márió egy levélküldő kampányt kezdeményezett, melyben arra kéri az udvar üzemeltetőit, tulajdonosait, hogy a Gozsdu udvar hivatalos közleményben határolódjon el a romákat ért diszkriminációtól és adjon garanciákat arra, hogy a jövőben semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem fogja érni az udvarra betérő roma honfitársait.
 
https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/gozsdu-engedj-be
 
A Gozsdu udvar megkapta a leveleket, tud róluk, de azóta sem nyilatkozott az ügyben, a cég a
Márió és a kampányhoz csatlakozó több száz ember továbbra is arra kéri a Gozsdu udvar tulajdonosait, hogy közleményben határolódjanak el az esettől és tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ez a diszkriminatív gyakorlat többet ne fordulhasson elő. Márióék már megtették a bejelentést az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál s ezzel párhuzamosan pedig további lépéseket terveznek az ügyben.
 
https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/gozsdu-engedj-be

]]>
Péntek este Kiss Márió közösségszervező és az aHang aktivistái flashmobot szerveztek a Gozsdu udvarba https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/pentek-este-kiss-mario-kozossegszervezo-es-az-ahang-aktivistai-flashmobot-szerveztek-a-gozsdu-udvarba/2018/11/10/ Sat, 10 Nov 2018 11:26:38 +0000 https://ahang.hu/?p=1631 Péntek este Kiss Márió közösségszervező és az aHang aktivistái flashmobot szerveztek a Gozsdu udvarba, hogy átadják az 500 tiltakozó levelet a hely vezetőségének, beszéljenek a biztonsági főnökkel, illetve hogy felhívják az ott szórakozó magyar és nemzetközi közönség figyelmét arra, hogy a szórakozóhely nemrég romákat diszkriminált.

A tucatnyi aktivista angol és magyar nyelvű táblákat tartott fel többek között az alábbi feliratokkal:

Budapest világváros, a Gozsdu a közepe. Mi is a világ részei vagyunk.
Mulatni jó ránk, velünk együtt mulatni már nem?
Gypsies can be cool too.
We are not targets. We are a target group.

A biztonsági őröket több ízben megkérték arra, hogy hívják ki a biztonsági főnököt, de ők szóba sem álltak az aktivistákkal. Nem úgy a külföldi és magyar vendégek, akik a feliratokat böngészték és kérdéseket tettek fel a bejáratot elálló tiltakozóknak. Ők megtudhatták, hogy október végén magyarázat nélkül hajtottak el egy jól öltözött, józan társaságot az udvarból – pusztán mert romák voltak.

Egy hangfelvétel is bizonyítja, hogy az október 26-án este a Gozsduba betérő roma társaság tagjai nem voltak ittas állapotban, nem viselkedtek provokatívan, sőt meglepően szelíden viselték a megalázó bánásmódot és hogy a biztonsági őr nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy miért nem engedi be őket az udvarra.

Az eset után, a társaság egyik tagja, a Nyíregyházán közösségszervezőként dolgozó Kiss Márió egy levélküldő kampányt kezdeményezett, melyben arra kéri az udvar üzemeltetőit, tulajdonosait, hogy a Gozsdu udvar hivatalos közleményben határolódjon el a romákat ért diszkriminációtól és adjon garanciákat arra, hogy a jövőben semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem fogja érni az udvarra betérő roma honfitársait.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/gozsdu-engedj-be

A Gozsdu udvar megkapta a leveleket, tud róluk, de azóta sem nyilatkozott az ügyben, a cég a számos médiamegkeresésre sem reagált az ügyben.

Márió és a kampányhoz csatlakozó több száz ember továbbra is arra kéri a Gozsdu udvar tulajdonosait, hogy közleményben határolódjanak el az esettől és tegyék meg a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ez a diszkriminatív gyakorlat többet ne fordulhasson elő. Márióék már megtették a bejelentést az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál s ezzel párhuzamosan pedig további lépéseket terveznek az ügyben.

https://szabad.4h4n9.ahang.hu/petitions/gozsdu-engedj-be

]]>
A Költségvetési Bizottság kormánypárti tagjai tegnapi ülésükön leszavazták az otthoni ápolás körülményeinek javítását szolgáló megoldáscsomagot https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/a-koltsegvetesi-bizottsag-kormanyparti-tagjai-tegnapi-ulesukon-leszavaztak-az-otthoni-apolas-korulmenyeinek-javitasat-szolgalo-megoldascsomagot/2018/07/05/ Thu, 05 Jul 2018 12:19:43 +0000 https://ahang.hu/?p=1639 A Költségvetési Bizottság kormánypárti tagjai tegnapi ülésükön leszavazták az otthoni ápolás körülményeinek javítását szolgáló megoldáscsomagot, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang kampányplatform azonban tovább folytatja küzdelmet, melynek fontos állomása a minisztériumi döntéshozók által felkínált találkozó július 12-én.
 
Múlt héten, június 27-én a költségvetés általános vitájának első napjára időzítve a Parlament előtt tartott demonstrációt a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang kampányplatform.
.
Az eseményen több ellenzéki képviselő támogatásáról biztosította az érintetteket, Varju László, a Költségvetési Bizottság elnöke pedig ígértetett tett arra, hogy a legközelebbi ülésükön a bizottság elé terjeszti a javaslatot: közösen nyújtsák be az országgyűlésnek az otthoni ápolás támogatásának átalakítását, megemelését.
 
A bizottság tegnapi ülésén az ellenzéki képviselők egyöntetűen támogatták a felvetést, hogy a kiemelt ápolási díj január elsejétől minimálbéres munkaviszonyt jelentsen és azonnal emelkedjen legalább 50 ezer forinttal. Emellett érvelt Varju László, a DK országgyűlési képviselője, Bősz Anett független országgyűlési képviselő, Varga-Damm Andrea, a Jobbik országgyűlési képviselője és Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője.
 
Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkár az elmúlt évek emeléseiről beszélt – ezekkel együtt a legmagasabb összeg is csak 52810 forint! -, de azt beismerte, hogy „számos területen lehetne még többet adni.” Hozzátette: „a kormány arra törekszik, hogy a gazdasági növekedéssel összhangban, a költségvetési mozgástér arányában az érintetteknek segítséget nyújtson.” Az átalakítás ellenérveként hozta fel, hogy a munkaviszony „számos további kérdést vetne föl … például szabadság, napi munkaidő, felmondás stb. Tehát olyan jogi kérdéseket, amelyek szerintünk nem teszik lehetővé, hogy az ápolási díjat foglalkoztatási jogviszonyba helyezze.”
 
Az otthoni ápolás támogatásának átalakításán régóta és szakértők bevonásával dolgozó egyesületek szerint erre a problémára számos megoldás létezik, és példaként ajánlják a nevelőszülők vagy a hivatásos szülők helyzetét.
 
Bár a bizottság – a többségben lévő kormánypárti képviselők miatt – leszavazta Varju László javaslatát, melyet az ellenzék egyöntetűen támogatott, a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület, a Csak Együtt Van Esély (CSEVE) Csoport és az aHang kampányplatform folytatja a küzdelmet, melynek újabb állomásához érkezett. A fenti aggodalmakra is reagálni kíván azon az egyeztetésen, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői kínáltak fel a szervezetek számára. Szeretnénk azt hinni, hogy az elmúlt hónapban zajló kampánynak, a most már 22 ezer aláírásnak és a nagy médiafigyelemnek köszönhetően is a kormány felismerte az érintettek szükségleteit, a társadalmi támogatottság mértékét és nyitott a párbeszédre.
 
Reménykeltőnek érzik, hogy dr. Kásler Miklós miniszter, aki az elmúlt hetekben több mint 6000 emailt kapott a petíció aláíróitól, végre reagált a megkeresésre és július 12-re egyeztetésre hívta a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület elnökét, Csordás Anettet.
A Lépjünk, hogy Léphessenek! korábbi akcióinak nyomán (az érintett szülők több száz levelet küldtek az országgyűlési képviselőknek) tudható, hogy a kormánypárti széksorokban is sokan ülnek olyanok, akik támogatnák az otthoni ápolás támogatásának átalakítását. Fontos, hogy megerősítsék őket szándékukban, összekapaszkodjanak a frakcióban – ezt a nagyon erős társadalmi támogatás érheti el.
 
Ez pedig megmutatkozik: a petíció aláíróinak száma naponta 1000-el nő. A kampány most a 45 ezres számra koncentrál – ennyi aláírást szeretnének gyűjteni az elkövetkezendő napokban, hogy szemléltessék annak a tömegnek a nagyságát, amely érintett az ügyben és megmutassák az össztársadalmi támogatottságot.
 
Ha az egyeztetések nem járnak sikerrel, július 16-ára újabb demonstrációra hívják az érintetteket és szimpatizánsainkat és azt ígérik: nem állnak le az akciókkal, amíg el nem érik céljukat: az otthoni ápolást végzők munkájának méltó elismerését.

]]>
Van mód a nyugodt hangú érdekegyeztetésre és a konstruktív együttgondolkodásra https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/van-mod-a-nyugodt-hangu-erdekegyeztetesre-es-a-konstruktiv-egyuttgondolkodasra/2018/06/21/ Thu, 21 Jun 2018 11:12:22 +0000 https://ahang.hu/?p=1625 Van mód a nyugodt hangú érdekegyeztetésre és a konstruktív együttgondolkodásra még akkor is, ha olyan érzékeny témáról van szó, mint a városi fák sorsa – derült ki hétfő délután a FŐKERT székházában, ahol olyan csoportok képviselői ültek le beszélgetni egymással egy petíció nyomán, akik különböző szempontokat érvényesítenek.

Használható eredményekkel és sok tapasztalattal zárult a FŐKERT, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt, az újlipótvárosi lakók és az aHang kampányplatform egyeztetése a Pozsonyi úti fák most folyó faápolási munkáival kapcsolatban.

Az eseményre azután és azért kerülhetett sor, mert a helyi lakosok nagy támogatottságú petíciót indítottak a XIII. kerületi Pozsonyi úton lévő fák gallyazásának ügyében, majd tömeges levélküldő akciót és flashmobot szerveztek az aHang csatornáin, kérve az általuk – illetve pár szakember, és később a kerület polgármestere, dr. Tóth József által is – aggályosnak tekintett munkálatok felfüggesztését. A lakókat ugyanis sokkolta az lehulló gally-, ág- és lombmennyiség, amelyet láttak az úttesten gyűlni. Az utca jóval naposabbá, és így némileg melegebbé vált, a fák számukra megnyomorítottnak hatottak. További aggodalmat okozott nekik, hogy mindez a nyár közepén történt, a madarak másodköltésének ideje alatt.

A lakók álláspontja szerint a munkálatokról nem tájékoztatták előre megfelelően őket, mint kiderült: a FŐKERT és a XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. között sem volt érdemi egyeztetés az előzetes lakossági tájékoztatást és a munkálatok mértékét illetően, nem is tájékoztatták őket a munkálatokról. Talán ez utóbbi tudta volna elérni, és a FŐKERT által itt alkalmazott (a gépkocsik szélvédőjén elhelyezett értesítések) tájékoztatásnál hatékonyabban informálni a lakókat. Az eset – azt reméljük – rávilágított arra, hogy a megmaradt kevés zöldterület elvesztésének lehetősége pánikot kelthet a város lakóiban. Meg kell nekik mutatni, hogy mi, miért történik, és azt is, hogy ők hogyan tudnak tenni, segíteni a fák megőrzéséért, és fel kell hívni a fővárosi városvezetés figyelmét arra, hogy a kiemelt jelentőségű, a belvárosban ritkaság számba menő összefüggően fás utcákat kitüntetett figyelemmel kellene kezelni – például nem 7-8 évente egy-egy drasztikusnak ható kezeléssel elvégezni a beteg fák veszélyes ágainak levágását, ami sokkolóan hathat mind a fa, mind az ott élők számára.

A FŐKERT, a XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt., a lakók és az aHang munkatársai a precendens értékű hétfői megbeszélésen ezzel nagy lépéseket tettek mindezért. Megismerték egymás álláspontját, szakmai- és emberi érveit. Minderre egy sokak által aláírt petíció, majd azt követően az aHang munkatársának a FŐKERT számára írt levele teremtett lehetőséget, ami azt bizonyítja, hogy a számukra fontos, aggályos kérdésekben az állampolgároknak érdemes megmozdulniuk, hallatniuk a hangjukat. A másik oldalról pedig azt, hogy a közszolgáltató cég számára is fontos az állampolgárok véleménye, hiszen munkájukat első sorban a köz érdekében teszik, annak ellenére is, hogy ez a fák esetében néha drasztikus beavatkozásnak tűnik.

A hétfői egyeztetésen a lakókat képviselő Kiszely Márta (a Belső Kertek Csoport alapítója) azt kérte, hogy függesszék fel a további munkálatokat őszig, illetve, hogy nyilvánítsák kiemelt fasornak a Pozsonyi utat, ezáltal folyamatos ápolásban részesüljenek az ottani fák. Valamint hogy legyen folyamatos együttműködés a FŐKERT és a kerületi közszolgáltató zrt. között és a nagy zöldveszteséggel járó beavatkozások esetén gondoskodjanak az egyidejű zöld nyereségekről is a zöldfelületek ellátottságában és intenzitásában ilyenkor keletkező hullámvölgy negatív hatásának csökkentése érdekében.
Az aHang és az E-demokrácia Műhely Egyesület munkatársa a felek közti kommunikáció fejlesztését javasolta, amelyhez javaslatokat is hoztak az aHang oldaláról elindított lakossági kérdőív alapján.

A FŐKERT munkatársai elmondták, hogy a Pozsonyi út fasora elöregedett, rossz állapotú, beteg. Ennek egyik oka, hogy a 80-as években (amikor még nem a FŐKERT kezelésében volt a terület) szakszerűtlenül „fejezték le”, megközelítőleg 9 métert levágtak a tetejéről, ezt a fák azóta sem tudták kiheverni, korhadásnak indultak, ahogyan a gyökérzetük is, amelyet a földbe fektetett vezetékeken, csöveken végzett munkálatok folyamatosan megsértenek. Egészségügyi állapotukról a kérgek hosszanti csíkozása és a törzseket elborító taplógombák tanúskodnak.

Szaller Vilmos, a FŐKERT Nonprofit Zrt. favédelmi csoportvezetője szerint az elöregedett gyökerű fák lombját muszáj csökkenteni, mert a lombfelület vitorlaként viselkedik – az elhalt, sérült gyökerek, azaz leegyszerűsítve tőkesúly nélkül, bármikor belekaphat a szél a koronába és akár egy erősebb széllöket is kidöntheti a fát.
A favédelmi szakember végigjárta az eddigi munkálatok helyszínét és úgy látta, hogy talán még „gyengéd is volt a lelke a kollégának”, aki a beavatkozásokat elvégezte, mivel nagy valószínűséggel „egy alaposabb és átfogóbb műszeres favizsgálat azt az eredményt hozná, hogy az ott élő fák jelentős részét drasztikusan vissza- vagy akár ki is kellene vágni, sajnos annyira rossz állapotban vannak” – jelentette ki a szakember. Így ez a mostani faápolás tekinthető „életmentő” beavatkozásnak is, hogy még további éveket lehessen megnyerni a jelenlegi idős fák esetében.

Arra a felvetésre, hogy miért a nyár közepén történik mindez, a kertészeti szakemberek azt válaszolták, hogy ezeknél a fáknál, ennél a fafajnál ez megfelelő időszak, bár egyetértenek azzal, hogy a lakóknak ez kellemetlenséget okoz és a kellő kommunikáció hiányába részükről kérdéseket vet fel. A jövőben még jobban figyelni fognak ezekre, bár itt most nem fakivágásokról van szó, ez a napi idősfák faápolási feladatainak a része, az előre tervezett és Főváros részéről is elfogadott Szakmai Program alapján.
„A FŐKERT 2014-ben kapta meg ezt a fasort egy Kormányrendeletből kifolyólag – mondta el Nagy István, a FŐKERT faápolási központjának vezetője. – Ugyanekkor mintegy további 120 ezer fa ápolása került át hozzánk, amelyekről nem rendelkezünk fakataszterrel. Az elmúlt 3-4 évben csak tűzoltás jellegű beavatkozásokat végeztünk, ahogy jöttek a lakossági, önkormányzati jelzések, láttuk, hogy időszerű lenne egy egységes szemléletű faápolási munkát is elvégezni ezen a fasoron.” A XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársai felvilágosították a FŐKERT munkatársait, hogy a XIII. kerületnek van fakatasztere.

A lakók képviselője aggodalmát fejezte ki a további munkálatokkal kapcsolatban: információjuk szerint a jövő évben a kerületi önkormányzat az Újpesti rakpart fasorát fiatalítja, gondozza, ami a koros, beteg fák nagyobb tömegű kivágását jelenti, így rövid- és középtávon további lombcsökkenéshez vezet.

„40 ezer, azaz egy kisvárosnyi ember él itt. 2.200 fa van az utcákon, ezeknek a jelentős része koros, idős, gyakran egészségileg is leromlott. Két olyan utca van, ami fasoros: a Pozsonyi, a másik a rakpart. A Pozsonyin áll 214 fa, aminek 65 százaléka koros, de 295 tonna port tudnak lenyelni, 3 millió liter vizet megtermelni. Az Újpesti rakpart fáival együtt az újlipótvárosi fák 34 százalékáról van szó – hogyan lehet ezeket mikroklíma szinten kompenzálni?”

Madarász Csaba az E-demokrácia Műhely Egyesület képviseletében nehezményezte, hogy kevés közérdekű adat érhető el az egyébként gazdag tartalommal rendelkező FŐKERT oldalán a klímastratégiához köthető lépésekről, és a lakosság érzékenyítését és a famunkálatokkal kapcsolatos felvilágosítást szorgalmazta.  

A FŐKERT zöldfelület fenntartási igazgatója, Lipcsei Szabolcs azt ígérte, hogy a kerület saját fakataszterére alapozottan ősszel komolyabb, műszeres vizsgálatokkal is alátámasztott felmérést fognak készíteni a Pozsonyi úti fasorról, amely a hosszú távú sorfa-rekonstrukció elkészítésének a feltétele. A kapott eredmények, adatok szakmai kiértékelése után a XIII. kerület szakembereinek bevonásával, közösen fognak dönteni a jelenleginél jóval drasztikusabb beavatkozások, fakivágások, illetve új fák ültetését illetően. A szakember szintén ígéretet tett arra, hogy a XIII. kerületi faápoló szakemberekkel történő egyeztetéseket követően, a 2016 őszén meghirdetett „10 ezer új fát Budapestre!” nagyszabású faültetési program keretében már az ősz folyamán Újlipótvárosba több helyszínre fákat fog ültetni a FŐKERT Nonprofit Zrt.

A kommunikáció fontosságát hangsúlyozó felek azt kérték a FŐKERT-től, hogy legyenek tekintettel arra, hogy a városi zöldterületek csökkenésével a lakókat minden eltűnő fát, ágat, lombrészt veszteségként tartanak számon. Minél több szakmai információval segítsék feldolgozni ezt a pszichés veszteséget.

Melbourne egyszerre elöregedett platánsorának elvesztését úgy dolgozták fel a helyi lakosok, hogy leveleket írtak a fáknak, amelyekre választ is kaptak – idézte fel Kiszely Márta, Szaller Vilmos pedig hozzátette, hogy az ausztrál város nem csak ebből a szempontból jó példa, ott a lakók állították össze a fakatasztert. Szerinte a budapestiek, a lakók érdemben nem foglalkoznak a fáikkal, a gyakorlatban nem vigyáznak rájuk. „Nagy örömmel láttam a Pozsonyi úton, hogy iskolások gyönyörű kertecskéket csináltak a fák tövébe, aztán elszomorodtam, mert olyanokat írtak oda: ne lopd el!, ne pisilj ide! stb. – a gyerek, aki tenni akar a környezetéért kénytelen ilyeneket kiírni, akkor milyen a hozzáállás a felnőttek részéről?”

A XIII. Kerületi Önkormányzat nagy hangsúlyt fektet a lakókkal közös zöld gondolkodásra mondták el Szabó Tamás és Turóczi András, a kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársai, akik szerint, ha városi szinten nem is, a kerületben működnek a fa-, kert örökbefogadási programok. A zöldfelületet érintő munkálatok előtt tájékoztatják a lakókat és már tervezési fázisban bevonják az ott élőket. Ebből is látszik, hogy az önkormányzat számára fontos az itt élők véleménye, a helyiek számára pedig fontos, mi történik a fáikkal, ezért estek kétségbe, ezért indítottak petíciót, amikor nem tudták, mi történik a környezetükben.

A FŐKERT jelenlévő munkatársai nyitottak, készségesek voltak és megígérték, hogy tájékozódnak annak lehetőségéről, hogy a Pozsonyi úti fasor fővárosi rendeletmódosítással elérhetően kiemelt jelentőségű fasorrá válhat-e, valamint – a kerületi önkormányzati kollégákkal közösen – nyitottak voltak a szereplők kommunikációjának finomítására, összehangolására, amelyre vonatkozóan konkrét javaslatokat kaptak az aHang és az e-Demokrácia munkatársaitól.

A konstruktív megbeszélésen elhangzottak értelmében a FŐKERT Nonprofit Zrt. folytatja a megkezdett gallyazási, illetve az ismertetett okok miatt szükségessé váló koronatömeg csökkentését célzó munkálatokat a Pozsonyi úton. Az esetleges kivágásokat is magába foglaló úgynevezett fasor rekonstrukciós munkálatokat azonban jelenleg nem fogja megkezdeni, arra csak a lakók és a kerületi önkormányzattal történő későbbi egyeztetést követően kerülhet sor.

]]>
Leállíttatta a munkálatokat és tárgyalásra hívta a lakókat a FŐKERT Zrt a Pozsonyi út fáinak ügyében https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/leallittatta-a-munkalatokat-es-targyalasra-hivta-a-lakokat-a-fokert-zrt-a-pozsonyi-ut-fainak-ugyeben/2018/06/15/ Fri, 15 Jun 2018 11:09:55 +0000 https://ahang.hu/?p=1623 Leállíttatta a munkálatokat és tárgyalásra hívta a lakókat a FŐKERT Zrt a Pozsonyi út fáinak ügyében. Két nap alatt hatalmas összefogás és sikeres tiltakozás valósult meg Újlipótváros, sőt Budapest egyik legszebb utcája fáinak ügyében, miután a Főváros megbízásából, a lakók és – mint menetközben kiderült – a XIII. kerületi önkormányzat tudta nélkül a FŐKERT munkatársai erőteljes lombritkító munkálatokba kezdtek a legnagyobb nyári melegben.

A júniusi kánikulában Pozsonyi út Ipoly utcától a Radnóti Miklós utcáig tartó részén a FŐKERT alvállalkozójának munkásai számos fát szinte megcsonkítottak gallyazás címszóval, amit az információ nélkül maradt lakók kétségbeesve figyeltek. Az összehangolt tiltakozásig az egyéni bejelentések hatástalanok maradtak, a lakók nem kaptak érdemi választ a kérdéseikre, miközben több a szakembertől azt a tájékoztatást kapták, hogy az évnek ebben a szakában és ilyen intenzitással nem szabad metszeni a fákat, mert az maradandó károsodást okozhat.

A kedd este az aHang kampányoldalon induló petíciót péntek reggelig 1100-an írták alá. Szerdán a kampányhoz csatlakozók tömeges levélküldő akció keretében üzenhettek az illetékeseknek: Tarlós István főpolgármesternek, dr. Tóth József XIII. kerületi polgármesternek és a FŐKERT Zrt. vezérigazgatójának, Szabó Józsefnek. Pár óra alatt közel 200 levél dugította el a címzettek postaládáját, a XIII. kerületi polgármester válaszképpen sajtóközleményt jelentetett meg, amelyben kijelentette, hogy megérti és osztja a lakók aggodalmait és hogy tájékoztatást kér a FŐKERT-től.

Csütörtök reggel indult volna a faritkítási munka második etapja. A helyszínen megjelenő lakóknak és az aHang aktivistáinak sikerült leállíttatni a munkagépeket. Mind a munkások, mind a helyszínre érkező munkavezető példásan kezelték a helyzetet, utóbbi kis sétára indult a lakókkal, hogy megmutassa, melyik fán milyen beavatkozást végeztek és miért. A beavatkozások mértékéről és időzítésének helyességéről ugyan nem győzte meg a lakókat, de a gesztus és a kommunikáció módja arra mutatott rá, hogy lehet, kell párbeszédet folytatnia a FŐKERT-nek és az önkormányzatoknak a lakókkal, akik segíthetik is a munkájukat, ha úgy érzik, van beleszólásuk az ügyekbe és megfelelő mennyiségű információ van a birtokukban. Segíthetnek például abban, hogy a tiltó táblákat tiszteletben tartsák az autósok a munkálatok ideje alatt.

Mindezen felismeréseket az aHang munkatársa megosztotta a FŐKERT és az önkormányzatok vezetőivel, a FŐKERT pedig nagyon nyíltan reagált a megkeresésre. Telefonon jelezték az aHang munkatársának, hogy hétfőn egyeztetésre hívják a lakókat, a munkálatok addig biztosan nem folytatódnak.

A lakók azt remélik, hogy sikerül elérni a munkálatok őszre halasztását, hogy a legmelegebb nyári időszakban ne maradjon árnyék nélkül a Pozsonyi út fennmaradó része, amelyekben nem mellesleg megannyi hűs terasz várja a város lakóit. Természetesen elfogadják azt, hogy a veszélyt okozó ágakat el kell távolítani, de nem szeretnének tömeges lombcsökkenést. Partnerek viszont minden későbbi ésszerű munkálat elősegítésében. Az aHang munkatársai a lakók igényeit felmérve pedig készek tanácsokkal segíteni a FŐKERT és az önkormányzatok tájékoztatási gyakorlatát, hogy a mostanihoz hasonló esetek ne forduljanak elő.

A jelek szerint a FŐKERT és az újlipótvárosi lakók közösen példaértékű kommunikációs gyakorlatot mutathatnak meg.

]]>
Ne add el a szavazatod! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/ne-add-el-a-szavazatod/2018/06/15/ Fri, 15 Jun 2018 10:21:33 +0000 https://ahang.hu/?p=1618 Az 4h4n9.ahang.hu és a Khetane Egyesület a nyolcadik kerületi romáknak szóló rendezvényt kezdeményezett ‘Ne add el a szavazatod!’ címmel. A kampány célja, hogy a helyi roma közösséget mobilizálja az időközi választásokon és bemutassa az induló jelöltek helyi közösségeket is érintő elképzeléseit.

Balogh Lajos, a Khetane közösségszervezője a Józsefvárosi Önkormányzathoz fordult azt kérve, hogy két időpontban engedélyezze a közterület használatát egy június 23-i és egy július 6-i rendezvényre, melyen koncertekkel színesített beszélgetésre, fórumra invitálták volna a kerületben induló jelölteket.
Balogh arra is kitért az önkormányzatnak küldött levelében, hogy a rendezvény pártfüggetlen, a “demokratikus rendet szeretnénk erősíteni”.

Az önkormányzat nem reagált az írásbeli megkeresésre, azonban Sántha Péterné alpolgármester telefonon hívta Baloghot. Régi ismeretségükre tekintettel (Sántha Péterné korábban támogatta Baloghot egy kerületi óvodásoknak szóló program megvalósításában) Sántha kérte, hogy hagyja abba a szervezést a kerületben, hiszen a Fidesz egy csendes kampányt tervezett, amibe egy ekkora esemény a választások előtt 2 nappal nem férne bele. Sántha továbbá azt mondta, az írásban tett területfoglalási engedély kérelmét nem tudják támogatni, így mindenképp jobban jár, ha abbahagyja a téma feszegetését a kerületben.

A kerület tehát nemcsak nem ad engedélyt egy ilyen fórum megszervezésére, hanem kerülőutakon próbálja azt ellehetetleníteni. A rendezvény célja kizárólag arról szól, hogy a helyi roma közösséget mobilizálja abban, hogy éljen demokratikus jogával illetve hogy a helyi jelölteket jobban megismerhesse.

Az 4h4n9.ahang.hu és a Khetane így bejelentett demonstráció formájában tervezi összevontan megtartani a rendezvényt.
https://merce.hu/2018/06/15/a-nyolcadik-kerulet-fideszes-vezetese-nem-engedelyezi-a-helyi-roma-kozosseget-celzo-esemeny-megtartasat/

]]>
Nem tervezi a kormány az otthoni ápolás méltatlan körülményeinek tényleges javítását https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/nem-tervezi-a-kormany-az-otthoni-apolas-meltatlan-korulmenyeinek-tenyleges-javitasat/2018/06/15/ Fri, 15 Jun 2018 10:18:42 +0000 https://ahang.hu/?p=1616 Nem tervezi a kormány az otthoni ápolás méltatlan körülményeinek tényleges javítását, hiszen büszke az ápolási segély szánalmas korrekciójára – derült ki tegnap Rétvári Bence szavaiból, pedig évi 6 milliárd forintból megoldható lenne.

A KDNP-és államtitkár Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter nevében válaszolt Szabó Tímea kérdésére miszerint „Tervezi-e a kormány az ápolási díj emelését, illetve az otthonápolás munkaviszonyként történő elismerését?”

„Az otthonápolást végzők támogatása, családjaik szociális biztonságának erősítése a kormány kiemelt célkitűzése. Az elmúlt években számos intézkedés történt annak érdekében, hogy a hozzátartozóikat ápoló személyek e tevékenységüket kedvezőbb feltételek között végezhessék – mondta Rétvári és sorolni kezdte a „hatalmasra” emelt összegeket, amelyek a 24 órás munkáért járnak. – Az ápolási díj összege 2010 óta többször, az ellátott hozzátartozó állapotától függően eltérő mértékben emelkedett. Alapösszege a 2010. évi 28.500 forinthoz képest 2018-ra 32.600 forintra, az emelt összegű ellátás 37.050 forintról 44.250 forintra emelkedett. Ezzel egyidejűleg bevezetésre került a legsúlyosabb állapotú hozzátartozókat ápolók részére a kiemelt ápolási díj, amelynek havi összege 2016-ban 53.100 forint volt, de 2018-ra 58.680 forintra emelkedett. Fontos kiemelni ugyanakkor, hogy 2010 és 2018 között 63 százalékkal, 37.050 forintról 58.680 forintra nőtt a legsúlyosabb állapotú hozzátartozót gondozók ellátása. Az új Kormány célja a díjak további emelése.”
 
Nem ejtett szót arról, hogy foglalkoztatási viszonnyá alakítaná és tisztességes (legalább a minimálbért elérő) fizetéssel honorálná az állam ezt az elképesztő munkát – pedig erre hatalmas társadalmi igény mutatkozik. Ezt bizonyítja az a 15 ezer aláírás, amelyet a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület három hét alatt összegyűjtött az aHang kampányplatformon.
 
https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij
 
A kormány tehát ezen a területen sem szeretné felzárkózni az országot a környező államokhoz, amelyekben nagyságrendekkel több pénzt kapnak az otthoni ápolást végzők.
 
Nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, de a volt szocialista országokban is sokkal többet áldoznak a kormányok a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.
 
Tavalyi adatok szerint Csehországban a kiemelt ápolási díj 180 ezer forintnak megfelelő összeg havonta, Horvátországban 445 euró (140 ezer forint). Romániában ápoló asszisztensnek hívják, aki ezt a munkát végzi, és míg tavaly 1250 lejt, 87 ezer forintot kapott havonta, idén már 1900 lejt, azaz 130 ezer forintot, az összeg jövőre is nőni fog. Szlovákiában az otthoni ápolók bére (nem segélye!) 435 euró (138 ezer forint), augusztustól pedig a fogyatékkal élő emberek további 300 euró családi pótlékot kapnak.
Ausztriában a 24 órás otthoni ápolásért kerek 2000 euró jár.
 
Ehhez képest Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2017/2018-ban nettó 50 800 forint.
 
A Költségvetési felelősségi Intézet számításai szerint évi 6 milliárd forintból megoldható lenne a kiemelt ápolási díjban részesülők helyzetének rendezése:
 
http://feleloskoltsegvetes.hu/media/2016/05/S%C3%A9r%C3%BClt-gyermekek-%C3%A1pol%C3%A1sa.pdf
 
A jövő évi költségvetést előkészítő időszakban A Lépjünk, hogy léphessenek! további akciókkal szeretné felhívni a döntéshozók és a közvélemény figyelmét a téma fontosságára.
Rendületlenül bíznak abban, hogy ez a nem túl magas, de családok ezreinek helyzetét nagy mértékben megkönnyítő tétel belekerülhet a 2019-es költségvetésbe.
 
Általános háttér:
 
Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2017/2018-ban nettó 50 800 forint. Ez az összeg jár azért a munkáért, amelyet egy videóban mutat be a Lépjünk, hogy Léphessenek! Közhasznú Egyesület.
 

 
Azok a szülők – sok esetben egyedülálló anyák –, akik  halmozottan sérült gyermeket nevelnek nem tudnak munkát vállalni, így több száz háztartásban kell két vagy több embernek 100 ezer forint alatti összegből megélnie, míg egy sérült gyerek ellátása megannyi többletköltséggel jár. A tartós ápolást végző családtagok száma Magyarországon 12000 fő.
 
Ma egy intézményben elhelyezett tartósan beteg személyre jóval többet költ az állam, mint amennyit az otthoni ápolásra. Ez gazdaságilag káros és embertelen megkülönböztetés.
 
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület ezért azt kéri, hogy az otthoni ápolás váljon foglalkoztatássá, annak bére pedig legalább a minimálbér összegét érje el.
 
A petíció szövege:
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület petíciója
A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint. 12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját.
Követeljük az otthoni betegápolás munkaként való elismerését és díjazását! Legalább a minimálbér összegét kapják meg azok, akik napi 24 órás szolgálatban dolgoznak súlyosan beteg hozzátartozójuk mellett.
A halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.
A környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthoni ápolást végzők munkája és nem jelenti a háztartás ellehetetlenülését, ha tartós beteg él a családban. Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt családi pótlékkal együtt havi 76100 forintból kell megélniük, miközben egy tartós ápolásra szoruló gyermek ellátása komoly költségekkel jár.
Anyagi és társadalmi megbecsülést kérünk az otthoni ápolást végzőknek és a szeretetteljes törődés lehetőségét az ellátottaknak! Ennek alapvető feltétele az otthoni ápolás anyagi hátterének megfelelő biztosítása az állam részéről.

]]>
Fejezzék be a Budapest Airport környezetében élő családok veszélyeztetését! https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/fejezzek-be-a-budapest-airport-kornyezeteben-elo-csaladok-veszelyezteteset/2018/06/14/ Thu, 14 Jun 2018 10:23:34 +0000 https://ahang.hu/?p=1620 Fejezzék be a Budapest Airport környezetében élő családok veszélyeztetését! – követeli a Kulturált Légiközlekedésért Egyesület az aHang oldalán indított petíciójában.

https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/budairport

Március óta, a korábban is tarthatatlannak ítélt helyzet tovább romlott Rákoshegyen. A reptérhez közel élőknek egy perc nyugta sincs a repülőktől, amelyek a megengedettnél jóval alacsonyabban szállnak.

A Budapest Airport 1-es kifutójának karbantartási munkálatai alatt a 2-es kifutóra Budapest felől érkező repülőgépek az előírt 300 méter megközelítési magasság helyett alig 100 méteres magasságon érnek Rákoshegy sűrűn lakott területrésze fölé. Az utánuk jövő légörvények tömegesen bontják meg az ott lakók házának tetejét.

Kulturált Légiközlekedésért Egyesület elnöke, Frik Zoltán szerint a tetőbontás következménye, hogy a légörvény akár 30-50 cserepet is képes egyszerre megemelni és a földre nagy sebességgel lecsapni, ahogy történt ez már számos esetben. Ezt a tényt az utóbbi 2 hónapban összegyűjtött 22 darab jegyzőkönyv is bizonyítja! Mindez elviselhetetlen zajjal jár és a lehulló tetőrészek nagy veszélyt jelentenek a házak környékén tartózkodókra, köztük az udvarokon játszó kisgyerekekre.

A kerület polgármestere is a helyiek mellett áll, javaslata szerint vagy fel kellene függeszteni az 2-es kifutó használatát (kivéve a tényleges vészhelyzeteket) vagy ki kellene vásárolni az ott élőket ingatlanaikból. A reptér bagatellizálja a helyzetet, ablakcsere programról beszél és átmeneti problémáról, miközben a szabálytalanságok évek óta megkeserítik, sőt veszélyeztetik a helyiek életét.

Nemzetközi előírások szabályozzák, hogy egy repülőgép milyen közel repülhet lakott területhez, amelyeket a Budapest Airport rendre figyelmen kívül hagy.
A Kulturált Légiközlekedésért Egyesülettel közösen indított kampányunkban nyomást gyakorlunk a reptéri illetékesekre, mert semmilyen garancia nincs arra, hogy a felújítási időszak végeztével nem fordul elő újra a 2-es kifutó rendszeres használata.

Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. szóvivője azt mondta egy interjúban: “Pár ember Rákoshegyen sokkal hangosabb, mint maga az a zaj, amit a repülőgép gerjeszt.” Az aHang kampányoldal válasza erre az: a segítségükkel legyen hát tényleg Hangosabb az a “pár ember”!

]]>
Brutálisan és szakszerűtlenül csonkolták a Pozsonyi út fáit https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/brutalisan-es-szakszerutlenul-csonkoltak-a-pozsonyi-ut-fait/2018/06/13/ Wed, 13 Jun 2018 10:08:07 +0000 https://ahang.hu/?p=1610 Brutálisan és szakszerűtlenül csonkolták a Pozsonyi út fáit, a lakók próbálják megakadályozni a munkálatok folytatását. Kampány indult az ügyben az aHang mozgósító platform oldalán. A FŐKERT továbbra sem válaszol bizonyos kérdésekre az irtás kapcsán. A Levegő Munkacsoport elnökségi tagja szerint is tilos ebben az időszakban metszeni.

Az elmúlt két hétben az újlipótvárosi lakók és a népszerű belvárosi környéken sétálgatók értetlenül és döbbenettel nézték a pusztítást, amit „faápolási, gallyazási munkálatok” címszó alatt a Fővárosi Önkormányzat által megbízott Főkert Zrt-nek dolgozó Alipinia Építő Kft. nevű alvállalkozó cég munkatársai végeznek a Pozsonyi út fáin. A lakókat nem tájékoztatták előre a lombkoronák drasztikus csökkentéséről, a munkálatok megkezdése óta tett bejelentések nyomán sem kaptak meggyőző választ arra, hogy indokolt-e ilyen mértékű csonkolás, illetve hogy ezt miért a vegetációs időszakban végzik.

Egyelőre az sem tisztázott, hogy ki rendelte el a munkálatokat, mert az út bizonyos szakaszán a tulajdonos XIII. kerületi Önkormányzat XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt-je a kezelő, a troli által használt útrészt pedig a Főváros gondozza.

A lakók kérdéseire és aggályaira sem a XIII. kerületi önkormányzattól, sem a kerületi közszolgáltatótól, sem a Fővárostól, sem a FŐKERT Zrt-től nem érkezett értelmezhető válasz. A lakók közül volt, aki kérte a FŐKERT munkatársait, hogy a helyszínen ellenőrizzék a munka szakszerűségét, azóta ez nem történt meg bizonyíthatóan. A XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársa azzal nyugtatott egy érdeklődő lakost, hogy sötétek a lakások, ezért indokolt a ritkítás. A 444.hu kérdésére is többféleképpen indokolták a csonkítás mértékének szükségességét, de nem adtak választ például arra a kérdésre, hogy miért a nyári forróságban végzik a munkálatokat.

Újlipótvárosban 40 ezer embere él, és ennél jóval többen használják a népszerű városrészt. 2200 fa van a negyedben, mindösszesen 2 négyzetméter zöldfelület jut egy lakosra. A 2200 fa 10 százaléka a Pozsonyi úton lakik, ez az egész városnegyed egyetlen fás, s eleddig árnyas utcája — ilyen feltételek között minden beavatkozás, ami a Pozsonyi út fáit érinti kiemelt figyelmet és tervezést igényelne!

Arra a kérdésre, hogy miért vegetációs időszakban végzik az egyébként gondos figyelmet igénylő fametszéseket, nem fogadható el az a válasz – amit szintén az érdeklődő lakók kaptak-, hogy túl sok megrendelése van az Alpinia Építő Kft-nek. A cég tevékenységéről, szakmai múltjáról semmilyen érdemi tájékoztatást nem ad szerény weboldaluk. Miért egy olyan cég nyeri el ezeket a munkákat, amely nem képes megfelelő időben teljesíteni a vállalt feladatokat?

http://alpinia.hu/

„Ebben az időszakban csak veszélyelhárítás miatt lehetne a fákat metszeni – mondja Bardóczi Sándor, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja. „Sajnos bevett gyakorlat, hogy a fakivágásra szakosodott cégeket ebben az időszakban, amikor az erdészek nem engedik be őket az erdőkbe, az önkormányzatok kedvező áron tudják foglalkoztatni.”
Mindez azt bizonyítja, hogy a FŐKERT Zrt alapvető szakmai szempontokat nem vett figyelembe a munkálatok tervezésekor.

A lakók nem akarják tétlenül nézni a pusztítás június 14-re, csütörtökre tervezett folytatását. Június 12-én, kedden petíció indult az aHang oldalán, amelyet egyetlen esti óra alatt 100-an írtak alá, fél nap alatt 600 aláírás gyűlt össze. A petíció nyomán és a lakók összefogásának eredményeként helyszíni tiltakozóakció szerveződik, amelyre majd meghívást kapnak a sajtó munkatársai is.

A lakók nyílt levélben kérik a döntéshozókat (Tarlós István főpolgármestert, dr. Tóth Józsefet, a XIII. kerület polgármesterét és Szabó Józsefet, a FŐKERT vezérigazgatóját), hogy a munkálatok indokoltságának és szakszerűségének tisztázásáig és a vegetációs időszak alatt függesszék fel a munkálatokat, a nyári forróságban csak a veszélyhelyzet elhárítása esetén lehet indokolt az ágak levágása. Kérjük az alvállalkozó Alpinia Építő Kft. által végzett munka szakszerűségének felülbírálatát és esetleges bizonyítását.

]]>
Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/az-otthoni-apolas-munka-amelyert-munkaber-jar/2018/06/08/ Fri, 08 Jun 2018 10:06:33 +0000 https://ahang.hu/?p=1608 Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár – ezzel szembesülnek politikusok és minisztériumi vezető két ma indított akció nyomán

Több száz levelet küldtek ma el parlamenti képviselőknek azok a szülők, akik sérült gyermeküket otthon ápolják. Azt kérik, hogy választott képviselőjük támogassa az Országgyűlésben.az otthoni ápolás foglalkoztatási jogviszonnyá emelését.

„Magyarország miniszterelnöke az elmúlt hetekben arról beszélt, hogy meg akarja hallgatni a magyar nőket, hogy mi kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen az országban. A magyar nők és férfiak egy csoportjának tagjaként szeretném ezúton elmondani: például az, hogy ha a gyermekkel bármi történik, ami miatt fogyatékkal élővé válik, az egyébként is tragikus helyzetet ne rontsa tovább a társadalom azzal, hogy a megélhetés perifériájára, a szegénységbe taszít teljes családokat. A gyermekvállaláshoz szükséges pozitív jövőképnek a mi életünk is része, azt is látnia kell a szülőknek, hogy az ország, a társadalom akkor is fogja a kezüket, ha nehéz helyzetbe kerülnek.”

Ezzel egy időben tömeges levélküldő akciót indított az aHang kampányplatform: Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár petíció aláírói Novák Katalin államtitkár asszonynak, Dr. Kásler Miklós miniszter úrnak, Varga Mihály miniszter úrnak és Fülöp Attila államtitkár úrnak üzennek az otthoni ápolás jelenlegi körülményeit feltárva.

„Ön szerint hány napig tart 52800 forint 2018-ban Magyarországon, ha abból rezsit kell fizetni, élelmet vásárolni, egy beteg embert orvoshoz (évenkénti felülvizsgálatra, hivatalokba) hordani – autóval, hiszen a halmozottan sérült emberek sokszor nem szállíthatók tömegközlekedési eszközökkel? Ön szerint mit jelent 2018-ban Magyarországon súlyos beteg hozzátartozót gondozni”? – teszik fel az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintett államtikárságai frissen kinevezett vezetőinek.és a pénzügyminiszternek az akcióhoz csatlakozók a kérdéseket, amelyekkel a döntéshozóknak ily módon naponta akár több száz alkalommal is szembesülniük kell. Az elmúlt két hétben ugyanis hatalmas társadalmi összefogás valósult meg az ügyben.

Több mint 13 ezren írták alá a petíciót, melyhez időközben 17 szervezet, intézmény, csoport csatlakozott, ezek a számok óráról órára tovább nőnek. Ez is bizonyítja: nagyon sok ember érintett, illetve hogy a társadalom egésze nem olyan érzéketlen, mint a döntéshozók.

Két hete a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár! címmel indított petíciót az aHang (www.4h4n9.ahang.hu) kampányplatform felületén.
 
https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij
 
Magyarországon egy halmozottan sérül gyermek születése sok esetben egyet jelent a család elszegényedésével. Ha a szülők nem akarják intézményben elhelyezni gyermeküket, akkor egyikük elveszíti a munkáját. A kiemelt családi pótlékkal együtt csupán 76100 forintot kap az államtól, ebből kellene a mindennapos költségek mellett az extra orvosi költségeket, fejlesztéseket stb. fizetnie. Embertelen elvárás ez az államtól.
 
Éppen ezért A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület azt próbálja elérni a döntéshozóknál, hogy foglalkoztatási jogviszonyként ismerjék el az otthoni ápolást, amelyért legalább minimálbér járjon.
 
Az egyesület több éves küzdelme fontos állomásaként tekint a petícióra, azt remélik, hogy sikerül felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét a súlyos betegek, köztük a halmozottan sérült gyermekek otthoni ápolását végző családok lehetetlen helyzetére.
 
Nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, de a volt szocialista országokban is sokkal többet áldoznak a kormányok a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.
 
Tavalyi adatok szerint Csehországban a kiemelt ápolási díj 180 ezer forintnak megfelelő összeg havonta, Horvátországban 445 euró (140 ezer forint). Romániában ápoló asszisztensnek hívják, aki ezt a munkát végzi, és míg tavaly 1250 lejt, 87 ezer forintot kapott havonta, idén már 1900 lejt, azaz 130 ezer forintot, az összeg jövőre is nőni fog. Szlovákiában az otthoni ápolók bére (nem segélye!) 435 euró (138 ezer forint), augusztustól pedig a fogyatékkal élő emberek további 300 euró családi pótlékot kapnak.
Ausztriában a 24 órás otthoni ápolásért kerek 2000 euró jár.
 
Ehhez képest Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2017/2018-ban nettó 50 800 forint.
 
Ez az összeg jár azért a munkáért, amelyet egy videóban mutat be az egyesület:
 

 
Azok a szülők – sok esetben egyedülálló anyák –, akik  halmozottan sérült gyermeket nevelnek nem tudnak munkát vállalni, így több száz háztartásban kell két vagy több embernek 100 ezer forint alatti összegből megélnie, míg egy sérült gyerek ellátása megannyi többletköltséggel jár. A tartós ápolást végző családtagok száma Magyarországon 12000 fő.
 
Ma egy intézményben elhelyezett tartósan beteg személyre jóval többet költ az állam, mint amennyit az otthoni ápolásra. Ez gazdaságilag káros és embertelen megkülönböztetés.
 
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület ezért azt kéri, hogy az otthoni ápolás váljon foglalkoztatássá, annak bére pedig legalább a minimálbér összegét érje el.
 
A petíció szövege:
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület petíciója
A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint. 12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját.
Követeljük az otthoni betegápolás munkaként való elismerését és díjazását! Legalább a minimálbér összegét kapják meg azok, akik napi 24 órás szolgálatban dolgoznak súlyosan beteg hozzátartozójuk mellett.
A halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.
A környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthoni ápolást végzők munkája és nem jelenti a háztartás ellehetetlenülését, ha tartós beteg él a családban. Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt családi pótlékkal együtt havi 76100 forintból kell megélniük, miközben egy tartós ápolásra szoruló gyermek ellátása komoly költségekkel jár.
Anyagi és társadalmi megbecsülést kérünk az otthoni ápolást végzőknek és a szeretetteljes törődés lehetőségét az ellátottaknak! Ennek alapvető feltétele az otthoni ápolás anyagi hátterének megfelelő biztosítása az állam részéről.

]]>
Sajtóközlemény az otthoni ápolásról szóló kampányról https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/sajtokozlemeny-az-otthoni-apolasrol-szolo-kampanyrol/2018/06/04/ Mon, 04 Jun 2018 10:16:33 +0000 https://ahang.hu/?p=1614 Tömegek írják alá az otthoni ápolásról szóló petíciót és százával érkeznek az üzenetek a tragikus körülmények között élő érintettektől. Egyre több szervezet csatlakozik a kezdeményezéshez.
 
Másfél hét alatt több mint 11500-n írták alá Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár! címmel indított petíciót, amelyet a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület indított az aHang (www.4h4n9.ahang.hu) mozgósító platform felületén.
 
https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij
 
Az aláírók elszomorító, megrázó, felemelő indoklásokat írtak a petíció mellé, és a Facebook posztokhoz. Ez is bizonyítja: nagyon sok ember érintett, illetve hogy a társadalom egésze nem olyan érzéketlen, mint a döntéshozók. Senki nem gondolhatja azt, hogy 52 ezer forintos fizetésből (ez a kiemelt ápolási díj, tehát a legtöbb mi adható!) meg lehet élni.
  
Magyarországon egy halmozottan sérül gyermek születése sok esetben egyet jelent a család elszegényedésével. Ha a szülők nem akarják intézményben elhelyezni gyermeküket, akkor egyikük elveszíti a munkáját. A kiemelt családi pótlékkal együtt csupán 76100 forintot kap az államtól, ebből kellene a mindennapos költségek mellett az extra orvosi költségeket, fejlesztéseket stb. fizetnie. Embertelen elvárás ez az államtól.
 
Éppen ezért A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület azt próbálja elérni a döntéshozóknál, hogy foglalkoztatási jogviszonyként ismerjék el az otthoni ápolást, amelyért legalább minimálbér járjon.
 
Az egyesület több éves küzdelme fontos állomásaként tekint a petícióra, azt remélik, hogy sikerül felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét a súlyos betegek, köztük a halmozottan sérült gyermekek otthoni ápolását végző családok lehetetlen helyzetére.
 
2017-ben egy tömeges levélküldő akciójuk hatására számos kormánypárti képviselő biztosította az érintett szülőket a támogatásáról, mégsem történt előrelépés az ügyben, idén megismételik kérésüket.
 
„Magyarország miniszterelnöke az elmúlt hetekben arról beszélt, hogy meg akarja hallgatni a magyar nőket, hogy mi kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen az országban. A magyar nők és férfiak egy csoportjának tagjaként szeretném ezúton elmondani: például az, hogy ha a gyermekkel bármi történik, ami miatt fogyatékkal élővé válik, az egyébként is tragikus helyzetet ne rontsa tovább a társadalom azzal, hogy a megélhetés perifériájára, a szegénységbe taszít teljes családokat. A gyermekvállaláshoz szükséges pozitív jövőképnek a mi életünk is része, azt is látnia kell a szülőknek, hogy az ország, a társadalom akkor is fogja a kezüket, ha nehéz helyzetbe kerülnek” – írták a szülők a képviselőknek.
 
A kampányhoz az elmúlt héten több szervezet és csoport is csatlakozott:
 
Ápolási díj Facebook csoport és Otthoni ápolás Facebook csoport
Budapesti Korai Fejlesztő Központ 
Civil Kollégium Alapítvány
Csak Együtt Van Esély (Cseve) Csoport
Életfa Csoport Egyesület                                    
Kacifántos Gyerekeink Mosolyáért Alapítvány 
Magyar Angelman Szindróma Alapítvány
Összefogás az Egyenlő esélyekért Nonprofit Közhasznú Kft.
Veni Vidi Vici Alapítvány 
Völgyzugolyház Alapítvány a Kacifántosokért     
Társaság A Szabadságjogokért
UNICORNIS Egészségforrás Alapítvány
 
Nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, de a volt szocialista országokban is sokkal többet áldoznak a kormányok a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.
 
Tavalyi adatok szerint Csehországban a kiemelt ápolási díj 180 ezer forintnak megfelelő összeg havonta, Horvátországban 445 euró (140 ezer forint). Romániában ápoló asszisztensnek hívják, aki ezt a munkát végzi, és míg tavaly 1250 lejt, 87 ezer forintot kapott havonta, idén már 1900 lejt, azaz 130 ezer forintot, az összeg jövőre is nőni fog. Szlovákiában az otthoni ápolók bére (nem segélye!) 435 euró (138 ezer forint), augusztustól pedig a fogyatékkal élő emberek további 300 euró családi pótlékot kapnak.
Ausztriában a 24 órás otthoni ápolásért kerek 2000 euró jár.
 
Ehhez képest Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2017/2018-ban nettó 50 800 forint.
 
Ez az összeg jár azért a munkáért, amelyet egy videóban mutat be az egyesület:
 

 
Azok a szülők – sok esetben egyedülálló anyák –, akik  halmozottan sérült gyermeket nevelnek nem tudnak munkát vállalni, így több száz háztartásban kell két vagy több embernek 100 ezer forint alatti összegből megélnie, míg egy sérült gyerek ellátása megannyi többletköltséggel jár. A tartós ápolást végző családtagok száma Magyarországon 12000 fő.
 
Ma egy intézményben elhelyezett tartósan beteg személyre jóval többet költ az állam, mint amennyit az otthoni ápolásra. Ez gazdaságilag káros és embertelen megkülönböztetés.
 
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület ezért azt kéri, hogy az otthoni ápolás váljon foglalkoztatássá, annak bére pedig legalább a minimálbér összegét érje el.
 
Júniusban az egyesület az összegyűlt petíciókat eljuttatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintett államtikárságainak frissen kinevezett vezetőihez.
 
A petíció szövege:
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület petíciója
A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint. 12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját.
Követeljük az otthoni betegápolás munkaként való elismerését és díjazását! Legalább a minimálbér összegét kapják meg azok, akik napi 24 órás szolgálatban dolgoznak súlyosan beteg hozzátartozójuk mellett.
A halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.
A környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthoni ápolást végzők munkája és nem jelenti a háztartás ellehetetlenülését, ha tartós beteg él a családban. Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt családi pótlékkal együtt havi 76100 forintból kell megélniük, miközben egy tartós ápolásra szoruló gyermek ellátása komoly költségekkel jár.
Anyagi és társadalmi megbecsülést kérünk az otthoni ápolást végzőknek és a szeretetteljes törődés lehetőségét az ellátottaknak! Ennek alapvető feltétele az otthoni ápolás anyagi hátterének megfelelő biztosítása az állam részéről.

]]>
Három nap alatt több mint 6000-en írták alá https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/harom-nap-alatt-tobb-mint-6000-en-irtak-ala/2018/05/28/ Mon, 28 May 2018 10:02:58 +0000 https://ahang.hu/?p=1606 Három nap alatt több mint 6000-en írták alá Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár! címmel indított petíciót, amelyet a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület indított az aHang (www.4h4n9.ahang.hu) mozgósító platform felületén.

https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij

Az aláírók elszomorító, megrázó, felemelő indoklásokat írtak a petíció mellé, és a Facebook posztokhoz. Ez is bizonyítja: nagyon sok ember érintett, illetve hogy a társadalom egésze nem olyan érzéketlen, mint a döntéshozók. Senki sem gondolhatja azt, hogy 52 ezer forintos fizetésből (ez a kiemelt ápolási díj, tehát a legtöbb mi adható!) meg lehet élni.

Az egyik aláíró története: “17 éves, tartósan beteg gyermeket nevelek özvegyként, édesanyám segítségével. 4 órában dolgozom és mellette kapom a kiemelt ápolásit. Egyre inkább fogy az erőnk, a teherbíró képességünk, romlik az egészségünk. Ha már anyukám nem fog tudni tovább segíteni romló állapota miatt, fel kell adnom a munkámat. Van egy másik gyermekem is (ikrek), őt iskoláztatnom kéne. Ha kiesik a 4 órás bérem, nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Örökösen gyötrődöm, mert érzem, hogy inkább otthon kéne lennem, hogy édesanyámat is mentesítve ÉN legyek a gyermekemmel. Nem helyénvaló, hogy 76 éves nagymama emelgesse, gondozza a 17 éves unokáját. Nekem kéne ezt tennem, DE kell a pénz is és nyugdíjat is kéne majd kapnom… Ha elismernék az ápolásit munkaviszonynak és megemelnék az összegét, akkor végre tehermentesíthetném anyukámat is, mert otthon tudnék maradni. Folyamatosan ott a kérdés: ne dolgozzak és ápoljam gyermekemet, kímélve ezzel anyukámat is, (aki nélkül nem tudtam volna munkát vállalni) vagy biztosítsam az anyagiakat megélhetésünkhöz.”

Magyarországon egy halmozottan sérül gyermek születése sok esetben egyet jelent a család elszegényedésével. Ha a szülők nem akarják intézményben elhelyezni gyermeküket, akkor egyikük elveszíti a munkáját. A kiemelt családi pótlékkal együtt csupán 76100 forintot kap az államtól, ebből kellene a mindennapos kiadások mellett az extra orvosi költségeket, fejlesztéseket stb. fizetnie. Embertelen elvárás ez az államtól.

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület azt próbálja elérni a döntéshozóknál, hogy foglalkoztatási jogviszonyként ismerjék el az otthoni ápolást, amelyért legalább minimálbér járjon.

Az egyesület több éves küzdelme fontos állomásaként tekint a petícióra, azt remélik, hogy sikerül felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét a súlyos betegek, köztük a halmozottan sérült gyermekek otthoni ápolását végző családok lehetetlen helyzetére.

2017-ben egy tömeges levélküldő akciójuk hatására számos kormánypárti képviselő biztosította az érintett szülőket a támogatásáról, mégsem történt előrelépés az ügyben, idén megismételték kérésüket.

„Magyarország miniszterelnöke az elmúlt hetekben arról beszélt, hogy meg akarja hallgatni a magyar nőket, hogy mi kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen az országban. A magyar nők és férfiak egy csoportjának tagjaként szeretném ezúton elmondani: például az, hogy ha a gyermekkel bármi történik, ami miatt fogyatékkal élővé válik, az egyébként is tragikus helyzetet ne rontsa tovább a társadalom azzal, hogy a megélhetés perifériájára, a szegénységbe taszít teljes családokat. A gyermekvállaláshoz szükséges pozitív jövőképnek a mi életünk is része, azt is látnia kell a szülőknek, hogy az ország, a társadalom akkor is fogja a kezüket, ha nehéz helyzetbe kerülnek” – írták a szülők a képviselőknek.

Nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, de a volt szocialista országokban is sokkal többet áldoznak a kormányok a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.

Tavalyi adatok szerint Romániában ápoló asszisztensnek hívják, aki ezt a munkát végzi, és 1250 lejt, 87 ezer forintot kap havonta. Szlovákiában az otthoni ápolók bére (nem segélye!) 435 euró (138 ezer forint). Csehországban a kiemelt ápolási díj 180 ezer forintnak megfelelő összeg havonta, Horvátországban 445 euró (140 ezer forint).

Ehhez képest Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2017/2018-ban nettó 50 220 forint.

Ez az összeg jár azért a munkáért, amelyet egy videóban mutat be az egyesület:

Azok a szülők – sok esetben egyedülálló anyák –, akik  halmozottan sérült gyermeket nevelnek nem tudnak munkát vállalni, így több száz háztartásban kell két vagy több embernek 100 ezer forint alatti összegből megélnie, míg egy sérült gyerek ellátása megannyi többletköltséggel jár. A tartós ápolást végző családtagok száma Magyarországon 12000 fő.

Ma egy intézményben elhelyezett tartósan beteg személyre jóval többet költ az állam, mint amennyit az otthoni ápolásra. Ez gazdaságilag káros és embertelen megkülönböztetés.

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület ezért azt kéri, hogy az otthoni ápolás váljon foglalkoztatássá, annak bére pedig legalább a minimálbér összegét érje el.

Júniusban az egyesület az összegyűlt petíciókat eljuttatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintett államtikárságainak frissen kinevezett vezetőihez.

A petíció szövege:
A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület petíciója
A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint. 12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját.
Követeljük az otthoni betegápolás munkaként való elismerését és díjazását! Legalább a minimálbér összegét kapják meg azok, akik napi 24 órás szolgálatban dolgoznak súlyosan beteg hozzátartozójuk mellett.
A halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.
A környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthoni ápolást végzők munkája és nem jelenti a háztartás ellehetetlenülését, ha tartós beteg él a családban. Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt családi pótlékkal együtt havi 76100 forintból kell megélniük, miközben egy tartós ápolásra szoruló gyermek ellátása komoly költségekkel jár.
Anyagi és társadalmi megbecsülést kérünk az otthoni ápolást végzőknek és a szeretetteljes törődés lehetőségét az ellátottaknak! Ennek alapvető feltétele az otthoni ápolás anyagi hátterének megfelelő biztosítása az állam részéről.

]]>
Sajtóközlemény az otthoni ápolás megdöbbentő finanszírozásáról és egy petícióról, amely ennek megváltoztatásáért indul https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/sajtokozlemeny-az-otthoni-apolas-megdobbento-finanszirozasarol-es-egy-peticiorol-amely-ennek-megvaltoztatasaert-indul/2018/05/25/ Fri, 25 May 2018 13:22:15 +0000 https://ahang.hu/?p=1597 Az otthoni ápolás munka, amelyért munkabér jár! címmel indított ma petíciót a Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület az aHang mozgósító platform felületén:

https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/apolasidij

Az egyesület több éves küzdelme fontos állomásaként tekint a petícióra, azt remélik, hogy sikerül felhívni a társadalom és a döntéshozók figyelmét a súlyos betegek, köztük a halmozottan sérült gyermekek otthoni ápolását végző családok lehetetlen helyzetére.

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület évek óta próbálja elérni a döntéshozóknál, hogy foglalkoztatási jogviszonyként ismerjék el az otthoni ápolást, és ne egy megalázó összegű segéllyel ítéljék őket vegetációra.

2017-ben egy tömeges levélküldő akciójuk hatására számos kormánypárti képviselő biztosította az érintett szülőket a támogatásáról, mégsem történt előrelépés az ügyben, idén megismételték kérésüket.

„Magyarország miniszterelnöke az elmúlt hetekben arról beszélt, hogy meg akarja hallgatni a magyar nőket, hogy mi kell ahhoz, hogy több gyermek szülessen az országban. A magyar nők és férfiak egy csoportjának tagjaként szeretném ezúton elmondani: például az, hogy ha a gyermekkel bármi történik, ami miatt fogyatékkal élővé válik, az egyébként is tragikus helyzetet ne rontsa tovább a társadalom azzal, hogy a megélhetés perifériájára, a szegénységbe taszít teljes családokat. A gyermekvállaláshoz szükséges pozitív jövőképnek a mi életünk is része, azt is látnia kell a szülőknek, hogy az ország, a társadalom akkor is fogja a kezüket, ha nehéz helyzetbe kerülnek” – írták a szülők a képviselőknek.

Nemcsak Nyugat- és Észak-Európában, de a volt szocialista országokban is sokkal többet áldoznak a kormányok a halmozottan sérült emberek, köztük gyermekek otthoni ellátására.

Romániában ápoló asszisztensnek hívják, aki ezt a munkát végzi, és 1250 lejt, 87 ezer forintot kap havonta. Szlovákiában az otthoni ápolók bére (nem segélye!) 435 euró (138 ezer forint). Csehországban a kiemelt ápolási díj 180 ezer forintnak megfelelő összeg havonta, Horvátországban 445 euró (140 ezer forint).

Ehhez képest Magyarországon a legmagasabb, a kiemelt ápolási díj összege 2018-ban nettó 52800 forint.
Ez az összeg jár azért a munkáért, amelyet ebben a videóban mutat be az egyesület:

Azok a szülők – sok esetben egyedülálló anyák –, akik  halmozottan sérült gyermeket nevelnek nem tudnak munkát vállalni, így több száz háztartásban kell két vagy több embernek 100 ezer forint alatti összegből megélnie, míg egy sérült gyermek ellátása megannyi többletköltséggel jár. A tartós ápolást végző családtagok száma Magyarországon 12000 fő.

Ma egy intézményben elhelyezett tartósan beteg személyre jóval többet költ az állam, mint amennyit az otthoni ápolásra. Ez gazdaságilag káros és embertelen megkülönböztetés.

A Lépjünk, hogy léphessenek! Közhasznú Egyesület ezért azt kéri, hogy az otthoni ápolás váljon foglalkoztatássá, annak bére pedig legalább a minimálbér összegét érje el.

Júniusban az egyesület az összegyűlt petíciókat eljuttatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma érintett államtikárságainak frissen kinevezett vezetőihez.

A petíció szövege:

A tartósan beteg gyermekek és felnőttek otthoni ápolása ma Magyarországon nem számít foglalkoztatási jogviszonynak. Az otthoni ápolást végzők csupán segélyre jogosultak, amelynek összege a kiemelt kategóriában is csak 52800 forint. 12 ezer ember gondozza ennyi pénzből súlyosan beteg hozzátartozóját.

Követeljük az otthoni betegápolás munkaként való elismerését és díjazását! Legalább a minimálbér összegét kapják meg azok, akik napi 24 órás szolgálatban dolgoznak súlyosan beteg hozzátartozójuk mellett.

A halmozottan sérült emberek intézményi elhelyezése ellátottanként körülbelül annyiba kerül, mint a minimálbér nettó összege. Emberségesebb és gazdaságosabb, ha ezt az összeget a betegek otthoni ellátásának biztosítására költi az állam.

A környező országokban gazdaságilag és társadalmilag mindenhol elismertebb az otthoni ápolást végzők munkája és nem jelenti a háztartás ellehetetlenülését, ha tartós beteg él a családban. Magyarországon, ha egy szülő magára marad súlyos beteg gyermekével, a kiemelt családi pótlékkal együtt havi 76100 forintból kell megélniük, miközben egy tartós ápolásra szoruló gyermek ellátása komoly költségekkel jár.

Anyagi és társadalmi megbecsülést kérünk az otthoni ápolást végzőknek és a szeretetteljes törődés lehetőségét az ellátottaknak! Ennek alapvető feltétele az otthoni ápolás anyagi hátterének megfelelő biztosítása az állam részéről.

]]>
Küldj levelet az MTVA vezetőségének! – kérjük a Parlament előtt tüntetőket. https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/kuldj-levelet-az-mtva-vezetosegenek-kerjuk-a-parlament-elott-tuntetoket/2018/05/08/ Tue, 08 May 2018 13:18:50 +0000 https://ahang.hu/?p=1592 Az új Országgyűlés megalakulása alkalmából a Mi vagyunk a többség! csoport által a Parlament elé meghirdetett mai tüntetésen tovább terjed aHang! Ismét elmondjuk, mit lehet tenni a magyar közmédia átalakításáért, újabb állampolgári tettre ösztönözzük az MTVA működésével elégedetlen állampolgárokat.

Az aHang digitális mozgósító platformon futó, a közmédia átalakításáért indított petíciót már csaknem 8500-an aláírták – ez már olyan szám, amely jelentősen megdobná az M1 Híradó nézettségét. De nem állunk meg a gyűjtéssel, és további akciókkal mutatjuk majd meg: kikényszeríthető a változás.
Az MTVA működésével elégedetleneket a tüntetésen arra biztatjuk majd, hogy ők is küldjék el együttműködő partnerünk, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) által megfogalmazott nyílt levelet a magyar közmédia vezetésének.

Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke május 3-án a Sajtószabadság világnapja alkalmából a közmédia székháza elé szervezett, sajtótájékoztatóval egybekötött akciónkon jelentette be, hogy a szervezet nyílt levelet küld az MTVA vezetőségének Orbán Viktor Kossuth-rádiós interjúinak kapcsán.

A magyar közmédia elégtelen, jogszerűtlen működéséről, a magyar sajtószabadságra és az újságírókra leselkedő veszélyekről Hidvégi-B. Attila, a RomNet főszerkesztője, a közmédia egykori újságírója ejt majd szót a mai tüntetésen. Ő kéri meg a résztvevőket arra, csatlakozzanak a tömeges levélküldő akcióhoz. Teljen meg elégedetlenséggel az MTVA vezetőinek postafiókja!

A MÚOSZ alábbi levelét bárki elküldheti az aHang.hu oldalon, miután aláírta a petíciónkat: https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/szabad-kozmedia-stop-mtva

Tisztelt MTVA!
A Kossuth Rádió immár sokadik éve folytatja a péntek reggeli miniszterelnöki rádióinterjúk gyakorlatát, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) meggyőződésa (és a vonatkozó jogszabályok) szerint törvénytelenül. A releváns jogszabályok és jogi előírások – így mindenekelőtt a médiatörvény és az ún. Közszolgálati Kódex – nem nevesítik olyan kitüntetett politikai szereplőként a mindenkori kormányfőt illetve a kormánypárt vezetőjét, akinek jogszerűen biztosíthatna kiemelt, számára egyoldalúan kedvező szereplési lehetőséget a közmédia. A jelzett jogforrások ugyanakkor rögzítik, hogy a (köz)média törvényes feladata a sokszínű és pártatlan tájékoztatás, a politikai alternatívák megjelenítése és a vélemények ütköztetése. Ennek a feladatkörnek semmilyen módon nem felel meg, ha egy önkényesen kiválasztott politikai szereplő fix műsoridőben, előre egyeztetett kérdések alapján minden héten kifejtheti a legnagyobb hallgatottságú rádiócsatornán az álláspontját (méghozzá megtévesztő módon, interjúnak látszó környezetben), míg a politikai vetélytársak a fenti lehetőséget nem kapják meg. Ezért felszólítjuk az MTVA illetékes vezetőit – elsősorban Vaszily Miklós vezérigazgatót –, hogy az MTVA alapító okiratában lefektetett jogkörükkel élve kormányozzák vissza a Kossuth Rádiót a törvényes működés keretei közé. Azaz szüntessék meg az egyoldalú kommunikációs előnyöket biztosító rendszeres miniszterelnöki rádiónyilatkozatok gyakorlatát, vagy pedig biztosítsanak ugyanabban a műsorsávban ugyanakkora terjedelmű megnyilvánulási lehetőséget a többi parlamenti párt vezetőjének is, hangsúlyozottan ügyelve a valódi kérdések megfogalmazását, illetve a visszakérdezést lehetővé tevő tényleges újságírói szabadság biztosítására.

Tisztelettel: Hargitai Miklós
a MÚOSZ elnöke

]]>
Sajtóközlemény a magyar közmédia felszabadításának szükségességéről és lehetőségeiről a Nemzetközi sajtószabadság világnapján https://ahang.hu/sajtokozlemenyek/sajtokozlemeny-a-magyar-kozmedia-felszabaditasanak-szuksegessegerol-es-lehetosegeirol-a-nemzetkozi-sajtoszabadsag-vilagnapjan/2018/05/03/ Thu, 03 May 2018 13:20:56 +0000 https://ahang.hu/?p=1595 Számonkérhető a magyar közmédia elégtelen működése a jelenlegi jogszabályok alapján – derült ki a Nemzetközi sajtószabadság napján. A Mérték Médialemező Műhely, a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) és az aHang digitális mozgósító platform az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt közösen hívták fel a figyelemet arra, hogy Magyarországon a közmédia nem látja el legfőbb feladatait és arra, hogy milyen pontokon lehet – a kétharmad mellett is – számon kérni rajta az átláthatatlan működést és az egyoldalú tájékoztatást

Szimbolikus jelenet zajlott le ma délben az MTVA Kunigunda utcai székháza előtt, amikor az aHang aktivistái műkődésképtelen tévéket és rádiókat helyeztek el az épület elé a sajtótájékoztató részeként. Nem ők zárták le a kaput és ezáltal a bejutás lehetőségét, hanem az intézmény biztonsági dolgozói, belülről. A készülékekre ragasztott betűk a Független közmédiát! feliratot adták ki, ezt azonban a sajtótájékoztatóra érkező ellenzéki médiumok képviselői és a szervezők láthatták csupán, az MTVA szó szerint lezárta a kormányéval nem egyező vélemény „bejutásának” lehetőségét.

A három szervezet – a két szakmai szervezet, a Mérték Médiaelemző Műhely, illetve a MÚOSZ,  valamint az állampolgári véleményeket képviselő aHang – összefogása is azt mutatja: itt az idő a minél szélesebb körű fellépésre azért, hogy az ország lakói az adóforintjaikból fenntartott közmédiától hiteles tájékoztatást kapjanak.

Az esemény nyitányaként Papp Dóra, az aHang kampányigazgatója elmondta, hogy a Mi vagyunk a többség, az elmúlt két, több tízeres tüntetést szervező csoport indította el az aHang felületén a Szabadítsuk fel a közmédiát, szüntessék meg az MTVA-t! petíciót, melyhez pár nap alatt 8000 aláíró csatlakozott. Ám ennél jóval többen értenek egyet azzal, hogy a közmédia felszabadítása alapvető lépés a változáshoz – szükséges, hogy hozzájuk is eljusson a petíció híre és az, hogy milyen konkrét változtatásokra van szükség a közmédiában az átlátható működés és a kiegyensúlyozott tájékoztatás szempontjából – amelyek alapvető „tartozékai” lennének a közszolgálati tevékenységnek.

Polyák Gábor médiaszakértő, a Mérték Médialemező Műhely vezetője, a petíció szakmai partnere az eseményen arról beszélt, hogy a magyar közmédia csak bitorolja ezt az elnevezést, sokkal inkább tekinthető állami vagy pártmédiának.
A szakember szerint a változó, bővülő médiapiacon is nagy szükség van a közmédiára, hiszen az európai megközelítés szerint ő lenne hivatott megjeleníteni az egymással szemben álló álláspontokat, és kiemelt feladata lenne a párbeszéd lehetőségének megteremtése. Másik jelentős feladata a jelen kulturális értékeinek megőrzése az unokáink számára. Az elemzések azonban azt mutatják, a közmédia nem törekszik párbeszédre és egy politikai érdek kiszolgálását látja el nagyon magas költségvetés mellett.
Az aHang felületén futó petíció „nem a jogalkotóknak szól elsősorban, hanem magának az intézménynek, amely sokat tehetne annak érdekében, hogy évek alatt visszaépítse azt, ami nagyon hiányzik a magyar nyilvánosságból: az értelmes párbeszéd fórumait, a kulturális értékteremtés lehetőségét.”

Az aHang felületén elérhetőek ennek részletei: https://terjed.4h4n9.ahang.hu/campaigns/szabad-kozmedia-stop-mtva

A sajtótájékoztatóra Hargitai Miklós újságíró, a MÚOSZ elnöke konkrét javaslattal érkezett.

„Az állami média azon szeletének, ami a közélettel, politikával foglalkozik, nincs olyan részlete, ami törvényesen működne. De még ebből a törvénytelen működési gyakorlatból is kilógnak a miniszterelnök péntek reggeli rádiónyilatkozatai – mondta az újságíró. – A Fidesz 2010-ben saját médiaszabályozást állított össze magának a kétharmaddal élve, de ez az egypárti szabályozás sem tekinti semmilyen szempontból kiemelt szereplőnek a kormánypárt vezetőjét, a miniszterelnököt. Utánanéztünk, de sem a médiatörvény, sem a köszolgálati kódex nem tulajdonít kiemelt szerepet a kormánypárt vezetőjének vagy a miniszterelnöknek. Ezzel szemben sokszinű és pártatlan tájékoztatást írnak elő, a politikai alternatívák bemutatását és a vélemények ütköztetését. Tehát ezekből a törvényekből nem lehet levezetni a fix műsoridős gyakorlatot. Nyílt levélben szólítjuk fel az MTVA-t, hogy vagy szüntesse meg a miniszterelnök péntek reggeli Kossuth rádiós szereplését, vagy adja meg ezt a lehetőséget a többi párt vezetőjének is.” Ezt a levelet bárki maga is elküldheti az MTVA-nak, ha elégedetlen a közmédia azon gyakorlatával, hogy aránytalan szereplési lehetőséget biztosít a miniszterelnöknek a többi párt vezetőjével szemben.

Az esemény végén az aHang aktivistái teleragasztották az MTVA székházának bejáratát a petíció aláíróinak az üzeneteivel, mint például „Tisztességes tájékoztatást szeretnék kérni az M1-M2-M3-Duna-Duna World-M5 televiziók hírműsorába! Jelenleg hitelesebb a Comedy Central csatorna és a Cartoon Network csatorna is!” vagy „A tudás hatalom, és jelenleg a köztévé nem a tudás, hanem az ostobaság hatalmát erősíti!”

]]>