Esélyradar – az információ lehetőség

Bármikor veszélybe kerülhet a munkahelyünk, sőt, az életünk, és nem látjuk, meddig tart a fenyegetés, illetve milyen változásokat hozhat még a járvány. Vannak, akik még mindig nem rendelkeznek elegendő tudással a betegségről, a védekezés lehetőségeiről, és ha bajba kerülnek, akkor a lehetséges segítségről, támogatási lehetőségekről. Aki szegény, az most még szegényebb: a hátrányos helyzetű településeken élő családoknak nemcsak az anyagi körülményei romlottak tovább, hanem a járvány átvészeléséhez szükséges információk sem állnak a rendelkezésükre.

A Civil Tanács Egyesület, a Civil Kollégium Alapítvány, a Rendszerszint és az aHang közös kampánya a mélyszegénységben élőknek juttatja el a járvány leküzdéséhez, hatásainak enyhítéséhez szükséges információkat. Ezek a szervezetek a járvány első hullámában a helyi segítőkön keresztül számtalan módon segítették a mélyszegénységben élőket tárgyi adományokkal, az oktatáshoz való hozzáférés technikai lehetőségének megteremtésével és információval. Most ez utóbbi kerül a fókuszba. Célunk, hogy legalább 60 településen nyújtsunk információt a helyiek számára plakátok és szórólapok segítségével, amelyekből megtudhatják, hogy hogyan védekezhetnek a járvánnyal szemben, illetve hogy milyen problémával hova, kihez fordulhatnak segítségért. Az információáramlást településenként egy ingyenesen használható közösségi telefon is segíti majd.

A kampány alatt a résztvevők az általános információs hiányosságokra is felhívják a figyelmet, és nyomást gyakorolnak a helyi és országos döntéshozókra annak érdekében, hogy a legszegényebbek is értesüljenek a lehetőségeikről.

A kampány hosszú távú célja a legszegényebb településeken dolgozó szervezetek, csoportok, szervezők együttműködésének kialakítása, egy erős és gyorsreagálású hálózat kiépítése.

Nézd meg az eselyradar.hu honlapot és a videót, hogy még többet tudj meg!

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.
Scroll to top