ACT — Koalíció az aktív közösségekért néven új fontos civil együttműködés alakult, amelyben három elkötelezett szervezet – az aHang, a Civil Kollégium Alapítvány (CKA) és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) – fogott össze azzal a céllal, hogy erősítse a helyi közösségek hangját, bátorítsa az állampolgári kezdeményezéseket, és elősegítse a részvételi demokrácia fejlődését Magyarországon.
Az ACT koalíció tagjai, az aHang, CKA, TASZ közösen dolgoznak azért, hogy aktív helyi csoportokat és állampolgárokat képzéssel, jogi eszközökkel és mentorálással segítsék abban, hogy egy igazságos és méltányos társadalmat építsenek.
Munkánk során olyan emberekkel és közösségekkel dolgozunk együtt, akik készek kiállni a jogaikért, változást akarnak elérni a saját környezetükben, és akik hisznek abban, hogy valódi változás csak alulról építkezve, közösségi erővel érhető el.
Az ACT célja nemcsak a problémák felismerése és láthatóvá tétele, hanem az is, hogy konkrét eszközöket, támogatást és biztonságot nyújtson azoknak, akik cselekszenek – akár helyi ügyekért, akár országos szintű társadalmi igazságosságért.
Figyeljétek a munkánkat! Vegyetek részt a képzéseinken!
Az együttműködés támogatója a Civitates — The European Democracy Fund