Skip links

Brutálisan és szakszerűtlenül csonkolták a Pozsonyi út fáit

Brutálisan és szakszerűtlenül csonkolták a Pozsonyi út fáit, a lakók próbálják megakadályozni a munkálatok folytatását. Kampány indult az ügyben az aHang mozgósító platform oldalán. A FŐKERT továbbra sem válaszol bizonyos kérdésekre az irtás kapcsán. A Levegő Munkacsoport elnökségi tagja szerint is tilos ebben az időszakban metszeni.

Az elmúlt két hétben az újlipótvárosi lakók és a népszerű belvárosi környéken sétálgatók értetlenül és döbbenettel nézték a pusztítást, amit „faápolási, gallyazási munkálatok” címszó alatt a Fővárosi Önkormányzat által megbízott Főkert Zrt-nek dolgozó Alipinia Építő Kft. nevű alvállalkozó cég munkatársai végeznek a Pozsonyi út fáin. A lakókat nem tájékoztatták előre a lombkoronák drasztikus csökkentéséről, a munkálatok megkezdése óta tett bejelentések nyomán sem kaptak meggyőző választ arra, hogy indokolt-e ilyen mértékű csonkolás, illetve hogy ezt miért a vegetációs időszakban végzik.

Egyelőre az sem tisztázott, hogy ki rendelte el a munkálatokat, mert az út bizonyos szakaszán a tulajdonos XIII. kerületi Önkormányzat XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt-je a kezelő, a troli által használt útrészt pedig a Főváros gondozza.

A lakók kérdéseire és aggályaira sem a XIII. kerületi önkormányzattól, sem a kerületi közszolgáltatótól, sem a Fővárostól, sem a FŐKERT Zrt-től nem érkezett értelmezhető válasz. A lakók közül volt, aki kérte a FŐKERT munkatársait, hogy a helyszínen ellenőrizzék a munka szakszerűségét, azóta ez nem történt meg bizonyíthatóan. A XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt. munkatársa azzal nyugtatott egy érdeklődő lakost, hogy sötétek a lakások, ezért indokolt a ritkítás. A 444.hu kérdésére is többféleképpen indokolták a csonkítás mértékének szükségességét, de nem adtak választ például arra a kérdésre, hogy miért a nyári forróságban végzik a munkálatokat.

Újlipótvárosban 40 ezer embere él, és ennél jóval többen használják a népszerű városrészt. 2200 fa van a negyedben, mindösszesen 2 négyzetméter zöldfelület jut egy lakosra. A 2200 fa 10 százaléka a Pozsonyi úton lakik, ez az egész városnegyed egyetlen fás, s eleddig árnyas utcája — ilyen feltételek között minden beavatkozás, ami a Pozsonyi út fáit érinti kiemelt figyelmet és tervezést igényelne!

Arra a kérdésre, hogy miért vegetációs időszakban végzik az egyébként gondos figyelmet igénylő fametszéseket, nem fogadható el az a válasz – amit szintén az érdeklődő lakók kaptak-, hogy túl sok megrendelése van az Alpinia Építő Kft-nek. A cég tevékenységéről, szakmai múltjáról semmilyen érdemi tájékoztatást nem ad szerény weboldaluk. Miért egy olyan cég nyeri el ezeket a munkákat, amely nem képes megfelelő időben teljesíteni a vállalt feladatokat?

http://alpinia.hu/

„Ebben az időszakban csak veszélyelhárítás miatt lehetne a fákat metszeni – mondja Bardóczi Sándor, a Levegő Munkacsoport elnökségi tagja. „Sajnos bevett gyakorlat, hogy a fakivágásra szakosodott cégeket ebben az időszakban, amikor az erdészek nem engedik be őket az erdőkbe, az önkormányzatok kedvező áron tudják foglalkoztatni.”
Mindez azt bizonyítja, hogy a FŐKERT Zrt alapvető szakmai szempontokat nem vett figyelembe a munkálatok tervezésekor.

A lakók nem akarják tétlenül nézni a pusztítás június 14-re, csütörtökre tervezett folytatását. Június 12-én, kedden petíció indult az aHang oldalán, amelyet egyetlen esti óra alatt 100-an írtak alá, fél nap alatt 600 aláírás gyűlt össze. A petíció nyomán és a lakók összefogásának eredményeként helyszíni tiltakozóakció szerveződik, amelyre majd meghívást kapnak a sajtó munkatársai is.

A lakók nyílt levélben kérik a döntéshozókat (Tarlós István főpolgármestert, dr. Tóth Józsefet, a XIII. kerület polgármesterét és Szabó Józsefet, a FŐKERT vezérigazgatóját), hogy a munkálatok indokoltságának és szakszerűségének tisztázásáig és a vegetációs időszak alatt függesszék fel a munkálatokat, a nyári forróságban csak a veszélyhelyzet elhárítása esetén lehet indokolt az ágak levágása. Kérjük az alvállalkozó Alpinia Építő Kft. által végzett munka szakszerűségének felülbírálatát és esetleges bizonyítását.