Skip links

Fényt hoztak Gyálra!

Gyálon végre megújulhat a közvilágítás – mindezt egy helyi csoport érte el három éven át tartó aktív kampányolással. Történetük azt bizonyítja: érdemes szerveződni, kiállni, hallatni a hangunkat a minket érintő helyi ügyekben is, mert lehet, tudunk változtatni. Elmeséljük hogyan.

Homoki Andrea közösségszervező a Civil Kollégium Alapítvány és az Ökotárs közös programjának keretein belül 2016-ban látott neki szomszédsági csoportot építeni Gyálon – a nulláról. Megkereste a város civil ügyekben aktív polgárait – akik közül csak egyetlen ember lett végül az Eleven Gyál tagja, így tovább kellett kutatni a szervezhető helyiek után. A beszélgetések fontos eredménye volt a város két legfőbb problémájának körvonalazódása: kiderült, hogy a közvilágítás elégtelensége és a járdák katasztrofális állapota zavarja leginkább a gyáliakat. A két probléma ráadásul erősíti egymást.

Az első akció, az első közmeghallgatás

“Az egyik alapító tagunk kitalálta a szlogent: Se lámpa – se járda, se látni – se járni. – idézi fel Andrea. – Egy közösségszervező barátom azt javasolta, hogy szervezzünk utcai akciót a szlogen megismertetésére: mécseseket helyeztünk el néhány kiválasztott sötét utcarészen, amelyek épphogy megvilágították az A4-es papírjainkat, amelyeken az említett szlogen volt. Az akcióról gyáli csoportokban osztottam meg képeket.”

Az Eleven Gyálnak ekkor már saját Facebook-oldala volt egy hasonló fantázianév alatt, amit később a csoport alakított ki végleges formára, és amelynek követői folyamatosan gyarapodtak. “Itt találtam rá a bevonható emberekre, ha valaki jókat kommentelt, ráírtam – meséli Andrea. – A csoport legtöbb tagja a közösségi oldalon keresztül vonódott be.”

Piaci kitelepüléseik és a testületi ülések, a közmeghallgatás újabb ismeretségeket hoztak a csoportnak, amely kérdőívezésbe kezdett a közvilágítás és a járdák állapotának feltérképezése érdekében.

Az egyre tudatosabban dolgozó, egyre több állampolgári eszközt használó Eleven Gyál első, az önkormányzat számára is kellemetlen hivatalos megnyilvánulása az volt, hogy a 2016-os közmeghallgatáson kérte a gyáli közvilágításra vonatkozó Elios szerződés nyilvánosságra hozatalát.

Gyál ugyanis – ahogy az a kutatásaik során napvilágra került – az egyik Elios-károsult település Magyarországon. 2015-ben az Elios fejlesztette 260 millió forint uniós pénzből Gyál közvilágítását – melynek következményeképpen tovább romlott az eleve elégtelen szolgáltatás.

Az önkormányzat ezt követően hiába tette ki a szerződést, a mellékletek nélkül értelmezhetetlen volt – a következő feladat tehát azok nyilvánossá tétele lett.

A gyáli polgármester a közmeghallgatást követően személyes találkozóra hívta a csoport tagjait, amelyen közölte velük: a gyáli közvilágítással nincsen semmi gond, ha van, azt bizonyítsák be. És ők – három év alatt – be is bizonyították.

A polgármester úr megnyilvánulásának külön színezetet ad az RTL Klub Házon kívül című műsorának felvétele, amelyen a polgármester az elégtelen utcai közvilágítás miatt nem tudja elolvasni a fénymérési jegyzőkönyvet.

https://rtl.hu/rtlklub/hazonkivul/a-polgarmester-szerint-nincs-sotet-a-helyiek-szerint-viszont-igen

A luxok világa

Az Eleven Gyál igazának bizonyítására szakértői fénymérést rendelt és az aktivisták segítségével megszámolta, hogy pontosan hány lámpatest hiányzik – munkájukról és az eredményekről folyamatosan tájékoztatták a nyilvánosságot a közösségi oldalak és a média segítségével.

“2017-ben a nyakunkba vettük a város mellékutcáit, hogy feltárjuk hol lehet a gond. Rájöttünk, hogy vannak olyan oszlopok, ahol nincsenek lámpák felszerelve, így elkezdtünk összeállítani egy utca-adatbázist, felírtuk melyik utcában hány olyan villanyoszlop van, amelyikről hiányzik a lámpatest. Mi is meglepődtünk, amikor 654 hiányzót számoltunk össze. Innentől két fő célunk lett:

1, a hiányzó lámpatestek pótlása

2, feltárni az Elios szerződés erősen korrupciógyanús adatait”

Vakrandi és villanykapcsoló

“A beadványok, közérdekű adatigénylések és hivatalos eszközök mellett szellemes figyelemfelhívó akciókat is rendezett az Eleven Gyál: az MKKP-val közösen matricáztunk, villanykapcsolókat helyeztünk ki az oszlopokra, vakrandit rendeztünk mécsesekkel” – sorolja Andrea.

“2017 őszén közös sétára hívtuk a polgármesterünket. Ő elfogadta a meghívásunkat és bár nem indult felhőtlenül a hosszú séta, a végére eljutottunk odáig, hogy igen, vannak sötét kereszteződések és ha mi összeírjuk, hogy hol, akkor erre elkülönítenek pénzt a következő évi költségvetésből. Nosza, újra végigjártuk a gyáli utcákat. – meséli Andrea. – Elkészült az adatbázis a sötét sarkokról, amelyben 144 ilyen kereszteződést azonosítottunk be. Még 2017 októberében elküldtük az önkormányzat részére a felmérésünk eredményeit.”

A 2017-es év végi közmeghallgatáson az Eleven Gyál két tagja is felszólalt, átadták a fénymérési jegyzőkönyvet a testületnek és még meg is ajándékozták a tagokat – egy-egy zseblámpával.

Közel háromnegyed év után lett vége eredménye a civilek felmérésének: az önkormányzat 144-ből 12-re ígért lámpafelszereltetést, ami újabb egy év után valósult csak meg. Mindez nem szegte kedvét a csoportnak, ők továbbra is Gyál teljes közvilágításának a korszerűsítéséért lobbiztak, illetve azért, hogy nyilvánosságra kerüljenek a korrupciógyanús Elios-szerződései.

2018-ban három lakossági fórumon és a közmeghallgatáson is felszólalt a csoport, 2019-ben pedig egyre több videóval és Facebook-közvetítéssel jelentkeztek egyre több követővel rendelkező csoportjukban.

Három kisfilmben az elégtelen közvilágítás következtében bekövetkező baleseteket, valamint egy betörést mutattak be.

2018-tól aláírásokat is gyűjtöttek offline, a piacon, illetve online, az aHang felületén is elindították a petíciót a Kampányszerviz program keretében, amelyen szakmai támogatást nyert a kampányuk. Összesen 1600 aláírást sikerült összegyűjteni.

Győzelem!

“2019-ben újabb 25 utcáról készítettünk esti fotót, ebből molinót csináltattunk és utcai fotókiállítást szerveztünk egy testületi ülés időpontjában a városháza előtt. Míg kint zajlott a kiállítás, addig bent átadtuk az aláírásokat, amikor a közvilágításról szóló előterjesztésünk napirendre került. Az előterjesztést költségvetéssel együtt, még 2019. 06. havi testületire készítettük egy tervezőmérnök és egy aljegyző segítségével. Levélben kértük a képviselőket, hogy támogassák a kezdeményezésünket. Érdemi megvitatás nélkül elhalasztották – sorolja Andrea az Eleven Gyál tavalyi lépéseit. – 2019 év végén a közmeghallgatásra molinóval mentünk és több téma mellett, újra kértük az előterjesztésünk mihamarabbi érdemi megvitatását.”

Idén januárban pedig három hosszú, küzdelmes év után elérték mindkét céljukat:

“Azután, hogy 2020 januárjában leveleket írtunk a képviselőknek, érezhetően elindult valami – mondja Andrea. – A hóvégi testületi ülésen a képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatunkat és elkészült egy ütemterv is a hiányzó lámpatestek pótlására.

Mindeközben a Transparency International Magyarországgal való együttműködés során sikerült kiperelni az Elios szerződés 5.sz mellékletét, amely tartalmazza a felszerelt lámpatestek egyedi beszerzési árát, a bontási költséget és a kiviteli terv árát.

“A három év alatt számtalan online polgármesteri fogadóórán kérdeztünk és személyes fogadóórán tárgyaltunk. Több órányi videót készítettünk, számtalan akciónk és médiaszereplésünk volt. Mindegyik választási időszakban részt vettünk lakossági tájékoztatással, aktivizálással, fórumszervezéssel, kérdőívvel és mindegyik kampányidőszakba igyekeztünk a közvilágítás témáját is becsempészni. Így volt ez az országgyűlésin (2018), az Eu-s (2019) és az önkormányzatin (2019) is. Lett egy 15 fős keménymagunk, amelyre mindig számíthatunk. Ismernek minket, számítanak ránk a városban. A munkánk nem ért itt véget: végigkísérjük majd a pályáztatást és a megvalósítást és újabb közügyekben is megpróbálunk változásokat elérni – összegez Homoki Andrea. – újabb kampányokat indítunk majd.”