Advent harmadik vasárnapján, Miskolcon a lelkiismeret lángját gyújtottuk meg – és nem maradtunk egyedül. Rengetegen jöttek el a Kossuth utcába, a Fidesz-iroda elé, hogy közösen mondjuk ki: ami a Szőlő utcai javítóintézetben történt, nem maradhat következmények nélkül.
Éveken át fiatalkorúakat vertek, megaláztak, és a gyanú szerint némelyeket szexuálisan is kihasználtak egy olyan intézményben, amelynek épp a védelemről kellett volna szólnia. Miközben az intézmény vezetője emberkereskedelemből és kényszermunkából élt, a rendszerben dolgozók egy része asszisztált mindehhez, a jelzések pedig újra és újra falakba ütköztek. A hatóságok csak akkor léptek, amikor civil szakemberek, az ellenzék és a független sajtó nyilvánosságra hozta az első bizonyítékokat.
Ebben a helyzetben különösen fájó volt látni, hogy a kormány a felelősség vállalása helyett inkább kommunikációs trükkökhöz nyúlt. Átkeretezések, relativizálás, figyelemelterelés – miközben a lényeg változatlan maradt: a gyermekvédelmi rendszerben súlyos bűncselekmények történtek, és az állam nem tudta – vagy nem akarta – megvédeni a rábízott gyerekeket.
A miskolci kiállás ezért nem egyetlen intézményről szólt, hanem egy egész rendszerről. Arról, hogy meddig tűrjük el, ha a legsérülékenyebbek védelme helyett a felelősség tologatása válik gyakorlattá. Arról, hogy elfogadhatatlan, ha az áldozatok helyett a hatalom inkább a saját hibáit próbálja elfedni.
Az oldalunkon indított petícióhoz már több ezren csatlakoztak, követelve Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár azonnali lemondását. A miskolci eseményen is sokan hangsúlyozták: nem bosszúról van szó, hanem elszámoltathatóságról. Arról, hogy akiknek közvetlen felelősségük van a gyermekvédelmi rendszer állapotáért, nem bújhatnak el a politikai kommunikáció mögé.
