4 nap alatt 3 millió e-mail

A Független Előadóművészeti Szövetség (FESZ) december 6-án indított egy petíciót az aHangon egy frissen napvilágot látott törvénytervezettel kapcsolatban. [↗] A petíció kampányuk csak egyik, ám igen fontos eleme volt. Ebben a rövid bejegyzésben leírjuk, hogy aHang szemszögből hogyan nézett ki ez a kampány.

Először is a legfontosabb azt aláhúzni, hogy a FESZ és a hozzá csatlakozó szervezetek, emberek egy nagyon profi, gyors reagálású (rapid response) kampányt vittek végig, melynek kézzelfogható, konkrét eredményei lettek. Nem szerepel a törvényben a Nemzeti Kulturális Alap átalakítása és kikerült belőle a független színházak működési támogatásának tilalma is. Ez persze még nem nyújt garanciát az eddigi állami támogatások színvonalának megőrzésére, a legtöbb minden a törvény alkalmazásának gyakorlatai közben fog kiderülni. Mégis, a legtöbben sikernek, áttörésnek értékelik a tiltakozás eredményét.

A kezdetben lesajnált, “századik” petíció egyszer csak elkezdett olyan ütemben növekedni, hogy az egyre inkább bekerült az ügyről szóló tudósításokba, cikkekbe is – hivatkozási alappá vált a tiltakozók kommunikációjában. [↗] A kampány végére és a törvény megszavazásának napjára elértük az 55 ezer támogató aláírást, ami az aHangon és a szabadaHangon futó aláírásgyűjtések közül az eddigi legnagyobb.

Ami szintén fontos, kevesebb figyelmet kapó elem: több mint 15 ezer ember küldött e-mailt mind a 199 parlamenti képviselőnek: több mint 3 millió levél ment el a döntéshozóknak az aHang felületén keresztül. [↗] Nincsenek a múltból erre vonatkozó elérhető statisztikák, de szinte biztosan állíthatjuk, hogy egy konkrét ügyben ennyi e-mailt biztosan nem kapott semelyik képviselő eddigi munkája során. A képviselőknek a beérkezett e-mailekre nyilvános válaszra is volt lehetőségük az általunk fejlesztett platformon. Ezzel ketten éltek: Arató Gergely (DK) és Dr. Brenner Koloman (Jobbik).

A harmadik digitális eszköz amit a kampány során biztosítottunk, az a december 9-i tüntetésre történő mozgósítást segítette. Az aznap mintegy 30 ezer embernek kiküldött e-mailben arra kértük az aláírókat, ha tehetik, még az utolsó órákban is mozgósítsák ismerőseiket WhatsApp-on, Facebook-on, SMS-ben vagy Viber-en egy előre megfogalmazott, egyébként tetszőlegesen szerkeszthető sablonüzenettel – ezt több mint 1000 ember meg is tette [↗] (csak mobilról érhető el).

Mindezeken felül pedig főként a Facebook-on a petíció és az ahhoz kapcsolódó események, videók hirdetésére költöttünk pénzt, több tízezer emberhez értünk el 4000 fölötti egyéni aktivitást generálva.

Összességében elmondható tehát, hogy a digitális szervezés, a több százezer online akció valódi nyomásgyakorló eszköznek bizonyult.

S az utóbbi néhány napnak még egy fontos tanulsága van, talán a legfontosabb. A szolidaritás. Amikor nemcsak magunkért, érintettségünk okán (pl. kultúra fogyasztóként vagy szakemberként) állunk ki egy megtámadott, veszélyben lévő csoportért. Mindig ez a legnehezebb, ez nem mindig jön belőlünk természetesen, plusz erőfeszítést igényel.

Mi az aHangnál egy olyan platformot működtetünk, ami nemcsak informál különböző csoportok, közösségek ügyeiről, hanem egy egyszerű online aláírás után cselekvési lehetőségeket is mutat online és offline egyaránt. Ezen kampánynak köszönhetően több tízezer emberrel maradhatunk kapcsolatban, ami erőt jelent a kormány bármilyen új, meglepetésszerű lépésére. A FESZ-szel folyamatos kapcsolatban álltunk és állunk, ha szükséges, akkor jönnek majd a következő lépések is a kampányban – mi készen leszünk, mozgósítunk, akciókat szervezünk és ellenlépéseket teszünk. Ezért fontos, hogy maradjatok velünk, kövessetek minket, támogassátok tevékenységünket és fennmaradásunkat. Minden új taggal és minden forinttal több lesz az eszközünk és erősebb lesz közösségünk.

Köszönjük még egyszer mindenkinek, aki segítette a Független Előadóművészeti Szövetség munkáját és kiállt a kultúra függetlensége mellett. A kultúra nemzeti alap!


Fotó: Katona József Színház

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Scroll to top