Az aHang támogatásával sztrájkoltak a diákok az Nkt. módosításai ellen

Több mint tízezren tiltakoznak aláírásukkal az Nkt. ellen, országosan pedig több százan mutatták meg szeptember 13-án, hogy elégedetlenek az oktatás helyzetével.

Augusztus végén a középiskolai diákság újra szerveződni kezdett, az iskolakezdés után meghirdetett sztrájkhoz pedig pedagógusok is csatlakoztak. A diákok arra hívták fel az ország figyelmét, hogy máshogy szeretnének tanulni, mint amire most az oktatási rendszer kényszeríti őket. Szeptember 13-án a Szabad Egyetem, a Szabad Terek és az aHang tucatnyi alternatív tanítási órát szervezett Budapesten és vidéki helyszíneken, hogy ne érhesse az a vád a sztrájkolókat, hogy csak lógni szeretnének az iskolából.

A napot Szűcs Tamás történelem tanár (a PDSZ elnöke) tájékoztatójával nyitottuk, amelyen diákokkal beszélgetett a köznevelési törvényről, majd közösen feltűztük Magyarország stilizált térképére, hogy milyen problémákat látnak a diákok az oktatási rendszerrel kapcsolatban. Ezzel párhuzamosan Horváth Csenge (Láthatatlan Tanoda) elindította a Mentortársast. Körösztös Gergő kortárs költő irodalomtörténeti előadását majd egy órán át hallgatták a diákok, a programot A suli teszi az embert? című oktatási egyenlőtlenségekről szóló beszélgetés követte Vujovits Julival, a Közélet Iskolája munkatársával. László János, a Nyomtass Te is! főszerkesztője arról tartott előadást, mit tehetünk a sajtószabadságért. A legkisebb lépést megtették közösen: a diákok a Nyomtass Te is! legújabb példányait hajtogatták össze a beszélgetés alatt, így segítve a terjesztést. A délután egyik fénypontja a VIII. kerületi 1956-os séta túra volt, melyet Eörsi László történész tartott.

“A szülők, a gyerekek, a tanárok nagyon fontos tagjai a társadalomnak, lehetőséget es kiemelt segítséget kell nyújtanunk nekik, hogy üzeneteiket, kéréseiket es követeléseiket továbbítsuk a döntéshozóknak, illetve eszközeinkkel növeljük ügyük össztársadalmi támogatottságát. Fel fogjuk erősíteni a hangjukat” – ígérte Papp Dóra, az aHang kampányigazgatója az alternatív tanórákat megelőző sajtótájékoztatón az Aurórában.

Nézd meg az ATV összefoglalóját a pénteki alternatív órákról:
http://www.atv.hu/belfold/20190913-a-tanulas-egy-alternativ-megoldasat-valasztottak-a-diakok/hirkereso

A köznevelési törvény ellen az aHangon a Szabad Egyetem és a szülők Nkt. elleni tiltakozásához összesen már több mint 11 000 aláíró csatlakozott. A szervezetek folytatják az egyeztetéseket, céljuk a teljes körű oktatási reform kikövetelése.

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top