Megvédtük a Tabánt – egy fantasztikus hét története

Felülbírálják a fakivágásokat, sőt a Tabán átalakításának egész tervét a lakosok tiltakozásának hatására. A helyi civilek egy hét alatt elérték, hogy a főpolgármester megtiltsa a fakivágásokat, a FŐKERT pedig közös tervezésre hívja őket. Pár nap alatt 1300-an írták alá az egyik helyi lakos által a Szabad.aHangon indított petíciót, és több mint 1000 ember küldött levelet az aHang felületén keresztül a fővárosi, illetve az I. kerületi polgármesternek, valamint Szabó Józsefnek a FŐKERT igazgatójának és frissen kinevezett zöldpolitikáért felelős főpolgármesteri biztosnak, aki az RTL kamerája előtt megígérte: csökkentik a gumiborításos felületet, racionalizálják a pelenkázó helyét és a lehető legtöbb fát megmentik. Minderről személyesen és online is egyeztetnek majd a helyiekkel.

Addig nem térnek vissza a munkagépek a Tabánba, amíg a helyiek számára nem elfogadhatóak az átalakítási tervek – ígérte meg az RTL Híradójában a FŐKERT vezetője. Mindez egy héttel azután történt, hogy nyilvánossá váltak a Tabán átalakítási tervei és elkezdték a munkálatok előkészítését.

A tervek szerint a Tabánban hatalmas játszótér és kondipark épülne, amelyek alá gumiszőnyeg kerülne. A növényzet jelentős részét “lecserélnék”, a park egésze arculatváltáson menne át. A helyiek számára ilyen mértékű és irányú változás elfogadhatatlan, szeretnék, ha a Tabán megőrizné eredeti jellegét és természeti értékeit.

Ennek érdekében egy héttel ezelőtt, augusztus 29-én az egyik helyi lakos aláírásgyűjtésbe kezdett a Szabad.aHang felületén, amelyhez órák alatt több százan csatlakoztak, mostanra az offline aláírásokkal együtt már 1500 körül járhat a szignók száma. Hétfőre a helyiek összeállítottak egy levelet, amelyet az elmúlt három napban több mint 1000-en küldtek el Tarlós István főpolgármesternek, Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármesternek, valamint Szabó Józsefnek, a FŐKERT Zrt. igazgatójának és frissen kinevezett zöldpoilitikáért felelős fővárosi biztosnak. Összesen közel 3000 levél érkezett a helyi vezetőknek és a FŐKERT első emberének.

Az erőteljes tiltakozás hatására Tarlós István már a múlt héten üzent külföldi útjáról: egyetlen fát sem vághatnak ki a Tabánban, közvetlenül ezután pedig kinevezte Szabó Józsefet zöldpolitikáért felelős fővárosi biztosnak. Szabó József tegnap az RTL-nek úgy nyilatkozott, hogy a helyiekkel egyeztetve átalakítják a felújítási terveket.

Továbbra sem érteni, hogy ezt miért nem tették meg korábban, a helyiek azonban már arra koncentrálnak, hogy minél gördülékenyebben menjen az egyeztetés, és hogy minél több értékes zöldfelület megtartása mellett, valamint fenntartható módon újítsák majd meg a Tabánt.

A jelenlegi tervekkel a legnagyobb problémájuk az volt, hogy 43 fát kellene kivágni a megvalósításához, hogy túl nagy területet borítana gumiszőnyeg, illetve hogy sok tájidegen, a hamarosan védett korba érő park jellegéhez nem illeszkedő elem kerülne a parkba, amelyek fenntartása ráadásul nem megvalósítható.

A helyiek is üdvözlik a Tabán megújításának gondolatát, de a meglévő természeti értékek és arculat megtartása mellett.

Nem ez az első siker, amelyet hasonló ügyben helyi civilek érnek el az aHang segítségével. A múlt nyáron a Pozsonyi úti fák megmentéséért indított kampány nyomán állította le a FŐKERT a drasztikus faápolási munkálatokat, majd egyeztetés után, a helyiekkel konszenzusra jutva folytatták csak azokat. Nemrég nagyobb ügyben is sikert értek el a többek között az aHang felületén tiltakozó helyi civilek: az erőteljes civil fellépésnek köszönhetően nem kezdték meg a fakivágásokat a területen.

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.
Scroll to top