Már amikor elkezdődött az egyetemek vagyonkezelő alapítványokba történő kiszervezése, akkor sokan kongatták a vészharangot: a kuratóriumok feltöltése vezető kormánypárti politikusokkal súlyosan sérti az egyetemek autonómiáját, és az intézmények függetlenségét teszi tönkre. Mint ismert, ennek meg is lett ennek az ára. Az elmúlt hónap egyik legforróbb témája volt, hogy az Európai Unió felfüggeszti az Erasmus+ és a Horizont Európa programok hazai finanszírozását, miután az Európai Bizottság már decemberben figyelmeztette a kormányt, hogy a kuratóriumokban ülő fideszes politikusok összeférhetetlenek a döntéshozói pozíciójukkal.
Ha csak önmagában az Erasmus-ügyet vizsgáljuk, már akkor is kézenfekvő a megoldás, hogy távozzanak a politikusok és az egyetemek kapják vissza az európai mobilitási programokra szánt forrásaikat. De ennél sokkal fontosabb – ha nem a legfontosabb -, hogy az egyetemek visszakapják az önrendelkezésüket és az autonómiájukat. Márpedig az úgy nem fog menni, ha az intézményeket irányító alapítványok kuratóriumában olyan vezető politikusok ülnek, akik maguk is közpénzek fölött dönthetnek. Gondoljunk csak bele: egy miniszter, aki egyben országgyűlési képviselő, az egyik kalapjában megszavazza, hogy mennyi pénzt kapjon az az egyetem, ahol ő a másik kalapjában arról dönt, hogy azt az összeget aztán kinek fizessék ki.
Egy egyetem akkor tud minőségi munkát végezni, ha semmilyen szempontból nem próbálják meg – se politikailag, se gazdaságilag – befolyásolni. Összesen 21, közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működő egyetemmel kapcsolatban mondta azt az Európai Unió, hogy az összeférhetetlenség miatt felfüggeszti a támogatásokat. Ezen egyetemek kuratóriumaiban összesen nyolc miniszter, két miniszterhelyettes, hat államtitkár, egy helyettes államtitkár, öt kormánybiztos, két miniszteri megbízott, valamint egy miniszterelnöki politikai igazgató ül. Ez minden, csak nem függetlenség.
A kormány, úgy néz ki, hogy kész kompromisszumra lépni az ügyben. Bár cinikusan egyelőre olyan nyilatkozatok érkeztek, hogy nem igazán értik, hogy a miniszteri szinten túl kikre gondol az EU, amikor összeférhetetlenségről beszél. A válasz pedig nagyon egyszerű: minden politikai döntéshozónak távoznia kellene.
Hogy önmagában a politikusok távozása megoldaná-e az egyetemek autonómiájának kérdését, az persze nem ennyire fekete-fehér. Az intézmények élére felállított alapítványok megmaradása így is az önrendelkezés határát feszegeti, azonban ha nem pártkatonák és vezető politikai döntéshozók alkotnák ezeket a testületeket, hanem maguk az egyetemek polgárai – professzorok, dékánok, sőt akár egyetemi hallgatók -, akkor a függetlenség és a befolyásolás kérdése egészen más irányt venne.
Bár az egyetemek autonómiájának visszaállítása nem fog egyik napról a másikra megtörténni, egy biztos: se miniszternek, se államtitkárnak, se semmilyen politikai döntéshozónak nincs helye az egyetemek vezetésében!
