Még mindig várjuk a debreceni polgármester válaszát

Február 9-én a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csapata az aHanggal együtt átadta azt a petíciót, amelyben már 12 ezernél is többen követeljük Papp Lászlótól, Debrecen polgármesterétől, hogy akadályozza meg az akkumulátorgyár épülését, és a külföldi multik helyett a helyiek érdekeit vegye figyelembe.

Személyesen szerettük volna a polgármester kezébe adni a több mint 12 ezer aláírást, azonban előzetesen azt a hivatalos választ kaptuk, hogy Papp László nem fog részt venni az eseményen, helyette Szekeres Antalt, a város jegyzőjét küldte el átvenni az íveket.

Az átadásra rengetegen jöttek el, szinte teljesen megtöltöttük a régi városháza előtti teret. Az aktivistáink ajándékkal is készültek a városvezetők számára: a petíció mellett átadtunk egy doboz házi pogácsát “szigorúan határérték alatti károsanyag-tartalommal” – reagálva ezzel arra, miszerint az akkumulátorgyár is “csak a határérték alatt” bocsát ki káros anyagokat.

Völgyesi Márton, a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csapatának tagja elmondta az átadást követően, hogy várják a polgármester válaszát, akinek 30 napja van erre. Márton kiemelte azt is, hogy teljesen világosak a követeléseink: Nem akarunk akkumulátorgyárat Debrecenben! A városnak levegőre és tiszta vízre van szüksége!

YouTube videó:

A nap az átadással még nem ért véget. Este hat órától az LMP tartott demonstrációt az akkumulátorgyár ellen, ahová közösen vonultunk át az eseményünk után. A demonstráción színpadra állt Horváth Nándor László is a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csapatából, aki beszédében hangsúlyozta, összefogásra van szükség! Az az ember, aki vezetni akar egy népet, nem megosztásra törekszik. Az törekszik megosztásra, aki uralkodni akar.

TikTok videó:

@ahang_hungary

miért ne épüljön akkumulátorgyár? #akkumulátorgyár #aHang

♬ original sound – aHang

Szekeres Antal jegyző ígéretet tett, hogy átadja a polgármesternek a Debreceniek az akkumulátorgyár ellen kérését, hogy hívjon össze egyeztetést a helyi civilekkel az akkumulátorgyár építéséről. Azonban a két hete átadott petíciónkra egyelőre semmilyen válasz nem érkezett se a polgármestertől, se a város vezetésétől. Az óra ketyeg, a debreceniek pedig nem fogják hagyni, hogy nélkülük döntsenek a város jövőjéről.

A Debreceniek az akkumulátorgyár ellen csapata és az aHang továbbra is küzdeni fog azért, hogy ne épülhessen meg egy olyan környezetszennyező gyár, amely a helyiek érdekeivel ellentétes, és amellyel szemben több tízezren mondják azt, hogy NEM!

Egyetértesz? Írd alá a petíciót:

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top