Skip links

Megszerveztük Magyarország első online tüntetését

Az országgyűlés Fidesz-KDNP frakciója megszavazta a “felhatalmazási törvény”-t. Ennek értelmében a kormány által meghozott rendeletek a veszélyhelyzet végéig érvényesek maradnak, és néhány kivétellel bármelyik törvényt figyelmen kívül hagyhatják. A veszélyhelyzet végét a kormány határozza meg. A megszavazott törvény alapján nem csupán a járvány végéig, hanem a “következményeinek elhárítására” is alkalmazható a veszélyhelyzet. Csak diktatúrákban nincs lehetőség a végrehajtó hatalom ellenőrzésére, márpedig a törvény ezt jelenti: a kormánynak csupán beszámolnia kell az országgyűlés felé.

A törvény megszavazásával a kétharmados többséggel rendelkező kormány tagjai figyelmen kívül hagyták annak a közel 110 ezer ember akaratát, aki kiállt a demokrácia mellett, és az alábbi petíció aláírásával tiltakozott a törvény ellen.


https://www.facebook.com/szabadahang/videos/2624834447842360/

A szavazás idején eljuttattuk a petíciót az országgyűlési képviselőknek is, valamint a szavazás előtti estére szerveztük meg Magyarország első online tüntetését, amelyet megközelítőleg hatezren követtek, és a 15 ezer érdeklődő többszöröse, körülbelül negyvenezer ember kapcsolódott be hosszabb-rövidebb időre az adásba. Az első felszólaló Horgas Péter látványtervező és civil aktivista volt, ő a nemzeti egység fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy “tilos visszaélni a joggal és a hatalommal”.

Fullajtár Andrea Angela Merkel német kancellárt idézte, amikor elmondta, hogy a mozgás szabadsága nehezen elnyert jog, és soha nem szabad könnyedén, átmenetinek venni őket egy demokráciában.

Róna Péter közgazdász szerint annak a korszaknak már vége, amikor politikusok szinte már istennek képzelték magukat, korlátlan hatalomra törekedtek. A kevély, kioktató magatartás helyett jóindulatra, irgalmasságra, alázatra és megértésre van szüksége az emberiségnek.

Pardavi Márta, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke elmondta, hogy mivel mindannyian biztonságra, védelemre vágyunk, így nagy a kísértés, hogy a nálunk erősebbnek több felhatalmazást adjunk – az ugyanakkor nem igaz, hogy csak korlátlan hatalommal felruházott kormány tudja orvosolni a koronavírus-járvány jelentette bajt.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász hangsúlyozta: a rendkívüli intézkedések szükségesek, ahogy az is, hogy a kormány a feltétlenül szükséges rendkívüli jogosítványokkal az Alaptörvény előírásainak megfelelően éljen. A felhatalmazási törvény véleménye szerint nem csupán szakmailag kifogásolható, de Alaptörvény-ellenes is, és semmilyen kontrollt nem biztosít a kormány fölött.

Végül Pákozdi Éva civil aktivista aggódását fejezte ki az egészségügy helyzete és a várható gazdasági hatások miatt – ilyenkor az összefogásnak van csak helye, hangsúlyozta.

Tiltakozásunk végül nem érte el kitűzött célját, de miért volt mégis borzasztóan fontos?

  1. Közös fellépésünk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ez az ügy a sajtóban, politikában is ekkora hullámokat vert. Tartalmat generált újságíróknak, döntéshozóknak egyaránt. Több száz cikknek és több politikusi felszólalásnak, nyilatkozatnak nyújtott hivatkozási alapot hazai és nemzetközi platformokon egyaránt.
  2. Amikor a valódi veszélyhelyzet megszűnik, ám adott esetben a parlamenti kétharmad, azaz a kormány ezt “másképp fogja látni”, akkor nem a nulláról kell kezdenünk. Ne legyen igaza annak a 110 ezer embernek, aki aláírta ezt a petíciót. Őszintén kívánom, hogy ne legyen igazunk. Ám ha mégis, akkor bizony ez a 110 ezer ember sokkal könnyeben mozgósíthat akár még több százezret, és ennél még jóval nagyobb tiltakozási hullámot indíthat el. Ehhez persze az is kell, hogy együtt maradjunk, és ne felejtsünk.

Azonban amíg ez a járvány tart, egyszerűen nem tehetjük meg, hogy csak a tiltakozással foglalkozzunk. Nem tehetjük meg, hogy belekényszerítsenek egy ilyen szerepbe a következő hónapokban. Ugyanúgy dolgunk, sőt kötelességünk felemelni a szavunkat nemcsak valaki(k) ellen, hanem valakikért is. Azokért, akik a legnagyobb elszenvedői ennek a katasztrófának. Jelenleg százezrek, később talán milliók is. Ezért megyünk tovább most együtt.