Megtörtént. Lemondott Borkai Zsolt.

Borkai Zsolt november 6-án lemondott. Számos tényező járulhatott hozzá ehhez a döntéshez és az egyik az a mintegy 7 ezer ember, aki aláírta a távozását követelő kezdeményezést. Ez egy ilyen politikai(bb) petíciónál nagyon nagy szám tapasztalataink szerint, az eddigi legnagyobb egyébként szabadaHang oldalunkon.

Nem hagytuk elülni, elsikkadni ezt az ügyet, minden nap dolgoztunk rajta. Civilszervezetként egyedül az aHang és a kezdeményezéshez csatlakozó ezrek nem hagyták. 2500 matrica kinyomtatásának költségét adták össze tagjaink, egy tucatnyi vállalkozó kedvű győri lakos pedig kiragasztotta a matricákat a városban. Majd ennél is tovább mentünk, óriásplakátokra gyűjtöttünk, két plakátra valót adományoztak az aláírók; a kihelyezés ütemezéséről és a helyszínekről már megegyezés közelében voltunk [1]. Úgy tudjuk, az óriásplakátok híre eljutott a polgármesterhez is (egyébként volt olyan plakátcég, aki nem vállalta a kihelyezést, megijedtek, visszautasították egy teljesen legális tartalom megjelenítését).

A lényeg az egészben az, hogy ismét működött az összefogás ereje – ne legyenek kétségeink, a petíció és a hozzá kapcsolódó nyomásgyakorló eszközök nagyban hozzájárultak Borkai Zsolt bejelentéséhez.

Köszönet mindenkinek aki aláírt, megosztotta a hírt és adományozott. Örüljünk annak, hogy végre történt valami olyasmi Magyarországon is, ami egészséges demokráciákban természetes. Pár hét késéssel ugyan, de megtörtént. Legközelebb talán kevesebbet kell rá várni. Vagyis hát nem várni kell, hanem azonnal cselekedni. Ennek próbál platformot biztosítani az aHang lassan két éve. Egy forintot nem tudtunk volna matricákra, hirdetésre, plakátokra, nyomásgyakorlásra fordítani, ha nincsenek az aláírók közül olyan emberek, akik ezt támogatják. Minden kampányköltésünk így működik.

Persze ettől Győr még nem szabadul meg egy csapásra a korrupt politikusoktól, nem lesz azonnal az átláthatóság, a közösségi döntéshozatal fellegvára. De az biztos, ha legközelebb ehhez hasonló ügyek nyilvánosságra kerülnek, tudni fogjuk mi a dolgunk, tanulunk ebből a kampányból is és tovább tudjuk fejleszteni az itt látottakat.

Az aHang szempontjából pedig az egyik legnagyobb nyereség, hogy összekapcsolódtunk pár tucat helyi lakossal, akik vették a fáradtságot és bátorságot, és igényeltek matricákat, amiket el is kezdtek kiragasztani a városban. Ugyan személyesen még sosem találkoztunk velük, de ha legközelebb felbukkan egy újabb ügy Győrben amiben hasonlóan gondolkodunk, akkor tudjuk, hogy számíthatunk egymásra. Nekik, nektek külön köszönjük az aláírók nevében is!

[1] Mivel a plakátkampány okafogyottá vált, így az arra adományozókat egy külön e-mailben értesítettük egy esetleges visszatérítés lehetőségeiről.

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Scroll to top