Minden eszközünkkel segítjük az oktatási dolgozók sztrájkját!

Egymást érik a tantestületek, pedagógiai szakszolgálatok, diákok, hallgatók közösségeinek kiállásai. Mi pedig minden eszközünkkel támogatjuk az oktatási dolgozókat!

Március 16-án léptek határozatlan idejű sztrájkba, ugyanezen a napon pedig több ezer diákkal tüntettünk a Kossuth téren. Annát és Mátét, a tüntetés szervezőit az aHang csapat segítette – egyrészt az előkészületekben, másrészt pedig olyan, pénzt (és nem zsebpénzt…) igénylő dolgokban, mint a színpad, a hangosítás vagy épp egy molinó és láthatósági mellények beszerzése.

A tüntetés felemelő volt, a hangulata mindent felülmúlt: skandáltunk, ugráltunk, tapsoltunk, énekeltünk, biztattuk a felszólalókat.

Ezen a napon késő délután álltak ki pedagógushallgatók is: ők az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt tüntettek. Pénteken az Amnesty International Magyarország aktivistái ültek ki a Kossuth térre, hogy egy szimbolikus tanítási nappal töltsék az idejüket.

Majd eljött a szombat: a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Pedagógusok Szakszervete (PSZ), a VDSZ és a Tanítanék szerveztek nagyszabású tüntetést a Kossuth térre.

Ezt részben az aHang követőinek jóvoltából támogattuk mintegy 5.000.000 forinttal! Ezt azért gyűjtöttük (és egy részét a költségvetésünkből biztosítottuk), hogy a szervezők a sztrájkra és az ezzel kapcsolatos megmozdulásokra fordíthassák: mint például a szombati tüntetésre, hogy a profi hangosítás és színpadtechnika segítségével mindenki hallja a beszédeket.

Hálásan köszönjük minden támogatónak, hogy ezt lehetővé tette! Nekik is köszönhető, hogy egyre többen és többen vagyunk az oktatási dolgozók mellett. Egyre több emberben tudatosul, hogy a helyzet tarthatatlan: a bérek élhetetlenek, a munkakörülmények egyre rosszabbak.

A közoktatás nem az összeomlás szélén van, hanem már összeomlott: egy maroknyi közösség próbálja menteni a menthetőt, és amellett, hogy próbálják kigazdálkodni a költségeiket, még arról is gondoskodnak, hogy a gyermekeink ne csak az alaptantervből, hanem szolidaritásról, partnerségről, kiállásról is tanuljanak valamit.

Most az oktatási dolgozók a kiállásukkal mindannyiunkat tanítanak, mindannyiunknak példát mutatnak. Mi pedig mellettünk álltunk, állunk ki, hogy megmutassuk: tanulunk tőlük, és támogatjuk őket!

Köszönjük!

(Fotó: Csoszó Gabriella / FreeDoc)

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.
Scroll to top