Sikerült! A pedagógusok is, mi is fellélegezhetünk

Ezen a héten már a második sikert értük el! A tanárok, óvodai és bölcsődei dolgozók Gulyás Gergely tegnapi bejelentése alapján elsőbbséget kapnak az oltásban, ha jelentkeznek rá: az intézmények nyitása előtt “be fogjuk oltani a tanárokat, óvónőket (…) természetesen ez a bölcsődei dolgozókra is vonatkozik”.

Elmondhatatlanul megkönnyebbültünk!

Kormányközeli és független szervezetek egyaránt kiálltak amellett, hogy a pedagógusoknak elsőbbséget kell élvezniük az oltásban itthon – ahogy számos más EU-s országban is.

A legtöbbet mégis annak a több mint 14 ezer embernek köszönhetjük, akik aláírták a petíciót a tanárok, óvodai és bölcsődei dolgozók elsőbbségi oltásáért.

A kormány belátta, hogy nagyon rosszul jönnének ki abból, ha nem teljesítik ezt a széles körben támogatott kérést. Nem áldozhatnak fel még több tanárt, óvodapedagógust, bölcsődei dolgozót, nem húzhatják a végtelenségig az oltásukat, nem törölhetik fel a padlót a vírussal szemben most még védtelen, irgalmatlan terheket viselő pedagógusokkal.

Mivel az oltás önkéntes alapon megy, ezért elengedhetetlen az arra való jelentkezés – ez mindössze fél percet vesz igénybe, a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet regisztrálni rá.

Újra és újra bebizonyosodik, hogy a munkánknak van értelme, hogy a digitális aktivizmus – különösen egy világjárvány közepette – legalább akkora hatást tud elérni, mint a hagyományos érdekérvényesítő eszközök.

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Scroll to top