2023. szeptember 13-ára lakossági fórumot szervezett az aHang Csongrád megyei önkéntescsoportja a csongrádi városi könyvtárba, a település környékére tervezett-nem tervezett vízlépcső kapcsán. (A kormány jelenleg nem foglalkozik ilyesféle beruházással, a környék vízügyi igazgatóságai ezért nem mutattak hajlandóságot a szereplésre – s közölték mindezt egyenlevélben –, a közönségigény ellenére.) A cél az volt, hogy a helyiek vízügyi tudósoktól hallhassanak annak színéről és fonákjáról, amit évtizedek óta lebegtetnek a fejük felett. Ha nem csak úgy tennénk, hogy egy ország az, amelyben élünk, ha nem az emberek feje fölött döntenének róluk, hanem a bevonásukkal, akkor az ilyen fórumok az önerőadást, a tájékozódást szolgálhatnák és nem számítanának „eseménynek”. Ugyanakkor a fönt vázolt esetben talán meg sem telt volna úgy a könyvtár előadóterme, hogy, ahogy mondani szokás, egy gombostűt se lehessen leejteni. S most nagyívűen tekintsünk el attól, hogy ugyan ki és miért hozott volna magával gombostűt, még ha a szervezők egyik félelme bevallottan az is volt, hogy a fórum majd a régi sérelmek és félelmek kiventillálásának lesz a helye. Nem így lett, a civil módi került a fókuszba, na, meg a mérnöktudomány, a természetvédelem, a vízi művek, és társaik.
A csongrádi Zsiray Zsófia megnyitója után, melyben arra hívta fel a figyelmet, hogy igenis közünk van ahhoz, ami velünk történik, a szegedi Tóth Rebeka, az aHang Csongrád megyei koordinátora mondott néhány szót a szervezetről. Ezután már csak jelen sorok írójának felkonferálását kellett meghallgatnia a szépszámú publikumnak, az előadók vonatkozásában.
Keve Gábor (KG), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Területi Vízgazdálkodási tanszékének vezetője történeti felütésű előadást tartott, amelynek a sarokpontja, Vasvári Pálon, Pietro Paleocappán és Beszédes Józsefen kívül, az volt, hogy bízzunk a mérnöktudományban, hiszen nem csak Bős-Nagymaros áll előttünk példaként. KG kitért arra, hogy a vízszabályozás több tudományág együttműködésével működik jól, és, hogy a vízgazdálkodásban a hasznosítás a kulcsszó, így lesz egyenrangú az öntözés a hajózási mélységgel, vagy az energiatermeléssel.
Kiss Timea (KT), a szegedi Geoinformatikai, Természet- és Környezetföldrajzi tanszék docensének előadása következett ezután, amely előadás talán a leginkább lokális fókuszú volt a három közül. Innen a címbéli parafrázis is, a láthatólag pedagógus-szellemiségű, még a pillanatnyi áramszünetet is talpraesetten kihasználó KT ugyanis arra hívta föl a figyelmet, hogy a tisztavíz-erózió így is, úgy is hatással lesz a Körös-torok homokpadjára, amelynek elvesztésétől a legjobban félnek a helyiek a vízlépcső kapcsán. Ez azt jelenti, hogy a szabályozott és a szabályozatlan folyóvizek is reagálnak a környezetükre és alakítják azt, a zátonyok vándorolnak, a meder mélyül – bárhogy is nyúlunk, nyúlnak a Tiszához, meglesz a következménye, nincs olyan mérnöki-, gazdasági-, természetvédelmi- stb. megoldás, amely a történet minden szereplőjének kielégítő lenne. A lényeg az, hogy hogyan tudunk tájékozódni és alkalmazkodni: a duzzasztó (KT fölhívta ugyanis a figyelmet, hogy ez nem komplementer kifejezése a vízlépcsőnek) nélkül is el fog tűnni a Körös-torok jelen formájában, ahogy a duzzasztóval is. Ha a város fölé épül, akkor gyorsabban, ha alá, akkor a homokpad maga kerül víz alá, ez utóbbi esetben viszont föl lehet készülni a mesterséges strand kiépítésére.
Király András (KA) zárta az előadók sorát a WWF Tisza-programjának képviseletében (egyedül, hiszen előadótársa, Kajner Péter vis major okán csak később érkezett meg) és az ő prezentációjával állt igazán párbeszédbe egymással a három felszólalás. KA egyet értett KG-val abban, hogy fata morgana, hogy víznagyhatalom lennénk, hiszen több víz tűnik el az ország területéről (kifolyik, illetve elpárolog), mint amennyi bejön, és KT mondandójára is rábólintott, hogy a vizeink így is, úgy is változnak és a saját életüket élik, ha hozzájuk nyúlunk, ha nem. KA mindenesetre fölhívta a figyelmet, hogy a törvényi rendelkezéseknek (miszerint a vízügyi igazgatóságok nem tárolhatják a belvizet, mondván kell a hely az árvizek lecsapolására – amire nagyjából 2006 óta nem volt példa a Tiszán) és a mérnöki tudománynak is reagálnia kell a globális fölmelegedésre és az ezzel kapcsolatos vízfogyásra, hiszen lassan a felszín alatti vizeink is eltűnnek. Ugyanakkor fontos tudnunk azt is, hogy a vízmérnöki tudomány sem ördögtől való és nem ez okozza, önmagában, a vízi élőhelyek változását vagy pusztulását – ahogy a „zöld válasz”, a lakossági víztakarékosság sem elég. KA Koncsos László találmányának fontosságát húzta alá az előadása végén, miszerint a fölösleges vizeket mélyártéri gödrökbe lenne jó gyűjteni, valamint, hogy a folyómentét is ki lehetne használnia a mezőgazdaságnak, ha átállnánk víztűrő fajták termesztésére.
A közönség mindvégig együtt élt az előadásokkal, a feszültség a figyelemben, és nem a modorban volt tetten érhető. Külön köszönet illeti a könyvtár vezetőjét, Illés Pétert, a kifogástalan technikai háttér biztosításáért. Az előadásokat mintegy másfél órás közönségbeszélgetés követte, ahol helyi polgárok, környékbeli tudósok és gazdálkodók szólaltak föl, a publikum pedig csak nyolc óra környékén kezdett szedelőzködni, amikor a bajai illetőségű KG-nak indulnia kellett. A közönségbeszélgetésen előkerültek köz- és magánérdekek, hogy a Tisza alsó folyása környékének jellemző és egyre inkább látható kiszáradása ugyan kinek a hibája, ki és hogyan tehet ellene, amire az előadók reflektáltak is. Kiemelendő a „pandás” szervezet vélekedése, hogy nem a lakossági kútfúrás a kerékkötő ebben a kérdésben, illetve KT tudományos, de inkább emberi kiszólása, hogy nem csak mi alakítjuk a Tiszát, hanem az is minket, illetve a környezetét. Fontos topik volt a természetvédők és a gazdálkodók látszólagos érdekellentétének kibontása is, ami az előző megjegyzéshez köthető vissza. Feltűnt a közönség soraiban és szót is kért Balogh Péter geográfus Az Élő Tiszáért Egyesület és az ELTE Természetföldrajzi tanszékének képviseletében, aki az általa kidolgozott, mondjuk, alternatív vízmérnöki tudomány egyes megoldásait prezentálta, alapvetően a vízlépcső megépítésének ötletével szembehelyezkedve. A közönségbeszélgetés, ha beszélhetünk ennek kapcsán konklúzióról, arra futott ki, hogy nem minden fekete vagy fehér (KG), a csongrádi vízlépcsőt nem lehet pártoskodva megközelíteni, hanem nagyon fontos a tájékozódás és a különböző tudományok és érdekek lehetséges összeegyeztetése. Magyarán a diszkusszió, amelyet jelen lakossági fórum volt hivatott elindítani – a lakossági fórum, ami nem tudott és nem is akart végleges válaszokkal szolgálni, funkciójából fakadóan, hanem pusztán egy helyi igényt és érdeklődést kihangosítani. A vízlépcső ügye régi topik a városban és környékén, szinte mindenkinek megvan róla a maga véleménye, de, hogy az érdeklődéseket felváltsa az együtt-gondolkodás ahhoz ilyen „eseményekre” van szükség – és arra, hogy ezek ne menjenek eseményszámba.
Szabó Ferenc – a Szegedi aPont önkéntese
