Tovább küzdünk az oktatásért!

Több mint egy évvel ezelőtt kezdődött az elmúlt évek legnagyobb ellenállása az oktatásban. Pedagógusok, diákok, szülők és civilek tízezrei vonultak utcára, sztrájkoltak, demonstráltak, és mondták ki milliószor, hogy azonnali változásra van szükség a közoltatásban.

A kormány azonban semmilyen érdemi reakciót nem adott az érintettek követeléseire. Sőt egy tucat pedagógust kirúgtak, akik ki mertek állni az igazukért. Elkezdték zsarolni és megfélemlíteni a még pályán maradó tanárokat. Most a tiltakozásokra válaszként egy új státusztörvényt akarnak bevezetni, mellette pedig módosítani akarják a köznevelési törvényt is. A nyilvánosságra került javaslat a kormány állításaival szemben nem veszi figyelembe a szakszervezetek és a szakmai szervezetek véleményét sem.

A bevezetni tervezett státusztörvény a pedagógusok, a tanulók, a szülők, a nevelőtestületek és más intézményi közösségek eddigi jogait csorbítja, összességében helyzetük romlásával fog járni mind szakmai, mind a dolgozókat érintő szabályok tekintetében.

Ennyi idő után úgy tűnhet, hogy ez már csak egy szélmalomharc, a kormány azonban pontosan ezt akarta elérni: addig húzni az időt, amíg az érintettek és a támogatóik is belefáradnak a küzdelembe. De nem adhatjuk fel! Folytatnunk kell a küzdelmet, mert az oktatásunk jövője az ország sorsát is meghatározza!

Mi, az aHang továbbra is kiállunk a pedagógusok és a diákok mellett, és támogatjuk őket a végsőkig. Ehhez a küzdelemhez azonban mindenkire szükség van. Nem hagyhatjuk magukra azokat, akik az országunk és a fiataljaink jövőjéért harcolnak!

aHang

Bejegyzések általa: aHang
Fontos közügyekben fellépni és új utakat, eszközöket biztosítani a változás eléréséhez. Megszólítani mindenkit - online, az éterben vagy az utcán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Scroll to top