Skip links

Megtámadtak, de nem némulunk el!

Bejött az a forgatókönyv, amit nagyon nem kívántunk sem az előválasztáson részt vevő szavazóknak, sem a jelölteknek és kampánystábjaiknak, és különösen nem annak a több ezer civil és pártos aktivistának, akik startra készen álltak ma ez előválasztás fizikai és virtuális sátrainál.

Óriási előkészítő munka után ma reggel hat órakor indult az előválasztás és egészen délelőtt 10 óráig rendben működött a rendszer. Ezután történt valami. Szervereink instabillá, majd elérhetetlenné váltak, pedig a nagy érdeklődés ellenére csak töredékét használták az erőforrásainknak.

A szervező pártokkal közösen az elmúlt órákban minden részletre kiterjedő technikai elemzést végeztünk, amely alapján teljesen világossá vált, hogy erősödő terheléses támadások érték az előválasztás háttérrendszerét, majd 10 óra körül le is blokkolták a szerverek működését.

Nem alkalomszerű túlterhelés vagy jól ismert támadási formák, hanem egy összetettebb, több lépcsőből álló visszaélés történhetett. Az Országos Előválasztási Bizottság és az aHang egyetlen felelős döntést hozhatott, az Előválasztás felfüggesztését, amíg rendszereink visszaállnak a biztonságos működésre.

Az előválasztás 2021. szeptember 20-án, hétfőn reggel folytatódik.

Addig is néhány praktikus információ:

  • Időpontod volt erre a hétvégére az online szavazásra, vagy nem sikerült ma az azonosítás? Kérlek, foglalj új időpontot hétfőtől.
  • Sikeresen elvégezted a videóhívásos azonosítást, de nem érkezett meg a szavazáshoz a linked? Ha megadtad az időpontfoglalási oldalon az email címed, és sikeresen elvégezted az azonosítást az online szavazáshoz, akkor elküldjük neked.
  • Nem tudsz/tudtál szavazni, pedig megvan a szavazólinked? Hétfőtől le tudod adni a szavazatodat.

Nagyon sokan fognak dolgozni a következő 36 órában azon, hogy megvédjük és folytassuk, amit elkezdtünk. Nem fogjuk hagyni, hogy százezrektől elvegyék a részvétel és a választás lehetőségét, az előválasztás, s így a véleménynyilvánítás jogát. Azt a jogot, melynek biztosításáért civil és pártos aktivisták ezrei dolgoztak.

Az elmúlt hónapokban nem ez volt az első alkalom, hogy szervezett online eszközökkel próbálnak árnyékot vetni a munkánkra, de ezek a támadások csak megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk, és hogy folytatnunk kell. Rengeteg erőt és önbizalmat merítünk a tagságunkból és a támogató visszajelzések ezreiből.

Kérünk titeket, hogy tartsatok velünk továbbra is, legyetek türelemmel, kövessétek a szabad sajtót és az előválasztási információs oldalakat: előválasztás.hu, elovalasztas2021.hu, az aHang előválasztási Facebook-oldala és a pártok előválasztási Facebook-oldala.

Az eddig lezajlott előválasztási folyamattal kapcsolatos további döntéseket az Országos Előválasztási Bizottság a következő 24 órában tárgyalja és megosztja a nyilvánossággal.

Tartsatok velünk és szorítsatok, közösen túl leszünk az aHang történetének eddigi legnehezebb 36 óráján is.

Köszönettel,
Varga Máté, ügyvezető igazgató

Az aHang tevékenységeit olyan felelős állampolgárok támogatják, akik hisznek az általunk felvállalt ügyekben, azonosulni tudnak a közösségünk által képviselt értékrenddel. Csatlakozz hozzájuk, ha teheted, támogasd anyagilag is az aHangot még ma!

Támogatom!

(Fotó: 444!)