Az aHang Csongrád megyei szervezete, aPontja rendezett lakossági fórumot a szegedi Ifjúsági Házban február elsején, délután öt órakor, a Szent Gellért Fórum mellett kivágni tervezett véderdőszakaszról. Az önkéntesek megelőző igényfelmérő akcióiból ugyanis kiderült, hogy igencsak érdekli a helyieket az ügy: a kormány tavaly év végén adományozta az egyházmegyének a sportkomplexum szomszédságában, mintegy hat hektáron elterülő erdődarabot azzal a szándékkal, hogy ott iskolát építsenek (illetve, az újabb hírek szerint, inkább edzőpályákat). Árnyalja a dolgot, hogy erről nem kérdezték meg az önkormányzatot, sőt, megelőzték az intézkedéseiket. Persze a tervekben szerepel az újrafásítás, ahogy sok egyéb is – de az egyeztetés valamiért nem.
Az aHang, mint az érdekérvényesítés platformja, már számos ügyet karolt fel országszerte, többek közt a természetvédelem kapcsán is (gondoljunk csak a balatoni nádasokra), a megyei aktivisták ezért látták fontosnak beindítani a diszkussziót egy látszólag diszkusszió nélküli helyzetben. A fórumra meghívták a döntéshozókat is: az önkormányzattól Mihálik Edvin zöld tanácsnok és Fodor Antal, a körzet képviselője volt jelen, az egyházmegye ugyanakkor nemet mondott, arra hivatkozva, hogy egy másik fórumon szeretnék megvitatni az ügyet – az már kimaradt a válaszból, hogy hol és kikkel. Az aHang fórumán mindenesetre az sem tudott volna leejteni egy gombostűt sem, akinek ez a hobbija, az érdeklődők ugyanis túltöltötték a kb. száz férőhelyes kistermet.
A megyei aPont koordinátora, Tóth Rebeka vállalta a moderátori feladatokat, megnyitójában célul a tájékoztatást és a párbeszédet kitűzve, pártpolitikától mentesen – leszögezte ugyanakkor, hogy ma már nemigen vannak helyi ügyek, csak amúgy mutatis mutandis. A fórum ugyanis a magyar civilek napjára esett, egy időben zajlott egy józsefvárosi, hasonló tematikájú eseménnyel, ahol épp azt vitatták, civil kezdeményezésre, hogy a Pázmány kapja meg a Rádió egykori épületét.
Valami hasonló „egycipőség” volt kiérezhető a meghívott szakértők mondandójából is: néhány rövid, tudományos, szakértői előadás hangzott el ugyanis a közönségbeszélgetés előtt. Ábrahám Krisztián (Kör-Te Egyesület) mondandója az erdősültség körül kulminálódott, arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdőirtás utáni telepítés nem komplementer folyamatok. A környéken ráadásul a vegyes talaj, a vízháztartás és a széljárás miatt nehéz erdőt telepíteni, mely telepítés egyébként sem tudná visszaadni a véderdő mai heterogenitását. Illetve az sem mindegy, milyen példával járunk elöl a következő generációknak. Bozsóné Margóczi Katalin ökológus szerint nyilvánvaló a klímaválság hatása, eleve el vagyunk késve, így a tulajdonképpeni őserdők kiirtása megengedhetetlen. Györgyey János növénybiológus az erdőgazdálkodás, semmint valami védd a fákat, egyél hódot perspektívából beszélt, amikor azt mondta, a fáinkkal igenis bánni kell. Ugyanakkor tény, hogy ez a meglévő erdőszakasz nagyságrendekkel több port köt meg, mintha fiatal fákat telepítenének helyette a közelbe, és hasonló a helyzet a vízzel is. Györgyey felhívta a figyelmet az Agrártárca elviekben működő országfásítási programjára – hogy kinek a figyelmét, azt a nyájas olvasóra bízom. Szabó József Kristóf erdőmérnök a jogi helyzetet tisztázta: erdő az, aminek helyrajzi száma van (és erdő besorolású). Hogy ez parkerdő vagy véderdő vagy valami más (a kormányoldal ugyanis ugyanúgy rámutatott a szóban forgó erdődarab őserdőjellegére, mint arra, hogy nincs ott semmi), az a funkciójában jelenik meg. Szabó leszögezte, hogy a hatályos erdőtörvény szerint erdőt „igénybe venni” csak a közérdekkel összhangban lehet. Más kérdés, hogy ezt a nemzetgazdasági érdek adott esetben felülírhatja, ilyenkor a közérdeket, úgymond, vélelmezni kell. Lovászi Péter, lévén a Madártani Egyesülettől, a terület biológiai sokféleségére hívta fel a figyelmet (a kijelentését, hogy a rigó az erdőben igen, a rigófészek mellett azonban nem költ, tapsvihar fogadta), míg Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere, hívő református, az összefogásra és a közösség erejére a gonoszsággal és a jövőtudat-nélküliséggel szemben. Molnár Kiss-Rigó László kiszólására is reagált, miszerint a püspök teremtésvédelmi szempontból védte a döntést: Molnár szerint a természetben gyönyörködnünk adatik, nem visszaélni vele.
Az előadások után nagyjából egy óráig a közönségé volt a szó, amit sokan kértek is. Az aHang (és talán a szegediek) szellemiségének megfelelően erőszakmentesen, egymásra figyelve folyt a beszélgetés, a légkör inkább páratartalmában volt nehéz. A felkészült hozzászólók a jelenlévő képviselőket kérdezték, akik biztosítottak a tájékoztatásról, és hogy nem hagyják nyugodni az ügyet, ugyanakkor többekben felmerült a civil összefogás lehetősége – akár szó szerint is, élőláncokkal. Többen rámutattak a város romló klímájára és a(z annak idején Temesi Ferencet is megihlető) szálló por problémájára, amelyeken kevéssé segítene a tarvágás. A párbeszéd nehézsége, ha akarom, lehetetlensége, ugyanakkor rányomta a bélyegét az estébe forduló fórumra. Szóba került, hogy a szegedi lakosok elnevezték az erdődarabot, stílszerűen Szent Ferencről, hiszen nehezebb megölni olyasmit, aminek neve van, mint ahogy szóba került az is, hogy van két ingatlan a közelben, amelyek, kiépített infrastruktúrával, alternatívái lehetnének e tarvágásnak.
Hogy honnan jutottunk el és hova, majd a közeljövő válaszolja, illetve az utókor ítéli meg. Nem újkeletű, hogyha majd kivágjuk az utolsó fát, megmérgezzük az utolsó folyót és kifogjuk az utolsó halat, akkor fogunk rájönni, hogy nem tudjuk megenni a pénzünket – az viszont még előttünk áll, hogy a közvélekedésből lesz-e közvélemény, és hogy az a miénk lesz-e. Lehet, de csak az ilyen társadalmi diszkussziók által.
Szabó Ferenc
