Skip links

Veled nyertünk, megyünk tovább!

Kedves aHangosok!

Nem itt lesz, nem így lesz, nem most lesz és még az is lehet, hogy nem ez lesz! Mindezt mi értük el – közösen.

Karácsony Gergely főpolgármester az új kabinet első közgyűlésén helyt adott a kéréseinknek, és leállította a Szent István-szobor felállítását a Szent István parkban. Indoklásában első helyen említette a civilek tiltakozását. Azt ígérte: széles körű társadalmi egyeztetést követően döntenek majd a szobor sorsáról. Egy biztos, a tervezett emlékmű biztosan nem a park zöldterületén kap helyet. Még az is lehet, hogy új pályázatot írnak ki a parkban elhelyezendő Szent István-szoborra, Harmath István alkotása pedig máshova kerül.

A Tabán után egy újabb zöldterületet sikerült megmentenünk helyi civilek által indított és az aHangon szerveződő összefogással.

Az aHang ennek a kampánynak és sok másiknak is felületet, szervezési segítséget nyújtott – emögött sokfős csapat és komoly informatikai háttér áll, amely forrás nélkül sajnos nem tud működni.

Hozzájárulok a helyiek által indított kampányok sikeréhez!

Függetlenségünk biztosítéka, hogy a működésünkhöz szükséges költségeket a tagjainktól, azaz kampányaink aláíróitól gyűjtjük össze. Kérjük, támogasd munkánkat anyagilag is, hogy minél több olyan lokális zöld kampányt vihessünk sikerre, mint amilyen a Szent István-szobor ügyében indított volt!

Tegnap közösen megnyertünk egy kampányt, ma várjuk az új feladatokat, holnap sikerre visszük a következő ügyet – érted, veled!

Támogasd a munkánkat, hogy megmaradhasson a SzabadaHang felületét üzemeltető szakértő csapat, amelyre bármikor számíthatsz!

Szükség van rátok!

Üdvözlettel,
az aHang csapata