Fantasztikus dolog történt! Révbe ért az a petíció, amelynek aláírásával több mint 3000-en tiltakoztak a szegedi tűzijáték megrendezése ellen.
Botka László polgármester egy közleményben adta hírül, hogy lefújják Szegeden a tűzijátékot:
“Augusztus 20-a, Szent István napja számunkra kiemelten fontos ünnep, az egyre súlyosabb gazdasági válság és a rendkívüli szárazság miatt azonban idén lemondjuk a tűzijátékot. A tűzijáték megrendezésének költségét a rászorulók támogatására, a tűzifaprogram kiterjesztésére fogjuk fordítani. A kisvállalkozókat sújtó év közbeni adóemelés, a lakossági gáz- és áramáremelés több tízezer szegedi polgár és család életét keseríti meg. Az egekbe szökő infláció miatt egyre több ember megélhetése kerül veszélybe. Mindezt tetézi a soha nem látott hőhullám és szárazság, amelynek eredményeként környékünkön is több tűzeset történt az elmúlt hetekben. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata ezért úgy döntött, az idei tűzijátékot lemondja, annak forrásait pedig a rászorulók megsegítésére fordítja. Több száz szegedi családot tudunk így segíteni tűzifával. A városi ünnepség egyéb programjait a korábbi évek szokásaihoz hasonlóan megtartjuk.”
Ez hatalmas eredmény, amit a szegediek együtt értek el! Örömmel tölt el, hogy Botka László képviseli a szegedi emberek véleményét is.
A petíció híre több helyi médiumban is megjelent:
- Szeged.hu: Tűzijáték helyett tűzifára költ a rászorulóknak a szegedi önkormányzat idén
- Szegeder: Szegeden is elmarad az augusztus 20-ai tűzijáték: rászorulókra és tűzifára költi a pénzt az önkormányzat
- Szeged365: Úgy néz ki, döntött Botka László: lefújják a 2022-es szegedi tűzijátékot
- Szeged365: “Remélem lesz foganatja” – Szeged365 villáminterjú a hölggyel, aki petíciót indított a szegedi tűzijáték lefújásáért
Ebben a nehéz időszakban az egyik legnagyobb lehetőségünk, hogy összefogunk és képviseljük a hangunkat!